Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Melyik az igazi isten és nem...

Melyik az igazi isten és nem csak egy van?

Figyelt kérdés
Különböző vallások szent könyveit olvasva merült fel bennem.
2010. szept. 17. 20:51
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
46%

Maga Jézus nevezte az Atyját ’egyedüli igaz Istennek’ (Ján 17:3). Maga Jehova pedig ezt mondta: „Rajtam kívül nincs Isten” (Ézs 44:6). Pál apostol azt írta, hogy az igaz keresztények számára „e g y Isten van, az Atya” (1Kor 8:5, 6). Jehova tehát páratlan, senki sincs ugyanabban a pozícióban, mint ő. Jehova éles ellentétben áll az imádat egyéb tárgyaival, például a bálványokkal, istenített emberekkel és Sátánnal. Ezek mind hamis istenek.

Jézust is nevezi a Biblia ’istennek’, sőt ’Erős Istennek’ (Ján 1:1; Ézs 9:6). Sehol sem mondja viszont róla, hogy Mindenható, ahogyan Jehova (1Móz 17:1). Jézusról azt olvassuk, hogy „az Isten dicsőségének visszatükröződése”, de e dicsőség forrása az Atya (Héb 1:3). Jézus semmiképpen sem törekszik az Atyja pozíciójára. Ezt mondta: „Jehovát, a te Istenedet imádd, és egyedül neki végezz szent szolgálatot” (Luk 4:8). Ő „Isten formájában” létezik, és az Atya megparancsolta, hogy ’Jézus nevében minden térd hajoljon meg’, de mindez „az Istennek, az Atyának dicsőségére” történik -->Fil 2:5–11

[link]

[link]

2010. szept. 17. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
49%
Az, amelyikben hiszel.
2010. szept. 17. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
9%
Nem egy isten van, hanem sehány. Isten nem létezik, az előttem szólónak üzenem, hogy a Biblia egy hatalmas rakás gőzölgő sz*r.
2010. szept. 17. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:

21.10 -

Ez csak a Biblia! De van még: Popol Vuh, Védák, Korán, Talmud - no akkor melyik is az igazi?

2010. szept. 17. 22:59
 5/15 anonim ***** válasza:
22:02 ISTEN létezik és a BIBLIA ISTEN írott IGÉJE ami az ő szájából származik .EGY ISTEN VAN ! Ábrahám,Izsák,Jákob ISTENE ,aki teremtette a Mennyet ,Földet ,Csillagokat ,és mind aszt ami azokon van .
2010. szept. 17. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
2010. szept. 18. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:

Szia.


A biblia azt mondja, hogy a rossz fa nem terem jó gyümölcsöt és a jó fa rosszat.

Ha valóban kíváncsi vagy melyik az igaz, akkor nem mások hite vagy elképzelése a fontos, hanem hogy az a vallás a valóságban milyen "gyümölcsöket" terem.

Ez vonatkozik a nem keresztény vallásokra is, legegyszerűbb pl: amelyik vallásban megtűrik vagy buzdítanak a gyilkosságra /öngyilkos merénylők, vagy fegyverek megáldása a háborúban/ az nem lehet jó vallás.

Ha őszintén keresed, biztos megtalálod az igaz vallást és ezen keresztül az igaz istent is.

2010. szept. 18. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:

Az az egy igazi Isten van, amelyről a szentiratok beszélnek...az pedig, hogy az emberek tévedésükből negatív eszméket társítanak hozzá, az nem változtat semmin, attól még az Isten ugyanaz az az EGY marad. De a deisták is ugyanazt az Isten fogadják el, de ők nem társítják hozzá annyira a szeretet eszméjét. :)


üdv

25/F

LastOne.Left

2010. szept. 18. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
Mindig az adott egyház szerinti Isten az igaz Isten.az istent többféleképpen lehet értelmezni.a valóság az,hogy az igaz Isten nem vallási dogmák,könyvek,elméletek,filozófiák alapján létezik.hanem a valódi szeretet álltal.de amíg lesznek szervezett vallások addig nem igazán fog megvalósulni,az,hogy belássák,nem a felsorolt dolgok a fontosak az életben,hiszen egy keresztény nem fogja lerakni a bibliát,egy muzulmán nem fogja letenni a koránt,mert akkor nem lenne értelme annak,hogy ők követnek egy vallást.
2010. szept. 18. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

"Mindig az adott egyház szerinti Isten az igaz Isten."

Úgy értem mindig az adott egyház tagjai hiszik azt,hogy az ő istenük az igaz isten.:-)

2010. szept. 18. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!