A katolikus hit szerint az elkárhozott halottakkal is lehet kommunikálni, vagy csak a szentekkel?
Kommunikáció alatt azt értem, amikor közbenjárását kérik a szenteknek. Világos, hogy csak az egyház által szentté avatott személyekkel kommunikálnak, és ott is csak a közbenjárást kérik. De ha valaki megszólítaná teszem azt Júliusz Cézárt, vagy az elhunyt nagypapáját, vagy akármilyen halottat, ők is hallják és értik a megszólítást?
Kérem olyan válaszok érkezzenek, amik nem a katolikus hitet gyalázzák, hanem a kérdésre válaszolnak!
bálványok,
azaz Istennek, Krisztusnak és a szenteknek képmásai
1. Isten képmásai. Mivel Isten láthatatlan lélek és végtelen valóság, sem-
miféle művészettel vagy képmással nem ábrázolható ki, ezért Isten képeit a
Szentírás alapján bátran nevezhetjük merő hazugságnak. Ennélfogva nemcsak a
pogányok bálványait, hanem a keresztyének képeit is elvetjük.
2. Krisztus képmásai. Mert bár Krisztus emberi természetet öltött magára,
ezt nem azért cselekedte, hogy mintát nyújtson a szobrászoknak és a festőknek.
Nem azért jött, hogy a törvényt és a prófétákat eltörölje (Mát 5,17), a törvény és
a próféták pedig tiltják a képeket (5Móz 4,15–18; Ézs 40,18). Azt mondta, hogy
testi jelenléte nem használ az egyháznak, de megígérte, hogy Lelkével velünk
lesz (Ján 16,7). Ki hinné tehát, hogy testének árnyéka vagy képe (2Kor 5,16)
bármit is használna a hívőknek? És mivel Lelke által bennünk marad, bizonyára
Isten temploma vagyunk (1Kor 3,15). Vagy mi egyezése Isten templomának bál-
ványokkal (2Kor 6,16)?
3. A szentek képmásai. És mivel a boldog lelkek és mennyei szentek földi
életükben minden feléjük forduló tiszteletet elhárítottak, és a szobrok ellen har-
coltak (ApCsel 3,12; 14,11–18; Jel 14,7; 22,8–9), ki tartja valószínűnek azt,
hogy a mennyei szentek és angyalok kedvüket lelnék saját képmásukban, amely
előtt az emberek térdet hajtanak, fövegeiket leveszik, és a tisztelet más jeleit
nyilvánítják? Az embereket a vallásban az isteni dolgokra kell oktatni és az üd-
vösségre inteni. Evégett az Úr az evangélium prédikálását parancsolta (Márk
16,15), nem pedig a festést és az avatatlanok képek általi nevelését; sákramentu-
mokat is szerzett, de sehol sem rendelt szobrokat.
4. Az avatatlanok szentírása. Egyébként bármerre tekintsünk is, sze-
münkbe ötlenek Isten élő és igazi teremtményei, amelyek, ha kellőképpen meg-
figyeljük, sokkal hatékonyabban megindítják a szemlélőt, mint az emberek vala-
mennyi hiábavaló, mozdulatlan, erőtelen és élettelen képmása és festménye.
Ezekről igazán mondotta a próféta: Szemeik vannak, de nem látnak stb. (Zsolt
115,4–7)
5. Lactantius. Azért helyeseljük Lactantius ókori író véleményét, aki így
szólt: „Kétségtelen, hogy semmi vallás nincs ott, ahol képek vannak“ (Divina-
rum institutionum libri VII. – Isteni tanítások hét könyve 2, 22).
6. Epiphaniosz és Hieronymus. Állítjuk, hogy Epiphaniosz püspök is he-
lyesen járt el, aki mikor a templom ajtajánál olyan függönyt talált, amelyre
Krisztusnak vagy valamely szentnek képét festették, elszakította és eldobta azt.
A Szentírás tekintélyével ellenkezőnek látta ugyanis, hogy Krisztus egyházában
Akkor Isten is bálványt készített, amikor látható alakban megtestesült Fia által, vagy amikor galamb képében megjelent a Szentlélek, elnézést, "lélekbálvány", ahogy te mondanád.
Bár a kérdéshez nem sok köze van ennek kedves eretnek.
Isten imádása, tisztelete és segítségül hívása
az egyedüli közbenjáró Jézus Krisztus által
1. Egyedül Istent kell imádni és tisztelni. Tanítjuk, hogy csak az igaz Is-
tent kell imádni és tisztelni. Ebben a tiszteletben senkit sem részesítünk az Úr
parancsa szerint: az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj (Mát 4,10).
Bizonyos, hogy minden próféta igen keményen ostorozta Izrael népét, valahány-
szor idegen isteneket és nem csak az egy igaz Istent imádta és tisztelte. Tanítjuk
azért, hogy Istent úgy kell imádni, ahogy ő maga tanított erre bennünket, tudniil-
lik lélekben és igazságban (Ján 4,23–24), nem valamely babonasággal, hanem
tiszta szívvel és az ő Igéje szerint, nehogy egykor így szóljon hozzánk: kicsoda
kívánta ezt a ti kezeitekből (Ézs 66,1–2; Jer 7,1–7)? Mert Pál is így szól: Isten
embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék (Ap-
Csel 17,25).
2. Egyedül csak Istent kell segítségül hívni, az egy Krisztus közbenjá-
rásával. Egyedül őt hívjuk segítségül életünk minden válságában és viszon-
tagságában, mégpedig a mi egyetlen közbenjárónk és szószólónk, Jézus Krisztus
által. Isten ugyanis világosan megparancsolta nekünk: Hívj segítségül engem a
nyomorúság idején, és megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem (Zsolt
50,15). Az Úr kegyesen meg is ígérte nekünk: Amit csak kérni fogtok az Atyá-
tól, megadja néktek (Ján 16,23). Ugyanígy: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik
megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztallak titeket (Mát 11,28).
És minthogy meg van írva: Mi módon hívják azért segítségül azt, akiben nem
hisznek? (Róm 10,14), mi egyedül Istenben hiszünk, egyedül őt hívjuk segítsé-
gül, mégpedig Krisztus által. Mert azt mondja az apostol: egy az Isten, egy a
közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Jézus Krisztus (1Tim 2,5).
Ugyanígy: ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus
(1Ján 2,1).
3. A szenteket nem kell imádni, tisztelni és segítségül hívni. Ezért a dicső-
ült mennyei lakókat vagy szenteket nem imádjuk, nem tiszteljük, segítségül sem
hívjuk, és nem ismerjük el őket szószólóinknak és közbenjáróinknak az Atya
előtt a mennyben. Elegendő ugyanis nekünk Isten és a közbenjáró Krisztus. Az
egyedül Istent és az ő Fiát megillető tiszteletben másokat nem részesítünk, mert
világosan megmondotta: dicsőségemet másnak nem adom (Ézs 42,8). Péter is
ezt mondta: nem adatott az emberek között ... más név, mely által kellene ne-
künk megtartatnunk, hanem csak a Krisztus neve (ApCsel 4,12). Akiknek ez a
név hit által teljesen elegendő, Krisztuson kívül nem keresnek semmit.
4. A szenteknek járó és adandó tisztelet. Mindazáltal a szenteket nem vet-
jük meg, és nem vélekedünk róluk tiszteletlenül. Elismerjük ugyanis, hogy ők
Krisztus élő tagjai, Isten barátai, akik a testet és a világot dicsőségesen legyőz-
ték. Szeretjük tehát őket mint testvéreinket, és tiszteljük is, de nem valamiféle
istentisztelettel, hanem a róluk való tiszteletteljes vélekedéssel és illő dicsérettel.
Követjük is őket, mert mint hitüknek és erényüknek utánzói és az örök üdvös-
ségnek részestársai, forró vágyakozással és óhajtással kívánunk együtt örökké
Istennel lakozni és velük együtt Krisztusban örvendezni. E tekintetben helyesel-
jük Augustinus véleményét: „Ne legyen a mi vallásunk emberi alkotások tiszte-
lete. Mert ha kegyesen éltek, akkor nem kívánnak ilyen tiszteletet, hanem arra
hárítják azt, aki által megvilágosítva örvendeznek azon, hogy mi is szolgatársai
vagyunk az ő érdemének. Tisztelni kell tehát őket példájuk követésével, de nem
kell imádni őket vallásos tisztelettel” stb. (De vera religione – Az igaz vallás
55).
5. A szentek ereklyéi. Még kevésbé hisszük, hogy a szentek ereklyéit
imádnunk vagy tisztelnünk kellene. A régi szentek azt tartották, hogy eléggé
megbecsülték halottaikat, ha tetemeiket tisztességesen elföldelték, miután lelkük
a mennybe szállott. Az ősök erényeit, tanítását és hitét tartották legnemesebb
ereklyéiknek. A holtak dicséretével ezeket ajánlották, és maguk is ezeket töre-
kedtek kiábrázolni földi életükben.
6. Egyedül Isten nevére kell esküdni. A régiek csak az egy Jahve Isten ne-
vére esküdtek, amint ezt az isteni törvény parancsolja. Minthogy ez megtiltotta
az idegen istenek nevére való esküvést (5Móz 10,20; 2Móz 23,13), nem eskü-
szünk a szentekre sem. Elvetjük tehát mindezekben azt a tanítást, mely a meny-
nyei szenteknek a kelleténél többet tulajdonít.
V
JÉZUS az EGYETLEN KÖZBENJÁRÓ
1Timótheusz 2:5-ben ezt olvassuk: “Mert egy Isten van, és egy közbenjáró Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus.” (angolból)
Az Új-Szövetségben Jézus az EGYETLEN közbenjáró, Aki szükséges, hogy az Atya és az emberiség között álljon.
A bűn már nem probléma Isten szemében; az engesztelés megtörtént, és mi most már Isten igazsága vagyunk Krisztus Jézusban. Így lát minket Isten. Ha ezt megértjük, imádságaink megváltoznak.
Ábrahámnak és Mózesnek helyes volt úgy imádkozniuk, ahogyan tették, mert akkor Jézus még nem elégítette ki Isten haragját.
Ma, az Új-Szövetség alatt, ha emberek ilyen módon próbálnak közbenjárni, valójában antikrisztusiak, vagyis Krisztus ellenesek. Azt fejezik ki, hogy Jézus nem volt elég, és nem értékelik valójában, amit tett.
Mikor Jézus Közbenjárónkká lett, minden más közbenjárónak csődjét okozta--örökre. Tudom, hogy ezek erős szavak, de ez az igazság.
Az imádságról való helytelen tanítás nagy része mögött a Sátán áll.
Figyeld meg, milyen ravasz a terve, és a gyümölcs, amit terem. Meggyőzött sok hívőt, hogy maradjanak belső szobáikban, és vegyék át Jézusnak, mint közbenjárónak helyét.
Órákat töltenek azzal, hogy Istenhez könyörögnek azért, hogy fordítsa el a haragját, árassza ki Szellemét, és elégítse ki az emberek szükségeit.
Közben családok, munkatársak, és szomszédok mennek a kárhozat felé, és betegségekben haldokolnak. A Biblia nem azt mondja, hogy az üdvösség közbenjárás által van, hanem az Igehirdetés bolondsága által (1Kor 1:21).
És nem azt az utasítást kaptuk, hogy imádkozzunk a betegekért, hanem, hogy gyógyítsuk a betegeket (Mt 10:8) azzal, hogy gyógyulást parancsolunk megtört testeikbe.
Félre vagyunk vezetve, ha azt hisszük, hogy az imádság abban áll, hogy rávegyük Istent, hogy árassza ki erejét.
Hisszük, hogy üdvözíthet, meggyógyíthat, és megszabadíthat, de arra vár, hogy szedjük össze magunkat, és nyerjük el ezeket.
Az igazság az, hogy nem érdemeljük meg Isten áldását, és sosem leszünk méltók rá.
De Jézus miatt minden, ami Istené, a miénk.
Ez jó hír. Nem kell már könyörögni, koldulni; hanem gyakorolnunk kell a hatalmat, amit nekünk adott, és el kell fogadnunk áldásait.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!