Isten üzen az álmainkban vagy lehet az ördögtől való is?
Van egy 1,5 éves kislányunk, akinek a kiságya a mi ágyunk mellett van. Pár héttel ezelőtt félálomban voltam és olyan képet “láttam”, mintha egy kisbaba teste kiszállna a kislányom testéből. Viszont kék ruhában volt és a lányom erősen kapaszkodott érte, hogy ne menjen el, ezert feltételezem kisfiú lehetett. Majd egy fekete ruhás alakot éreztem az ágyunk mellett. Rettentően megijedtem, másnap meséltem is a férjemnek, aki mindig azt mondta nekem, hogy Isten üzen az álmainkon keresztül. Elgondolkoztam, hogy most ezzel azt akarja üzenni, hogy elveszi tőlünk a kislányunkat? Vagy az is eszembe jutott, hogy sajnos nem olyan rég elhalt a második terhességem és még nem dolgoztam fel… lehetséges, hogy az a kisbaba szállt fel az álmomban!?! 🤔
Már épp kezdtem elfelejteni a dolgot és nem rettegni, erre ma este altatáskor kicsit elszundítottam és megint azt “láttam”, hogy egy baba alak felszáll a plafon felé. Rettenetes érzés, bele sem akarok gondolni, hogy elveszitem a lányomat. Tudom, hogy Isten nem akarna rosszat, de akkor mit szeretne ezzel jelezni? Most megint csak sírok és sírok tehetetlenségemben.
Próbálom magam azzal nyugtatni, hogy a kislányom valóban különösen vonzódik a katolikus valláshoz. Már egész pici kora óta a gyermek Bibliából olvasunk fel neki, a lakás több pontján vannak elhelyezve kegytárgyak és úgy indul minden reggel, hogy puszit küld a Jézuskának, Máriának, Pio atyának. Mindig mindenhol (maminál pl, vagy dédinél) azonnal megpillantja a Jézuskát, legyen az bármilyen pici kegytárgy A templomban is pisszenés nélkül elvan, láthatóan jól érzi ott magát.
Kérlek nyugtassatok meg!
Vagy csak egyszerű álom volt és nem kell bele többet gondolni, mint ami.
Az pedig jó dolog, hogy "elvan" a templomba, szeret ott lenni, vinni kell akkor minden vasárnap és a szerint nevelni.
Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette.
Zsidók 1:1-2 RÚF
A Biblia az egyetlen üzenet, ami biztosan Istentől van, arra érdemes figyelni. A kegytárgyaknak semmi köze Istenhez, és az, hogy csendben van a pici a templomban, nem jelent semmit. Ismerd meg a valódi Istent a Biblián keresztül, ha szeretnéd, szívesen segítek, csak írj privátban.
Na egy szektás térítő...
Látod kérdező, ilyenekkel vigyázz nagyon, "csak írj privátban", mert ők biztos nem Istentől vannak. Nekem az jut eszembe róluk, amikor Jézus vádolták a zsidók, de ő mondta, hogy mindig csak nyilvánosan és zsinagógában tanított. Ugye, ugye...
Köszönöm szépen az eddigi válaszokat, eléggé felkavart ez az álom ismét. Tudom, hogy aki Istenben hisz nem élhet félelemben, de sajnos az emberi tudatlanság néha felül írja és olyankor nehéz :(
Kedves 3! Azért azt nem mondanám, hogy a kegytárgyaknak semmi közük a valláshoz… szerintem igenis van! Az pedig, hogy a gyermek el van a templomban persze nyilván ez “nem nagy dolog”, de lattam már olyan embert, aki rosszul volt ha csak be tette a lábát a templomba
"lattam már olyan embert, aki rosszul volt ha csak be tette a lábát a templomba"
Ez csak hiszti.
#7
Nem véletlenül mondják, hogy fél, mint ördög a szenteltvíztől/tömjén füsttől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!