Milyen személyes bizonyságod van Isten létezéséről?

Ezért írtam, hogy nem kell velük foglalkozni és akkor nincs vita.

Meg a személyes bizonyság, személyre szól. Én pedig nyitott vagyok a GYK használók bizonyságának olvasására, esetleg megosztom a sajátomat is, ha van rá igény.

Személyes bizonyságom Isten létében, avagy mi vezetett el odáig, hogy hiszek Krisztusban.

Most leszögezem, hogy a harmincas éveimben járok.

Előszőr nagymamámtól hallottam Istenről gyerekkoromban. Majd kisiskolás koromban első osztályos hittan órán. Érdekes volt, szerettem volna elhinni, hogy létezik, de ,,hiszem, ha látom” kategóriába soroltam őt. Aztán később a magam módján imádkoztam. Persze csak akkor, amikor nagy csávában voltam. Mondjuk dolgozatírások elött. amikre nem készültem vagy versmondások előtt, amiket nem tanultam meg. Volt, hogy megúsztam a dolgot, volt, hogy nem. Később a suliban is rendre az okozott zűrök megúszása miatt imádkoztam. Volt egy eset 15 évesen: Kinyomtunk egy poroltót a suliban és megfenyegettek, hogy ki kell fizetnem. Aznap este nem tudtam aludni és bekapcsoltam a tévét. a Dogma című film ment pont a Duna tévén. (Jay és néma Bob) Elterelte a figyelmet a problémáról, de ezután valahogy elhittem, hogy Isten velem van és átsegít ezen a dolgon. Megtette, valahogy elfelejtődött a dolog. Nem éltem szent életet. Később betörésekbe keveredtem, aztán le is buktunk a haverokkal. Egy évig azon rettegtem, hogy börtönbe zárnak. 18 éves voltam ekkor. Csak azért imádkoztam, hogy valahogy megoldódjon ez az egész. Érdekes módon a fiatalkorúak bírósága tárgyalta az ügyünket és Megúsztam a börtönt, bár pártfogóhoz kellett járnom. Vizsgák elött is imádkoztam és rendre átmentem. Aztán szakácsként dolgoztam, de elvesztettem az állásom. Hónapokig semmi munkám sem volt. De viszont, amikor imádkoztam segítségért, akkor legalább egy nyelvtanfolyamra el tudtam járni, kis keresetpótlóért cserébe. Amúgy örültem ennek, mert így kicsit vissza mehettem a suliba és új embereket ismertem meg. A tanfolyam után viszont ismét ugyanúgy munka nélkül voltam, mire eszembe jutott, hogy kérhetnék segítséget Istentől. Megtettem és egy hét múlva azon kaptam magam, hogy 6 lehetőség közül is választhatok, hogy hova is mehetek dolgozni. Persze a legjobban kereső helyet választottam, ahol szabad volt a hétvégém. Faipar. Jó, az is igaz, hogy eközben drogfüggővé váltam és kellett a pénz a mariskára. Viszont egész szép baráti köröm alakult így ki, aminek őrültem, mert amúgy elég befele fordulóban voltam akkoriban. Viszont a munka az nagyon kemény volt. Ki is akartak rugni, mert nem hoztam azt a teljesítményt, amit elvártak a faüzemben azért a pénzért. Imádkoztam. Aztánaz amugy 2 müszakos munkarendű helyen elindítottak egy speciális éjszakai műszakot, amibe engem és még két szintén füves haveromat választottak be. Máig nem értem, miért pont minket, mindenféle felügyelet nélkűl, de azok az éjszakák egész vidáman teltek el. Ha volt füvünk. Ha nem, akkor szörnyű volt, míg nem eszembe nem jutott Isten, aki erőt ad a nehéz időkben. Munka közben ezen elmélkedtem és azt vettem észre, hogy nem sóvárgok a cucc után, mint a társaim és reggel meg is dicsért a főnök, amikor látta a teljesítményemet. Ezen a helyen a dicséret csoda számba ment. Na itt fogadtam el Isten létét. Lehúztam pár évet ott. Addig sosem volt barátnőm. 24 éves voltam és imádkoztam, de nem történt semmi. Viszont Istenben hittem. Arra gondoltam, naívan, hogy kijátszom Istent. Nehogy már ő szabja meg nekem, hogy mikor csajozhatok be végre. Kicsit mérges voltam rá, hogy engem úgy tűnt, hogy magányos emberkének tervezett. Gondoltam olyat teszek, amire még Isten sem számít és ott hagytam a műszakot valami kamuval, majd haza mentem busszal. Arra számítottam, hogy valamiféle pillangó hatást érek el ezzel a produkciómmal, ha más nem, legalább Isten észre vesz. A busz csak azért ált meg abban a megállóban, hogy én felszáljak rá. Így elvileg a busz legalább fél perces késésbe keveredett miattam vele együtt a rajta utazók is. Aztán a dohányboltban és a közértben mögöttem állók is ugyanígy késésbe keveredtek azért, mert akkor voltam ott, amikor nem kellett volna. Majd a dílerem is ugyanígy kevesebb cuccal rendelkezett, mert én meglátogattam őt amúgy munkaidőben kellett volna lennem. Mindennek tetejébe még egy sima facebook-os profilképemmel is beregisztráltam akkor már egészen beárulva egy szexpartnerkeresőbe. Aztán persze az egészet elfeledtem, mondván, nem köphetek bele Isten levesébe, hiszen ő mindent előre lát. De azért imádkoztam. Pár hónap múlva egy lány írt rám facebookon, aki látott azon az oldalon és megkeresett, mert megtetszett neki a képem. Na ez a lány később a feleségem lett és két gyermekünk édesanyja. Aztán többszörösen teljesült a magyar álom: Családi ház, lakások, kocsik, gyerekek. Minden szép lett volna, ha addigra nem durvul el a drogfüggésem. Az asszony nem nézte jól szemmel mindezt, bekerültem a pszichiátriára, többször is. Ott megismerkedtem egy emberrel, aki magával hozta a bibliáját. Sokat beszélgettünk Istenről, Jézusról. Vettem magamnak egy Bibliát. Néha olvasgattam, eljártam anonim gyűlésekre és sok jó embert ismertem meg. persze a saját hülyeségem miatt az asszony megcsalt többször is, de legalább gyakorolhattam a megbocsátást. Rehabra is elmentem. ott kicsit jobban elmélyülhettem a hitben. Persze a házasságom már menthetetlen volt ezután és sokat sírtam, mikor egyedül maradtam. De ha olvastam a Bibliát és Istenen elmélkedtem, akkor a fájdalmam megszűnt. Másfél éve ált be a fordulópont. Rájöttem, ahogy amikért imádkoztam, azok már mind bekövetkeztek, csak egy kicsit kellett tennem érte. Átértékelődött bennem a gazdagság és a bővelkedés fogalma, a fontossági sorrendek. Tisztábban láttam, hogy fontosabbak az emberi kapcsolataim, mint az anyagi helyzetem. Észrevettem, hogy mennyi barátot szereztem. már éreztem hálát.

Persze voltegy visszaesésem, ahol meg is halhattam volna egy véresebb baleset miatt, de mintha fentről vigyáztak volna rám. Ez úgy 3szor fordult elő, hogy szinte éreztem Isten kezét, ahogy megvéd a haláltól. Sőt állítom, hogy legutóbb halálos autóbalesetem volt, de Isten visszatekerte az időt és lefullasztotta a motort a kocsiban, hogy ne tudjak ki gurulni a szürke szuzuki elé, ami leszakította a fejem az ütközéskor. Ezt megelőzően Krisztusi megszállás alatt voltam úgy hiszem egy-másfél hónapig. Elmentem önként a pszichiátriára és ezt elő is adtam a dokinak, mondván, biztos jól bezárnak és begyógyszereznek, meg ott a helyem szerintem, de pár napos megfigyelés után hajlottak rá, hogy elengednek, mondván nekem csak extra erős a hitem. Na de eztnem vártam meg, hanem megszöktem onnan, mert már megint kellett a kábítószer és a kint parkoló kocsimban még volt. A fejleszakadós idővisszatekerős balesetem után viszont hálát adtam istennek, hogy még élek. félretettem a kocsit egy évre és visszamentem a drogrehabra még fél évre, hogy rendbe tegyenek. közben rájöttem, hogy micsoda lehetőségeim vannak így Istennel a hátam mögött. Hiszen, ha róla elmélkedek, hálás szívvel imádkozom, akkor nem sóvárgok a kábítószer után és így biztosítva van a fedél a fejem fölött bármikor egy rehabon vagy egy pszichiátrián. Sok embert megismertem, hasonlókat, mint én. Kisvárosban éltem, de a nagy városban is élhettem. Aztán kirúgattam onnan magam, miután véghez vittem a krisztusimegszállás alatt kapott utasításokat. Ha minden igaz egy kicsitjobb hellyé tettem a világot és elvileg helyre igazítottam pár életet Isten segedelmével. Hazatérve visszavettek a régi munkahelyemre szó nélkül. Tudták, hogy hova megyek, tudták, hogy miért, hála Istennek nem ítéltek el. Persze később is kábítószerhez nyúltam, de már nem okoz gondot a sóvárgás. Érdekes módon egész nyugodt életem van. Az exfeleségem összejött egy nővel és a gyerekekkel Ausztriába költöztek. Ja hát igen, imádkoztam azért is, hogy az exem megtalálja a párját és hogy a gyerekek is úgy nőhessenek fel, hogy talpraesett felnőtté váljanak. Isten sok mindent tanított nekem és sokmindent megmutatott, amit én nem láthattam meg még évekkel ezelőtt. Kellett hozzá az idő, némi bibliaismeret és az, hogy végignézzem életem történéseit, hogy láthassam a munkáját az életemben. Kellett hozzá a kulcs, vagy az ajtó, ha úgy tetszik, aki nem más, mint Jézus Krisztus, hogy mindezt észre vegyem. Már egy ideje egy raktárban dolgozom, valamivel többet keresve a minimálbérnél. Úgy hiszem Isten okkal irányított engem erre a munkahelyre és elég gyorsan eltávolította onnan a kártékony elemeket a környezetemből. Most úgy tűnik, hogy tovább fognak képezni, ami jó, mert gazdagodom egy új szakmával. Ez már a harmadik szakmám lesz. Plusz mindezt munkaidőben, de menő már. Persze a dicsőség Istené és egyszülött fiáé, aki egy az Atyával.

Mint írtam, de minden imám és kívánságom teljesedett be, de már látom, hogy amit én szeretnék, az nem feltétlenül a legjobb nekem. Csak idő kellett és visszanézni az ok-okozatokat, hogy meglássam, hogy Isten mindig mellettem volt. Néha volt, hogy én akartam valamit, ő meg azt mondta: Persze, nehogy már! Van neked itt sokkal jobb is majd meg látod. Hát meg láttam. Amint írtam is, ez hosszú lesz és az lett, pedig így is csak a legfontosabbakat írtam le.

Köszi, ha elolvastad. Köszi az eddigi válaszokat. Várom még a trollokat és még jobban másoknak a hasonló történetét.

Akkor valóban nem tűnt könnyűnek, sőt némely probléma teljesen megoldhatatlannak tűnt. Van, ami elképzelhetetlennek. Ha 20 évvel ezelőtti önmagam elolvasná ezt, nem gondolná, hogy vele történnek meg ezek a dolgok. Sőt, elképzelhetetlennek tartaná bizonyos események bekövetkeztét. Ember tervez, Isten végez. Aztán most ez van. Nem tudhatom, mit hoz a holnap, de azt tudom, hogy nem egyedül kell végigcsinálnom.

Valamiért azt gondoltam lesznek többen, akik megosztják a tapasztalataikat.