Nekünk, vallásos embereknek miért nem szabad kritikával illetnünk az agresszív antiteizmust, viszont ők miért szedhetnek szét minket?
Ha én teljesen jogos kritikával illetem az erősen vallásellenes réteget, akkor egyesek fel vannak háborodva, viszont, ha a vallásellenes személyeskedik, nem érvel, a vallásokat szidja, akkor ez nem igazán figyelhető meg. Ha valaki sz Erdélyi Ágostonhoz hasonlókról azt meri írni, hogy személyeskedő, beképzelt, illetve igazi érveket sem sorakoztat fel, akkor az egyesek szemében már vallási fundamentalizmus és már kapja is a bélyeget, hogy: "Az összes vallásos rühelli és képtelen tolerálni vagy legalább elviselni az ellentétes véleményt". Ha valamit kritizálok, feltétlenül utálnom kell? A kedvencem, amikor ilyen emberek akarják megmondani a "vitapartnerüknek" (mindegy, hogy az milyen vallású), hogy milyen egy jó hívő. Viszont az ő mocskolódásukat tűrniük kell a vallásos embereknek. Volt olyan kérdés, ahol a f*szi konkrétan azt írta, hogy kedve támadna leütni néha minden vallási személyt, más meg, hogy pusztán nevetni tud minden valláson, mert egyértelműen idiótaság és még mesének is nevetséges az összes (amúgy nem olvasott róluk, de ő azért így magában eldöntötte).
Ezek miért tök okésak?
Antiteistákkal minek vitatkozol?
A legtöbb fanatikus.
Érvelni hol szoktál?
Pár mutatót tudsz küldeni ezekről?
#12.
Személyes vagy online meetinges vitákba szoktam csak belemenni. Számomra alap, hogy látom. Ha nem, akkor csak még egy megerősítés számomra.
Kár, mert megnéztem volna néhányat.
Örülnék egy hívőnek, aki végre érvelni is tud.
Hadd közelítsem meg messziről a választ!
Ha stabilan állsz, és józan vagy, nem zavar,ha egy kicsit meglöknek,de ha fél lábon állsz, vagy szédülsz, ezt másképp éled meg.
Az ateisták (magyarul istentelek) felépítettek maguknak egy eszmei légvárat S ha azt megbolygatod dühösek lesznek.
Minél bizonytalanabban bízik valaki a hangoztatott eszméiben, annál nehezebben viseli annak a kritikáját.
"magyarul istentelek)"
Mármint: isten nélküliek. Az istentelen az mást is jelent a magyarban.
"felépítettek maguknak egy eszmei légvárat"
Na, itt kezdődik a ködösítés a részedről.
A te írásod sem a kérdésre válaszol, ez is csak ateistagyalázás volt.
#16
A "sótlan"= só nélküli,
az"ízetlen"= íz nélküli,
az "eszetlen"= ész nélküli S így az "isten nélküli"=istentelen.
Ez ilyen egyszerű!
Tudom, az "isten nélküliség" együtt jár bizonyos tulajdonságokkal, melyeket a társadalom felismert és azonosított az istentelenség állapotával. Így az nem pozitív jelző. Inkább használnák az affeltáló idegen szót,ami pontosan azt jelenti,mint az "istentelen".
#16
Nyilván nem várható el egy fanatikus isten nélkülitöl,az értelmes érvek megértése,hisz- mint a kérdező már kifejtette-vita esetében elönti a fejüket a méreg és megszűnnek gondolkozni.
Pontosan itt az élő példa erre!
#16 meg lett billentve egy szép, kifejező magyar szóval és már nem ért semmit.
Egy ellenpélda:
Lelkészként sokszor hangoztatott kollégáimnak, hogy semmilyen vallást ne kövessünk,mert mindet emberek találták ki s így hibákkal vannak tele. Kövessük inkább Krisztust,aki az egyedül tökéletes ember.
Eddig minden keresztény kollégám elgondolkozott ezen és legtöbben egyet is értettek, pedig vastagon kritizáltam a vallásukat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!