Miért csinálják ezt a vallásos emberek?
ma 01:46
Én mondok egyet :) Pl. a filozófiatanárom akkor érezte úgy, hogy nem létezhet Isten, amikor meglátott egy fura tájat, hogy ilyet képtelen lenne egy isten csinálni.
Holott az isteni egyik tulajdonsága a mindenhatóság, tehát ha valaki képes egy elképzelhetetlen tájat alkotni, azt pont egy isten.
4.
Olyan példát is tudnál írni ami nem egy filozófushoz kapcsolódik?
Kérdező
Mert sokan olyan dolgok miatt kezdenek el hinni hogy például kértek egy dolgot istentől és az megvalósult. Ezt például hogy tesztelnéd le hogy valóban isteni eredetű-e? Vagy azt hogy elolvastam a bibliát és az meggyőzött? Van pár erre irányuló kérdés most nem jut eszembe mik szoktak még ott lenni.
A logikátlanságra pedig az a válasz hogy nonszensz de ami szerinted logikátlanság az szerinte teljesen logikus. Már pedig mindkettő nem lehet logikus. De mégis mindkét fél állítja hogy az logikus és nem fogja egyik sem belátni hogy tévedne. Vagy azért mert nem téved vagy azért mert annyira elvakult.
Ha bármelyik oldalról is vallási vitát akarsz folytatni valakivel akkor jól válasszad meg hogy kivel állsz le mert különben csak gyerekes veszekedés lesz belőle ahol hajtogatjátok a magatokét és kapásból elutasítjátok a másik nézőpontját.
Immanuel Kant a Tiszta ész kritikája című művében elég meggyőzően levezette, hogy a transzcendensről (Istenről/természetfelettiről) való elmélkedés szükségszerűen magában hordozza az irracionalitást. A vallásos emberek hitvallása, az Istenről alkotott koncepciója nem azért irracionális, mert minden vallásos ember ostoba, bigott ökör vagy fanatikus fasiszta, hanem mert ezekről a dolgokról nem LEHET másképp gondolkozni.
Hadd szemléltessem ezt egy matematikai pldával.
A legtöbb ember ha negatív számot lát gyök alatt, akkor egyből tudja, hogy valami hiba csúszott a számolásba. Tökéletesen igazuk is van... amennyiben a valós számok halmazán vagyunk. Létezik azonban egy ezen felül álló halmaz, amiben értelmezett a 'négyzetgyök alatt mínusz egy'. Az ilyen számokat komplex vagy imaginárius (magyarul képzeletbeli!) számoknak nevezik.
Nem tudjuk őket elhelyezni a számegyenesen, és viszonylag gyér matematikai ismereteim alapján úgy tudom, hogy nincs is olyan fizikai mennyiség, aminek a mérésére alkalmasak lennének. Mégis léteznek és mégis foglalkozunk velük, pedig ember legyen a talpán, aki mutat nekem bármit a természetben, ami kapcsolatban áll a gyök mínusz eggyel.
Ezzen nem azt akarom mondani, hogy a vallásosak egy magasabb megértési szinten állnak ateista embertársaiknál. Ó, dehogy, mindannyian ismerünt elvakult szektásokat. Én azt mondom, hogy az anyagi világ igazságain túl léteznek más igazságok is, és ezeket "tesztelni" vagy "hiszem, ha látom" módon kapásból lesöpörni az asztalról legalább olyan primitív hozzáállás, mint szombaton ne kapcsolni villanyt, ne szexelni házasság előtt vagy alsóbbrendűnek hinni valakit, mert egy másik kasztba tartozik.
Egyáltalán nem biztos hogy logikátlan a válasz, maximum nem materialista.
Remek példa a logikus istenképre mint absztrakt létezőre gondolni.
Tudjuk hogy vannak olyan absztrakt dolgok mint a számok.
Öröktől valók, és változatlanok, és a fizikai léten kívűl esnek.
Ha elfogadjuk a nagy bumm elméletet, akkor annak az okozójának azaz a végtelen semmi létében, csak egy fizikai világon kívüli absztrakt létező hozhatta létre a világot, egy potenciál nélküli aktus, azaz isten.
Persze ez lehet nem igaz, de logikusnak logikus marad.
Nemrég az utcán meg akartak téríteni. Elmondtam, mi a baj a kereszténységgel, mire azt mondta hogy ő tudja a válaszokat. Aztán mikor belementem mélyebben a témába, ő inkább elköszönt, hogy neki mennie kell. 🤣
A keresztények azokat tudják befűzni, akik naivak, nincs határozott véleményük.
Hatarozottnak kell lenni.
9.
A keresztények nagy része nem azért lett keresztény, mert az utcán megtérítették 10 perc alatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!