A japánban élő muszlimok merrefelé imádkoznak? Kelet vagy nyugat felé fordulva?
"Az nem, csak a Kábának tulajdonított szerep, illetve ez által az ott lévő köveknek."
A Kába az iszlám szerint az első imahely a Földön. Ez szerinted bálványimádás? A köveknek pedig semmi vallási jelentősége nincs. Szóval megint az van hogy kerestzények hazudoznak az iszlámról.
"A Kába az iszlám szerint az első imahely a Földön."
Igen, és? Ez akkor annyit jelent, hogy ti egy helyet bálványoztok.
"A köveknek pedig semmi vallási jelentősége nincs."
Igen, ezt mondod, de gyakorlatilag nem igaz. Ha tegyük fel, odamegyek (tudom ez nem lehet, mert a muszlim annyira toleráns fajta, hogy más vallású nem mehet közelébe se), s elviszem a köveket, hiszen nincs semmi vallási jelentősége, akkor mi lenne? Mondanák, hogy persze, vidd, nincs semmi jelentősége?
"Igen, és? Ez akkor annyit jelent, hogy ti egy helyet bálványoztok."
Tudsz mutatni bármit a Koránból ami szerint muszlimok az épületet imádják? Meg akkor ennyi erővel ti keresztények a tempolomokat bálványoztok.
"Ha tegyük fel, odamegyek (tudom ez nem lehet, mert a muszlim annyira toleráns fajta, hogy más vallású nem mehet közelébe se)"
Minek mennél oda? Az hogy ti keresztények túristalátványosságoat csináltatok a templomokból titeket minősít.
"s elviszem a köveket, hiszen nincs semmi vallási jelentősége, akkor mi lenne? Mondanák, hogy persze, vidd, nincs semmi jelentősége? "
Látom te is egy észlény vagy :) Azt írtam nincs vallási jelentősége, de történelmi jelentősége van. Úgy tartják az a kő még az eredeti Kába épületéből van. Szerinted azt megengednék hogy mondjuk elhordjam a Mátyás templom köveit? Ennyire hülye nem lehetsz :) Mondjuk ha értelmes keresztény lennél nem menél bele egy bálványimádásról szóló vitába. A szentháromság három különálló istenséget jelent. Jézus szóval sem állította magáról hogy Isten, keresztények mégis istenként imádják ami bálványimádás. A Máriakultuszról, szentnek nevezett halott emberek imadatáról nem is beszélve, hiszen ezt sok keresztény is bálványimádásnak tekinti.
#13 neked nem kell itt lenned nem kell ide irnod semmit sem. nem erdekelnek a hazugsagaid nem vagyok kivancsi rajuk lehet tiplizni koszi
a tobbieknek: szeretnek megmaradni az eredeti kerdes boncolgatasanal nem szeretnek ebbol a kerdesbol is sokszaz ertelmetlen temaidegen hozzaszolast köszönöm
Minden keresztény ilyen aljas mint amilyenek ti vagytok, akik itt csúfolódnak ?
Abdullah
15 montam hogy nem erdekelsz nem vagyok rad kivancsi tunes
16 mi aljas nem aljas. kiirok egy kerdest mi aljas abban? az az aljas hogy idejon es maris nyomja a hulyesegeit
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!