A tanúk honnan tudják, hogy fognak e megmentésben részesülni vagy sem?
Senki nem lehet magabiztos, de a reményt szemelőt tartva kell élni, és kevesebb hibát követ el. Ezeket a véletlen, nem szándékos kisebb tökéletlenségeket hivatott fedezni Jézus halála.
Ha a remény át váltana magabiztos megmentésbe, az odáig vezetne, hogy elbíznák az emberek magukat, és lanyhulna a figyelmük, és a kitartásuk.
Jézus a reményre szegezte a tekintetét, sehol nem olvasod, hogy Jézus tuti biztosra ment, hogy már előre tudta, hogy mindent jól csinál.
Mert azt már nem reménynek lehet nevezni. Hanem tuti biztosítéknak.
Miért? Tisztelt kérdező, Jézus tán robot volt, aki be van programozva és egyszerűen nem tehet mást, mint amit Isten beprogramozott neki?
Jézus nem maga a Mindenható Isten! Jézus nem is "egyenlő" vele a háromság dogma szerint. Jézus Krisztus értelemszerűen HALANDÓ volt, mielőtt a földre jött és mielőtt meghalt értünk. Miért? Mert a Mindenható Istenről a Biblia kijelenti, hogy "nem halhat meg", vagyis Ő halhatatlan, de Jézus meghalt! Jézusnak SZABAD akarata volt, pont mint Ádámnak, hiszen Ő volt a "utolsó Ádám". Azt a bűnt, amit az első ember elkövetett, Jézus tette semmissé azzal, hogy kitartott bűntelenül a haláláig!
Jézus, aki a földön nem több és nem kevesebb, mint egy tökéletes ember, váltságul lett, és pontosan kiegyenlítette azt, amit Ádám elveszített — odaadta tökéletes földi emberi életjogát. Joggal nevezhette Pál apostol Jézust „az utolsó Ádám”-nak. Ebben az összefüggésben így idézte: „Mert amiképpen Ádámban mindannyian meghalnak, ugyanúgy a Krisztusban mindannyian életre kelnek” (1Korinthus 15:22, 45). Az isteni igazságszolgáltatás értelmében Jézus tökéletes emberi élete volt a „megfelelő váltságdíj” — se nem több, se nem kevesebb. Még az emberi igazságszolgáltatás is azt követeli meg, hogy annyi kártérítést fizessünk, amennyi kárt okoztunk másnak.
Ha Jézus az Istenség egyik tagja lett volna, a váltságdíj végtelenül magasabb lett volna, mint amit Isten saját törvénye előírt (2Mózes 21:23–25; 3Mózes 24:19–21). Édenben egy tökéletes ember, Ádám, és nem egy Isten vétkezett. Így a váltságdíjnak, hogy az isteni igazságszolgáltatást tökéletesen kielégítse, ezzel szigorúan egyenértékűnek kellett lennie — vagyis Jézusnak egy másik tökéletes embernek, „az utolsó Ádámnak” kellett lennie.
Az itt megadott gyk. linken is volt aki pontos, Írás szerinti választ adott a kérdésre, de te úgy néz ki, szándékosan értetlenkedsz, ami ha így van, akkor ezzel provokálod a Tanúkat.
SENKI sem ítélheti meg a másik embert, az ítélet Istené, hiszen Ő a szíveket is vizsgálni tudja csalhatatlan módon, ezt a Biblia világosan mondja. Ezért SENKI sem tudhatja az emberek közül, hogy Isten hogyan ítél. Az NEM EGYETLEN és minden körülményre vonatkozó feltétel, hogy Jehova egyedüli szervezetéhez tartozzon valaki, hiszen ma is meghalhat valaki úgy, hogy ÖNHIBÁJÁN KÍVÜL nem ismerte meg az igazságot Róla. Persze egészen más a helyzet, ha szándékosan és a felelőssége teljes tudatában utasította vissza Isten meghívását. De ezt mi nem tudhatjuk.
Azzal hogy te azt állítod, amit a Tanúk sohasem írtak le hivatalosan és nem is tanítanak, egyetlen hithű Tanú sem teszi, magadat járatod le. Persze tudom, így inkognitóban nem veszélyes, de mindig le fognak leplezni, sok örömöd nem lesz benne.
..."hol van az a határ, ahol már nincs megmentés. Mi van azzal, aki hülyeséget csinál és pont meghal, tehát nincs esélye sem jóvá tenni, sem megbánni és addig hiába volt pöpec a viselkedése, csinált valami egetverő bűnt és épp akkor hal meg."
A vallásos igazság megismerése Istenről és az Ő szándékáról a Szava által egy folyamat, mely egyre világosabb lesz. Tökéletes és bűntelen ember pedig nincs. Tehát nincs egy fix pont, hiszen az egész megismerés állandóan változásban van, ez nem matek, ahol számokkal ki lehet mérni az erkölcsöt. Nem is beszélve arról, hogy nincs két egyforma ember, életút, szívállapot és viselkedés. Ezért csakis Isten Ítélheti meg az embert a bibliában leírt meghatározások alapján, amit minden egyes egészséges ember képes betartani, miután megismerte azt és ha akarja. De nem mi mondjuk meg, hogy kinek mi a sorsa Isten előtt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!