Mikor kezdődött a bünbocsánati cèdulák pènzèrt való árulása?

Az a katolikus szerzetes NEM hitújító volt, ugyanis maga is tudta, - Ágoston-rendi szerzetesként - hogy az eretnekség. Az eredeti tervei egészen másképp néztek ki.

Az említett szerzetes világosan közölte, hogy védeni kívánja mindazt, ami a Szentírásban, a zsinati kánonokban, az egyházatyák írasaiban stb. van. Még egy hosszú levelet is írt, az akkori Pápának, amiben leírta, hogy semmit sem kíván szólni a személye ellen.

Szó sincs tehát itt arról, amit az antikatolikusok bele akarnak ebbe magyarázni. Ő nem új egyházat akart alapítani, hanem a régit akarta megreformálni.

Nincs egyetlen olyan komoly katolikus hívő ma, aki a szerzetes akkori törekvéseit ne helyeselné, mert tudják, hogy akkoriban az Egyház mélyponton volt.

Luther antikrisztusi figurának tartotta a pápát, meg is átkozta.

A magát Római Katolikus Egyház néven nevező szervezetet pedig a kereszténység babiloni verziójának, babiloni fogságnak nevezte.

A misét átkos bálványimádásnak tartotta.

A búcsúcédula árusítást pedig szélhámosságnak.

#4

Ez már Luthernek az a korszakra, amikor nem tudott megegyezni Rómával. Az eredeti céljai azonban az Egyház védelme volt. Az eredeti protestantizmus az Egyházért, és nem az Egyház ellen jött létre.

A búcsú cédula eredendően nem eretnekség, (legalábbis katolikus szemszögből) hanem egy vezeklést kiváltó jótékonykodás, amivel az egyházi személyek valóban visszaéltek, ami már nevezhető eretnekségnek.

Minden bűn szenvedést okoz, mindenki bűnéért mindenki szenved többé-kevésbé. Krisztus megváltó halála megment ugyan minket az örök haláltól és a kárhozattól, de nem ment meg az ideiglenes szenvedéstől, amit ugye mindenki tapasztalhat a saját bőrén. Az ideiglenes szenvedés lehet evilági, de lehet túlvilági is (purgatórium-tisztítóhely-tisztítótűz).

Az egyház, hogy kellően éreztesse, hogy a bűn nem játék, a korai időktől kezdve a súlyos bűnökért komoly vezeklést írt elő. A középkorban ez általában egy zarándoklat volt valamelyik távoli szent helyre, ami nem csekély próbatétel volt abban az időben. Az ilyen vezeklő zarándoklatokat azonban nem csak büntetésből, hanem önként is sokan vállaltak, amit felajánlottak meghalt szeretteikért vagy akár élők valamilyen problémájáért.

A búcsú az ideglenes büntetés enyhítését-eltörlését jelenti. Az a teológiai megfontolás áll mögötte, hogy az egyház tagjai segíthetnek egymáson, szeretetből átvállalhatnak terheket. Minden másokért végzett ima, felajánlott böjt, jótékonykodás vagy kisebb-nagyobb vezeklés több-kevesebb búcsúértékkel bír.

A búcsúcédula eredetileg a pápa által meghirdetett közhasznú célra való adakozást jelentett, templomok, kórházak, hidak, stb. építésére. Az ilyen cédula vásárlása az adományozott pénztől függően elengedett kisebb-nagyobb egyházi büntetést is, illetve természetesen ezt is fel lehetett ajánlani a megholt szeretteik javára.

Ez utóbbi dolog nagyon népszerű lett és ebből lett a visszaélés. A búcsúcédula árusok jóval nagyobb hatást ígértek, mint az teológiailag megengedhető. Nem a bűnbánatra, az imára, a gyónás-áldozásra került a hangsúly, hanem a befizetett összegre, ami biztosan és automatikusan kiszabadítja szeretteinket a tisztítótűzből. Valójában a felajánlott búcsú hatásában sose lehetünk teljesen biztosak. Lehet az illető végleg elkárhozott, de ha nem akkor se bizonyos, hogy tényleg teljes búcsút nyer, s igazából nem a befizetett összeg nagyságának, hanem felajánló őszinte istenhitének szeretetének, igyekezetének, s főleg a szív tisztaságának van búcsúértéke, ami nincs feltétlenül arányban a jótékonykodás összegével.

Kevesen tudják, hogy a teljes búcsú a valóságban nem feltétlenül ad teljes búcsút, mert az olyan feltételekhez van kötve, amit senki nem tud igazán leellenőrizni. Ki az aki például tökéletesen ment minden bűnös ragaszkodástól?

Összefoglalva nem a búcsúcédula elvével, még csak nem is a kibocsájtásával, hanem a gyakorlati alkalmazásával, árusításával volt a probléma. Vegyél üdvösséget szeretteidnek! Ilyen ugyanis nincs.