Mi a véleményetek Reisinger János videóiról?
https://www.youtube.com/channel/UCuqqCflVRswGCsN67ya0rGg/vid..
kérdem, mint katolikus
8-as!
Szerintem aki erről döntött, annyira nem ismeri Reisinger állásfoglalását, és a Katolikus teológiát sem.
Annyit látott, hogy az "ellenségem ellensége", azaz a nem keresztény ellenzéket jól ki tudja osztani keresztény alapokon.
Másrészt Reisinger évtizedek óta szerepel a TV-ben. Előadóként sőt tv szereplőként is nagy gyakorlata van. A TV szerkesztőknek ez fontos szempont.
Ismerik, egyszerűen megvan a műsoridő, nem kell vele bajlódni, mást keresni. Kéznél van! Kényelmes.
Egyébként én a Sola Scriptura főiskola (Adventisa egyház teológiai iskolája) előadásain hallgattam. Nyilván hasznosak előadásai, ami a tárgyszerű ismereteket illeti: történelmi adatok, bibliai igehelyek. Tanulságosak a bibliai összefüggések felvetései is, de itt már gyakran vitatkoznék logikájával. Ez utóbbi gyakran prekoncepcióhoz erőltetett, miközben más gondolatmeneteket megszólva a sajátját egyedüli érvényesként állítja be.
Gyűlölöm a fiatalság ilyetén megvezetését. A tanárnak felelőssége van, amivel nem élhet vissza. Ráadásul teljesen hiteltelenné válik, mikor visszatetsző módon az alázatosságról "prédikál", miközben folyamatosan más gondolkodók, felekezetek leminősítésével próbálja magát felsőbbrendűnek beállítani. És ez a Sola több tanárára, és így számomra a főiskolára is jellemző.
Irodalomtörténészi szakértelmét is csak innen tudom megítélni. Sajnos abba is belekeveredik a fentebb leírt gőg. Megértem, hogy ha szerinte az évezredes hagyományú magyar népköltészet és mesekincs nem tartozik a szakmája témájához, de ha értékrendekről és emberi alkotásokról ítélkezik az is ismerni kellene mélyebben...
"Mikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot, a melyről Dániel próféta szólott, ott állani, a hol nem kellene (a ki olvassa, értse meg), akkor a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre""
Ez a szakasz az érvük az adventistáknak, hogy Dániel a pusztító utálatosság esetében a rómaiakról beszél.
Nos, a pusztító utálatosság Dániel könyvéből való idézet, amely eredetileg a Zeusz szobor volt, amit Antiochus király felállított a jeruzsálemi templomban. Az újszövetségi szerző ezt a múltbeli képet használja fel, amikor a jövőt akarja leírni. Vagyis a múlt képeivel mondja el a jövőt.
A szentíró Dániel könyvében azon a helyen nem a rómaiakról beszél, hanem a szír-görög elnyomó uralomról. A rómiak Dánielnél "khitteus hajók" nevén jelennek meg, de az is a hellenisztikus korban való szerepükre vonatkozik, nem arra, amikor már uralták a világot. Dániel könyve a makkabeus korról szól, ezt minden normális kommentár elismeri.
Üdv. egy agnosztikus ateista
13-as, köszi a magyarázatot.
Eszerint te hitetlen szempontból nézed, úgy tényleg nincs semmi akadálya, hogy akár az említett értelmezés is helyes legyen. Egy hívő szempontjából viszont az Úr Jahosua nem tévedhetett (sem azok, akik feljegyezték a szavait), nem forgathatta ki az Írásokat, nem hivatkozhatott valakire "próféta"ként, aki csak saját korának történetmesélője lett volna, és nem vetítette volna a jövőre előre a prófétai könvyben leírtakat, ha nem az lenne az Isten bölcsessége szerinti igazság, hogy Dániel egy még nem megtörtént dologról írt.
Más koordinátarendszer, más következtetés. Kíváncsi lennék egy hívő meglátására is ezügyben.
#14
Bár én tényleg hitetlen szemszögből nézem, de végül is teológiai értelemben a próféciák többször is teljesedhetnek, nem?
Valahol az Ószövetségben van egy prófécia, ami elsődlegesen Salamon királyra vonatkozik, de másodszorban messiási jelentése is van. Vagyis a szerző egyszerre prófétált Salamon királyról, és keresztény szemszögből Jézus Krisztusról.
Ebből a szemszögből miért ne lehetne elképzelhető, hogy Dániel kettős dologról ír? Egyrészt a makkabeus korszakról, ami előre vetít egy másik eseményt. Ez kb. ugyanaz, mint Mát 24. jövendölése, amely elsődlegesen a zsidó-római háborúra vonatkozik, viszont másrészt a hagyományos keresztény értelmezés szerint a világ végére?
Az adventisták amúgy helyesen felismerték szerintem a kettős próféciát, viszont az, ahogyan alkalmazzák, téves.
(13-a voltam)
13-as, ismét köszönöm.
Nyilván létezik a többszörös megvalósulása egy-egy előre kijelentett eseménynek (általában hatványozottan erőteljesebb a történés, ahogy haladunk előre az időben), és ez valóban igaz az általad említett Salamonról szóló beszédre is. Ott az Örökkévaló megígéri Dávidnak, hogy "a te magod" fog templomot emelni az Isten nevének. Ezt a történelem folyamán valóságosan véghezvitte Salamon, de ennél nagyobb dolgot cselekedett a Felkent, amikor az egyházat létrehozta, illetve eljön majd az ideje egy igaz imádatra alkalmas templom megépítésének is a Milleneum alatt, szintén a Felkent Jahosua által. Úgyhogy itt akár hármas beteljesülésről is beszélhetünk.
Nekem csak annyi még a hozzáfűznivalóm, hogy a Felkentre tekintettel én nem tudom a makkabeus korszakra tenni Dániel működését, mert akkor egy olyan hazug próféta szavaira hivatkozna az Úr, aki magáról mást állított, mint ami a valóság, és ezt nem tudom elfogadni.
Kedves Munyamunya,
Én a 2. válaszoló vagyok. Gondolom, elsősorban nekem szegezted ezt a kérdést, hiszen én vallottam magam hívőnek, nos akkor hogyan magyarázom Jézus Dániel könyvével kapcsolatos szavait.
Hát, nincs sok választása egy hívőnek, nyilván a fundamentalista hívők elhiszik azt, hogy valóban teljes egészében a babiloni fogság idején keletkezett a Dániel könyve, maga Dániel próféta írta.
A másik választás pedig az, hogy Jézus a "pusztító utálatosság" kifejezéssel tudatosan a IV. Antiokhosz Epiphanesz által felállított Zeusz-szoborra utal vissza.
Így magyarázza pl. Dr. Rózsa Huba is, az egyik legelismertebb katolikus ószövetség professzor:
https://www.youtube.com/watch?v=4OOjfSKKsSM
(18 perc körül beszél erről konkrétan, de már előtte is a Dániel könyvét magyarázza).
Én is így látom, máshogyan én sem tudom ezt megmagyarázni.
Kedves 2. válaszoló!
Örülök, hogy mondtál hívő szempontot is, meg fogom nézni a videot, remélem, lesz benne hasznos dolog.
Részemről továbbra is szívesebben hallgatok az Úrra, aki szavaival hitelesítette Dánielt, mint valós és igaz prófétát, ahogyan miatta vagyok meggyőződve pl. a vízözön valóságáról, és még sok egyéb dologról is.
és mi a vélemény arról, hogy szerintük, a halál után nincs semmi, és mikor Jézus azt mondta a latornak bizony mondom neked, ma velem leszel, ő szerintük az egy helytelen fordítás, mert rossz helyen van a vessző és szerintük Jézus azt mondta: mondom neked ma, velem leszel(majd a feltámadás után)
az igaz, hogy a Bibliában az áll, hogy az ember gabonát és gyümölcsöt egyen és csak később engedte meg Isten a húsevést? egyfajta engedményként
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!