Keresztyének, kérdezhetek valamit?

Szent Pál...

olvass Bibliát.

Már leírtam párszor, és bocsánat az ismétlésért... Én akkor lettem "hívővé", mikor a látásomat elvesztettem, és az addig annyira szeretett barátok és emberek (a családot kivéve) elfordultak tőlem. Valószínű nem tudtak velem mit kezdeni, de ezt akkor épp nem voltam képes ésszel felfogni és megemészteni, a család meg szinte jobban kétségbe esett, mint én, és nekem tűrni kellett, hogy ők ne szenvedjenek annyira.

Addig sem voltam ugyan megrögzött ateista, de a közvetlen környezetemben több ilyen is volt, akik hatással voltak rám. Igazából inkább úgy mondanám, hogy el voltam zárva attól a lehetőségtől, hogy én magam tapasztalhassak, és inkább valamiféle közöny volt bennem, ami a válságban feloldódott, ennek már több, mint 6 éve, és jövőre (még mindig látássérültként) kezdem a teológiát. :) Szóval én itt lehorgonyoztam. :)

Akik az ateizmusból megtérnek, általában történik velük valami nagyon nagy csapás, valami tragédia. A bajban jönnek rá, hogy Isten adhat mindent, és ő is vehet el, és mikor az embernek nincs több megoldás a kezében, akkor jön rá, hogy már csak Istenben bízhat.

Azok az emberek, akiknek sínen van az életük (sikeres, több évtizede tartó házasság, rendes gyerekek, akik rendesen megházasodtak, unokák, anyagi biztonság, viszonylagos egészség), az ilyen emberek nem valószínű hogy hívők lesznek, mivel hit és ima nélkül is tökéletes az életük.

Kamaszkoromban ateista voltam, és gúnyolódtam énis a "hülye vallásosokon" stb.

De aztán elkezdtem intellektuális síkon utánanézni a dolgoknak, és rájöttem, hogy a hit nem ellentétes az ésszel, és hogy Isten létére ésszerű következtetni. Vagyis előbb az eszem fogadta el Isten létét, és csak utána kezdtem érezni, hogy valahogy Isten megtölt engem igazi hittel.

A ma 19:37-nek: ez bizonyos vallásos csoportokra inkább jellemző, vagy nagy csoportokon belül azokra, kik addig nem foglalkoztak az egyházuk tanaival, csak papíron voltak tagjai annak.

De általános szabályt nem lehet erre állítani, mert én is ismerek sok olyan embert (magamat is beleértve), akik semmiféle nagyobb traumát nem szenvedtek el. Egyszerűen az ember úgy van tervezve, mint teremtett lény, hogy benne van a magasabb fokú "szellemi szükségletek" megszerzése iránti vágy, ahogy a Biblia fogalmaz. Csak nem mindenki él vele. Sok-sok minden elnyomhatja ezt az érzést az emberben az élete során és persze sok minden fokozhatja is!

Valójában a Biblia nem valami elvarázsolt, misztikus spirituális élményt nyújt, hanem egy mindenki számára felfogható és megérthető egyszerű igazságot Istenről. Tehát szerintem a természetes vágy mindenkiben benne van, de nem mindenki érzi a MEGISMERÉS szükségességét az életében. Ennek sok oka lehet - akár a jólét, akár a rossz sors miatti megkeseredett élet, de rengetegféle emberi filozófia és világnézet is eltompíthatja a valós igényt, és ez általában látszik is az egyén gondolkozásán és tettein.