Ez a Szentlélek volt?
A szent szellem akkor és úgy segit, ha Isten elhatározásával összhangban van a kérés. Azonkivül, a szellemnek gyümölsi vannak, amiket az ember kimunkálhat a segitségével. Ha ordibálsz az nem a szent szellem ereje,
(Galácia 5:22, 23) 22 A szellem gyümölcse ellenben a szeretet, öröm, béke, türelem, kedvesség, jóság, hit, 23 szelídség, önuralom. Ilyesmik ellen nincs törvény.
A felette levő versek ellene mennek a szellemnek és a tökéletlen test dolgait teszik.
A kérdésem, az, mit olvastál ami hihetetlen volt?
Utolsó:
Légyszi értelmezd amit írtam. Nem akkor ordibáltam mikor valami megérintet :) Sok olyan ember van aki megtérés után is követ el hibákat és bűnöket. A többieknek pedig üzennem, hogy nem vagyok bolond! Egeszséges fiatal vagyok. Tanulok, dolgozok, vannak barátaim és boldog életem van. Több étteremben is dolgoztam már és eddig mindenki szeretett. Sokat jártam bulizni is. Szoval az életemmel minden okes. Én csak érdeklődtem Isten iránt. Csak imádkozni kezdtem és igéket olvasni. A segítségét kértem. Aztán pedig megéreztem. Mondom ezt úgy hogy sokáig nem hittem benne.
Kedves kérdező, simán lehet hogy a Szent Lélek volt, aki megérintett. Ha így van, akkor ösztönözni fog arra, hogy keress egy keresztény gyülekezetet, ahol keresztény testvérekkel közösségben gyakorolhatod a hitedet a karantén korszak után.
Keresztény közösség alatt nem a másokat szektázó római liturgikus vallást vagy a jehovizmust értem.
Ha a Bibliával kapcsolatban vannak kérdéseid, privát üzenetben elküldheted a számomra, szívesen válaszolok rájuk, ha tudok természetesen, a nekem adott bölcsesség szerint.
Mit gondolsz mit jelent megtérni?
Te hogyan tanultad, vagy mit mondtak neked, it jelent "megtérni"?
Kedves Kérdező!
Igen a Szentlélek volt!
De nem elég érzelmileg foglalkozni az Istennel, hanem értelmileg is tudni kell helyesen feldolgozni. Először is az Evangéliumokkal kell kezdeni, ha meg akarod ismerni, hogy milyen is az Isten, azután ha már tudod értelmezni akkor a Biblia többi részével, és nem fordítva!
"A Szentírásban rangsorolni kell! Csak azokban a sorokban él a Szentlélek lángja, amelyek hozzáigazíthatók az evangéliumaimhoz! A keresztények közötti meg nem értés egyik legsúlyosabb forrása az, hogy nem evangéliumaimhoz igazítjátok a Biblia többi részét, hanem azonos szintűnek tartjátok minden sorát. Pedig könnyen beláthatnátok, hogy így a Bibliából mindent ki lehet olvasni, és az ellenkezőjét is! Tehát érdemben használhatatlan! Arra kérlek benneteket, hogy az evangéliumaimat olvassátok nagy buzgósággal, és a Szentírás többi részével csak annyiban foglalkozzatok, amennyiben össze tudjátok egyezteti evangéliumaimmal." (Jézus/A Hang: 21/2092)
Az evangélium görög eredetű szó (euangelion), a jelentése jó hír, örömhír. Az újszövetség 4 evangéliumot ismer, amelyet Márk, Máté, Lukács és János írt. Közülük Márk, Máté és Lukács szinoptikusok, azaz együttlátóak voltak. Evangéliumaikat ezért szinoptikus evangéliumoknak is nevezzük. Ezekben az evangéliumokban Jézus emberi mivolta hangsúlyosabb ("Ember Fia"), nyelvezetük egyszerűbb és sok példabeszédet tartalmaznak. Az ő evangéliumaik galileai történeteket írnak le. János evangéliuma egyedi. Ez az evangélium filozofikusabb, Jézus isteni mivoltát emeli ki, júdeai és jeruzsálemi történeteket mond el és nincs benne példabeszéd.
A fenti evangéliumok elégségesek ahhoz, hogy jézusi emberré váljunk. A Hang kötetek ezeket az evangéliumokat, Jézus tanításait fejtik ki a mai kor emberének nyelvezetén, Márk, Máté, Lukács és János evangéliumával teljes összhangban."
Jézus; A HANG - könyv 21/2092
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!