Miket ellenez a Buddhizmus?

Jajjj! Az előző link iszonyúan egyirányba elfogult. Létezik összehasonlító vallástörténet, és kevésbé elfogult alapállásból is meg lehet közelíteni a kereszténység és a buddhizmus kapcsolatát - de szerintem nem ez volt az eredeti kérdés.

(Egyesek szerint a buddhizmus és a kereszténység nem is áll egymástól olyan távol, mint ahogy azt a fenti cikk kereken kimondja. Ismerek olyan hithű katolikus hölgyet, aki rendszeresen jár templomba, lelkigyakorlatokra, és zazenre is, mert szerinte a kettő nem zárja ki egymást, hanem a két út - szavaival élve, ugyanoda veze - kiegészíti egymást.

Tehát még egyszer: A buddhizmzs nem tilt, nem fenyyeget, nem vázol ellenségképet, nem suggaljja, hogy "jobb, vagy igazabb" lenne bármely más útnál.

Olvasd el:

[link] JÉZUS KRISZTUS vagy Buddha, Mohamed, hinduizmus - írta: Dr. Gerhard Bergmann

Sajnos a hinduizmusnak és a buddhizmusnak manapság vannak sokan magukat kereszténynek nevező naív ügyvédei, akik azonban a kereszténység lényegétől rég elpártoltak. Pl. egyesek a hinduizmusról azt hiszik, hogy emberek benne az isteni titkot mélységeiben kutatják, és ezt „a hitregék fogyhatatlan gazdagságával meg a bölcselet mélységekbe hatoló erőfeszítéseivel fejezik ki. Egyúttal szabadulást keresnek létünk nyomorúságaiból vagy aszketikus gyakorlatokkal, vagy elmélyült meditációval, vagy pedig úgy, hogy szerető bizalommal menekülnek Istenhez.”

Elég egyetlen egy alkalommal Indiába utazni, hogy ezt hazugnak bélyegezzük és hamis tények előadásával vádoljuk. A hinduizmusban nincs semmiféle könyörület és irgalmasság, bár távolról sem olyan szegény minden hindu, hogy a szükséget szenvedő embertársnak ne lenne mit adnia. A felebaráti szeretetnek ez a teljes hiánya magában a hinduizmusban gyökerezik, amely a reinkarnációt, a lélek újbóli megtestesülését tanítja, amikor az kiválik az emberi testből – még egy másik létformába, például egy patkányba vagy egy egérbe való reinkarnációt is. Ez a lélekvándorlás mindaddig folytatódik, míg a lélek karmáját, tartozását, le nem törleszti és nyugalmába meg nem érkezik. Ha az ember egy szegénynek segít, hátráltatja abban, hogy karmáját törlessze, és így meghosszabbítja lélekvándorlásának idejét. Következésképp a hinduk közt nincsenek meg a keresztény caritas művei. A legnyomasztóbb egy ebben az országban tett utazás során nem az ezerféle ínség, a szenny és a nyomor látványa, hanem annak megtapasztalása, milyen szenvtelenül, mennyire részvétlenül és szánalom nélkül mennek el maguk az indusok emellett a nyomor mellett, és hogy nyilvánvalóan normális dolognak tartják, hogy emberek az utcán élnek és az utcán halnak meg.

Ezek a szövegek arról beszélnek, hogy a hinduk szeretettel és bizalommal Istenhez menekülnek. Mely Istenhez? Hát nem tudják, hogy a hinduizmus akármi, csak éppen nem egyistenhit? És a meggyötört, törődött, részben gyűlöletteli arcok valami egészen mást fejeznek ki, mint bizalmat és szeretetet!

A buddhizmusról meg ezt írják egyes naív védelmezők: „A buddhizmusban a maga különféle formái szerint felismerik e változó világ gyökeres elégtelenségét, és egy olyan útról tanítanak, amelyen az emberek áhítatos, bízó lélekkel vagy egy tökéletesen szabad állapotot érhetnek el, vagy pedig akár a maguk iparkodásából, akár felsőbb segítséggel a megvilágosodás legfelsőbb fokára juthatnak”.

Pontosan ezzel vádoljuk a buddhizmust: hogy az önmegváltásban hisz és így a kereszténységgel radikálisan szemben áll. Mi, katolikusok valljuk, hogy szükségszerű egy megváltó; mi tudunk a kegyelem ingyenes ajándékáról – egész másképp a buddhizmus. Legfőbb célja a nirvána, a semmi elérése, míg a kereszténység a legfőbb erénynek, a szeretetnek, a személyes szeretetnek, a legszentebb Szentháromságnak elérését tűzi ki célul. Itt tehát két külön, kibékíthetetlen világ áll egymással szemben!

A legsúlyosabb azonban mind a hinduizmusnál, mind a buddhizmusnál az, hogy nem tesznek különbséget teremtő és teremtmény, Isten és világ között. Isten a természet, a természet Isten, így hirdetik ezek a panteisztikus vallások. Következésképp a kereszténységtől sem határolódnak el, hanem megkísérlik ezt egyfajta vallásosság kifejeződéseként monizmusukba (minden létezőt egyetlen alapelvre visszavezetni) integrálni.

Tagadhatatlan, hogy ezen illuzórikus, félrevezető és hamis fejtegetések révén az ázsiai vallások Európában bizonyos szalonképességet nyertek. Egyre több ázsiai gondolat tör be Európába, a hajdan keresztény nyugatra: a reinkarnáció, az ezoterika és a valóban ördögi „New Age” mozgalom futótűzként terjed. Ez utóbbi áthat minden állami és társadalmi szervezetet, és – nem utolsó sorban – még az ENSZ-ben is ülnek ügynökei. A szivárvány mindenhol a kereszténység halálát és a kereszténységellenes korszak beköszöntét hirdeti.