A Biblia a fizikai gyermek fenyítésről határozottan ír, a mai viszonyok között hogyan valósítható ez meg?
Az Ószövetség határozottan fogalmaz, az Újszövetség is határozaton utal rá, ma is érvényesek a fizikai gyermekfegyelmezés elvei?
Pl. A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉL. 12.6 "mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.”.
παιδεύει, - megfenyíti, μαστιγοῖ - ostoroz
12,6 ὃν γὰρ ἀγαπᾷ Κύριος ¹ παιδεύει, μαστιγοῖ δὲ πάντα υἱὸν ὃν παραδέχεται. 7 εἰς παιδείαν ὑπομένετε· ¹ ὡς υἱοῖς ὑμῖν προσφέρεται ὁ θεός· ¹ τίς γὰρ υἱὸς ὃν οὐ παιδεύει πατήρ;
Mondjuk ez a Zsidó levél rész nem kifejezetten a gyereknevelésről szól, hanem arról, hogy a bűnöknek következményeink vannak ránk nézve. Viszont ezekből tanulunk. Másfelől meg arról, hogy teher alatt nő a pálma. Felnőttekre is igaz.
Én is kaptam a fenekemre gyerekként, mikor hisztiztem az utcán és épp kitépni készültem a kezemet egy forgalmas út mellett. Egyből észhez tértem. Nyilván rosszul esett, de megelőzte azt, hogy kirohanjak az autók elé. Van, amikor sajnos már nem hallgat a jó szóra a gyerek.
Van különbség eközött és ha pl. valaki kétnaponta kékre-zöldre veri a gyereket apróságért.
Én hálás vagyok a szüleimnek, hogy nem a liberális ellenmondásos beteg katyvasz szerint neveltek. És a lelkem ki is ragadták a pokolból. Jézusé vagyok, bírja az egóm az isteni tekintélyt, hála szüleimnek. ÉS ezáltal reálisan tudtam magam vizsgálni és rájöttem, hogy szabadulnom kell a bennem lévő bűntől. Jézus pedig megszabadított.
Példamutatással is neveltek, de van, amikor ez (miattam) nem működött. Ekkor csattant a pofon. És ma visszagondolva hálás vagyok ezért, megértem őket és igazat adok nekik. És hálás vagyok, h ma nem vonulgatok fel bőrtangában, szájgolyóval a számban, lúdtollal a fenekemben
Ezzel az a helyzet, hogy minden, csapatban élő lénynek meg 𝐤𝐞𝐥𝐥 mutatni a határokat.
Ugyanis ezeket a határokat mindenki feszegeti, kivétel nélkül.
A normális gyerekek akkor boldogak, ha jól ismerik ezeket a határokat. Eleve egy pici gyerek akkor boldog, ha behatárolt helyen van (kuckó, kiságy, stb) ahol fizikailag is jól látja a határokat.
Ennek pedig az egyik eszköze a fenyítés. Nem a verés: tehát nem az a lényeg, hogy minél jobban fájjon - hanem az, hogy a gyerek azonnal felfogja, hogy ez nem volt jó dolog, és elég hatásos legyen ahhoz, hogy ne legyen kedve újból elkövetni azt a dolgot.
Ezt lehet akár szóban is, de ott is óvatosan... szóbeli dolgok is okozhatnak maradandó károsodást.
Ezt is ésszel kell csinálni.
A Biblia tanácsaival meg különösen óvatosan kell bánni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!