A katolikusokra mi vonatkozik, az egész Biblia vagy csak az Újszövetség vagy az sem?
Nem kell vallásosnak lenni ahhoz, ezt a kérdést megválaszolni lehessen.
Nem kell kiemelkedően műveltnek lenni, az általános műveltséghez hozzá tartozik, hogy valaki elolvassa legalább egyszer a Bibliát!
Sőt, nem árt a Koránt is elolvasni, hiszen a zsidó, a keresztény és a muszlim is ábrahámita vallás!
Az alapok egyek.
Kedves lepontozó!
Véleményemen nem változtat akár melyik irányba is pontozol.
Sajnálatosnak tartom, hogy nem egyezik véleményünk, azaz: nem tartod szükségesnek a Biblia elolvasását még akkor is, ha nem vagy vallásos, vagy nem is akarsz azzá válni!
Így viszont olyan témához szólsz hozzá, olyan témakörben alkotsz véleményt, amihez lövésed sincs.
Ez mindaadig nem baj, amíg más véleményét nem befolyásolja, más nem tekint többet tudónak, mint ő és nem fogad el szellemi vezérének.
Ugyanolyan elvakult vagy, mint azok, akik erőnek erejével terjesztik hitüket.
.
Remélem, ismered a római intelmet:
"Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna"!
Nem tudom, hogy ezt nekem szántad-e?!
Én egyetlen egy hozzászólót pontoztam le, mégpedig azt, aki azzal vádolt, hogy ez a kérdés provokáció gyanánt lett feltéve.
"Kedves lepontozó!"
Nem tudhatod, hogy ki pontoz le.
"a katolicizmus nem egy egységes vallás, a hívők úgy értelmezik a vallást, ahogy nekik tetszik?"
Ezt sokan érezheti így, és abból adódik, hogy nagyon sok típusú katolikus van:
- akit épp csak megkereszteltek, így katolikus, de azóta kb. be se tette a lábát a templomba, saját véleménye viszont van a dolgokról, mert eleget élt már ahhoz, hogy véleményt alkosson
- megkeresztelt és félig-meddig művelt katolikus, aki ilyen "szokott bérmálkozni" szinten van, tehát hallott már erről-arról, de erősen hiányosak az ismeretei a katolikus tanítást illetően, talán mert sose (vagy csak nagyon rövid ideig, és valószínűleg csak gyerekkorában) volt szorosabb kapcsolata az egyházával - ami kapcsán ráadásul olyasmikre is hivatkozhat, hogy "én már csak tudom, hiszen ministráns is voltam!", ezért aki még kevesebbet tud, mint ők, elhiszik, amiket mond (hiszen csak tudja, ha régen ministráns volt!) közben meg az utóbbi 40-50 évben még a sátoros ünnepeken se fordult meg templomban az illető, a régi ismeretei meg is koptak, keverednek is mindenféle azóta innen-onnan felszedett nézettel, stb., szóval egy nagy katyvasz az egész, de adódhat egyszerűen abból is, hogy még csak 15 éves, és egy csomó dolgot még nem volt időszerű vallásos szempontból átgondolnia, így aztán vannak dolgok, amiket tud, meg vannak dolgok, amikre inkább csak tippel (pl. én sokáig nem tudtam, hogy nem minden házas ember házas katolikus szempontból is)
- aki gyerekkora óta belenőtt a vallásába, teljesen természetes módon az élete része, nem csak az iskolarendszer általános tantárgyaiban okosodott 12 éven át, hanem a hittanról sem morzsolódott le, és azóta is, felnőttként is folyamatosan bővíti a hittel kapcsolatos ismereteit is, ezért egyre mélyebben és mélyebben érti, és megérti, hogy miről van szó, hogy függnek össze a dolgok, tudja, hogy mi az, amit az egyháza tanít, mi az, ami csak egy-egy papnak vagy hívőnek a magánvéleménye, és hogy ezek a dolgok hogyan függnek össze egymással, ha pedig elbizonytalanodik, akkor tudja, hogy hová forduljon megbízható információért, stb.
Meg még ahány árnyalatot csak el tudsz képzelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!