Ha a jók és a rosszak is ugyanarra a sorsra jutnak, mi értelme jónak lenni?

Attól, mert valaki nem hisz az Istenben, még nem lesz rossz ember.

Ha csak ezért cselekszel jól, mert jó sorsot akarsz, nem gondolod, hogy az egy kicsit képmutató dolog?

Bármilyen furcsa, meglepő, felháborító, de az ateista emberek is ugyanúgy képesek érezni, gondolkodni, nekik is van egy értékrendjük, miszerint élnek.

És talán itt a lényege az egésznek... Mi a jobb? Ha valaki azért cselekeszik jól, azért él helyesen, mert fél Istentől, fél a pokoltól, vagy egyszerűen csak egy jobb helyre akar jutni...

Vagy az, akinek nincsenek elvárásai a "jövővel" (halál utánnal) kapcsolatban, hanem azért jó ember, mert jó akar lenni...

Szerintem gondolkodj ezen...

Csak például mi állítja meg az ateista embert, vagy miért érez bűntudatot, ha valami rosszat tesz?

A törvények miatt, mert nem akarok börtönbe kerülni.

Ha nem büntetnék, nem nagyon érdekelne mások szerint mi a jó és mi a rossz..

Hát ha a magadfajták lennének többségben, törvények se lennének. Meg te se, úgyis kinyírna rögtön valami másik jóképességű.

Az emberek többsége nem a büntetéstől való félelem miatt követi a törvényeket, hanem mert belsőleg is egyetért velük. Vallás, erkölcs, mind mind erősíthetik a törvények erejét, az olyan törvénynek, ami ezekkel szemben áll, viszont semmi ereje nem szokott lenni.

Ateista vagyok, úgy cselekszem, ahogy jónak látom. Van lelkem, lelkiismeret furdalásom, és nem lennék képes gonosz dolgokra, bárkit bántani, akár fizikálisan is, sorolhatnám napestig.

Attól még, hogy nekem nincs Isten az életemben, aki a jó felé húz, még magamtól is tudok az lenni. Sőt, én meg pláne egy lelkiismeretes ember vagyok, szóval tőlem aztán nem kell félni. Mi lesz, ha meghalok? Majd kiderül. (vagy nem)

mert akkor lehetsz igazán jó, ha nincs tétje, és ez a jóság belülről jön és nem a pokolrakerülés iránti félelemből.

aki Istenfélésből jó, az nem szívből jövő jóság, csak félelem.