Miért nem szüntetik végre már be ezt a tegezés-magázás dolgot?

Megértelek kérdező, Neked alapvetően az egyoldalú tegezéssel van problémád, ahogy a kommentjeidből kiveszem. Teljesen természetes és emberi az igényed a kölcsönös tiszteletre az embertársaiddal már kisgyerekkorod óta. Így van, senki sem tehet arról, hogy hány éves! Másrészt az idős kor nem jogosít fel senkit arra, hogy lekezelően viselkedjen egy nála fiatalabb emberrel!

Itt egy régebbi cikk arról, hogy Franciaországban az iskolákban már beszüntetik a csendőrpertut:

[link]

Én 34 évesen nőként még mindig tapasztalom, hogy kapásból letegeznek szüleim korú ismeretlen idősek, annak ellenére, hogy látható, hogy nem vagyok már tini és pl. ott van az uszodai felnőttbérleten, könyvtári kölcsönzőjegyen a születési időm stb.. Én ilyenkor udvariasan, de határozottan figyelmeztetem az illetőt, hogy maradjunk meg a magázódásnál! A jövőre nézve mondom Neked, hogy ha felnőttként tapasztalsz hasonlót, mindig állj ki magadért! Sokan nem tudják mi az illem és azt, hogy az illemnek az emberséghez van köze, emberként illik kezelni az embertársainkat, nem holmi alárendelt egyénként lekezelni!

Gyerekként nehezebb a helyzet, még tinikorban is. Annak idején engem is irritált, hogy az Anyámat szidó tornatanár és a velem durván személyeskedő oktatónő miért tegezhet, nekem miért kell tiszteletet mutatnom feléjük, jobban mondva miért kell megalázkodnom előttük. Amikor sok évvel eme rossz élmények után megszereztem a tanári diplomámat, akkor megfogadtam, hogy én soha nem fogom tegezni a nagyobb diákjaimat. (A kisgyerekeknél másabb a helyzet, de én nem haragudnék, ha egy kisgyerek visszategez, nem ettől függ, hogy egy tanár képes-e rendet tartani az óráján. Amúgy a tanárod a hiszti helyett nyugodtan elkezdhetett volna magázni Téged, és így megértetni a magázás lényegét. Eredeti egyéniség lehettél már kiskorodban is, akire nem lehetett ráhúzni az iskolai kommunikációs hierarchiát!) Nagyobb diákoknál pl. 12 év felett azt lehet mondani, amit egy kolléganőm nagyon jól kitalált: "Azért magázom Önöket, mert Önök nem tegezhetnének vissza engem!"

Az én korosztályomban amúgy azt tapasztalom, hogy a fiatalok mindenhol tegezik egymást. Ha bemegyek egy kávézóba a fiatal pincér tegeződve szólít meg és természetes, hogy én is tegezem, egyikünk sem várja el a másiktól a magázást. Ez nem zavar, mert tudom, hogy aki fiatal nem lekezelésből tegez, hanem ezért mert kialakult ez a szokás, talán megy ki a divatból a magázódás...

Latinban nem volt magázás (a középkori latinban vagy talán a császárkorban jelentek meg egyes formák, királyi többes), és tudtommal a régi magyar nyelvben sem volt magázás (csak körülírások). A magázás ha jól tudom, ép ezekből a körülíró tiszteletbeli szerkezetekből alakult ki, de lehet, hogy a nyelvújítás is rátett valamennyit.

A ,,magázás'' beszüntetése -- erről az jut eszembe, hogy (nem tudom, ez igaz-e) állítólag valamelyik skandináv országban ezt ,,megcsinálták'', de gondolom az csak afféle formaság volt, és a szokások már korábban efelé alakultak, és azért tudták megcsinálni, mert nekik már csak az addigra amúgy is kialakult kész tényeket kellett tudomásul venniük..

Angol: nincs különbségtétel, formálisan a többes számú (királyi többesű, tehát tkp. a magázó) névmás terjedt el olyan helyzetben is, amit tegezésnek neveznénk.

Skandináv országok: a tegező alak terjedt el, ha nem is kiszorítva, de visszaszorítva a ,,királyi többesű'' magázó alakot.

Latin és cigány nyelv: nem alakult ki magázó névmás, az eredeti ,,tu'' alak maradt meg.

Érdekes, hogy a skandináv államokban -- szerintem -- azért szorult vissza a magázás, mert a modern, a tudást és a teljesítményt mérő, a tanulást támogató, az elesettet megfogó posztmodern életforma ezt lassan kiszorította: ,,már nem'' volt szükség a magázásra.

A cigány nyelvben meg azért maradt meg érintetlenül minden helyzetben a tegező alak, mert a társadalmi rétegződés csak nagyon frissen alakult ki, ,,még nem'' volt szükség a magázásra.

A magyar társadalom meg pont a kettő között van: nem annyira friss már a társadalmi rétegződés kialakulása, már túl vagyunk a középkoron, kora újkoron is, de ugyanakkor még nem jött el teljes mértékben az a skandináv posztmodern hatás, ami falakot bontott le a társadalmi rétegek közt. Szóval mi épp a ,,már nem'' és ,,még nem'' között vagyunk. Már nincs meg a régi (kora középkori) magyar nyelv általánosan tegező jellege, és még nincs meg az a skandináv stílusú lebomlása a társadalmi falaknak.

Biztos amit leírtam, az sok szempontból téves és durva leegyszerűsítés (valójában pl. épp a régi autentikus cigány nyelv tele van tiszteletbeli megszólítási formulákkal, csak ezt nem az igeragozással, névmásokkal fejezik ki, és az is igaz, hogy a posztmodern társadalom is rétegzett, csak másképpen, mint a későközépkori-újkori).

Ha a magyar társadalomban a holland ,,oszloptalanításhoz'' hasonló társadalmi változások lejátszódnak, akkor lehet, hogy a magázás visszaszorulna nálunk is, a ,,beszüntetés'' pedig úgyis csak a kész tények tudomásulvétele után jelenhet meg.

Az angol you, illetve a francia vou, a szláv vi és skandináv ni, szóval e nyelvekben használatos magázó névmás megegyezik a többes számú második személyű névmással, ez etimológiailag a királyi többesből veszi az eredetét. Ez a magázás egyik nyelvtani eredeztetése.

A másik az ,,felséged'', ,,kegyelmed'' típusú kifejezések grammatizálódása. Eredetileg ,,a te kegyelmed megtekinti a kincseket?'' féle szerkezetekből rövidültek, -- az elvileg még tegező formula mögött harmadik személyű igealak áll. IEzeknek a kifejezéseknek az összevonásával, rövidítésével, majd gramatizálódásával alakultak ki a formálisan ,,harmadik személyű'' magázó névmások (kend, maga, ön).

De ez a válasz lényegét nem érinti. Mindegy, milyen etimológiai történet tölti be végül a magázás funkcióját. Szerintem félreérted a dolgot, a hozzászólásom valódi sebezhető pontja nem is az etimológiai rész (az nagyjából rendben van), hanem az, hogy nagyon nehéz bármit mondani arra, milyen társadalmi körülmények vezetnek a magázás kialakulásához vagy háttérbe szorulásához. E téren valószínűleg száz sebből vérzik az ötletem, nem is akart több lenni, puszta felvetés.

Egy ellenpéldát magam is írtam: épp az archaikus cigány nyelv tele van udvariassági formulákkal, anélkül, hogy formális magázás lenne a nyelvben. Az ausztrál bennszülöttek egyes csoportjai pedig pedig a különböző fajta rokonokkat nemhogy külön névmással, de egyenesen külön rétegnyelvvel (nyelvi regiszerkészlettel) és viselkedési protokollal szólítják meg (,,anyósnyelvek''). A társadalmi vetülete a dolognak tehát elég összetett.

Európai történet (kora középkortól napjainkig):

[link]

Svéd példa, ,,tegezési reform'':

[link]

Szívesen, persze sok dologban tévedhettem is. A latint meg a cigányt tanultam valaha, még a 80-as évek végén, a svédről csak olvastam.

A svéd tegezési reform sikeréhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy ott a ,,többesszám'' stílusú magázási forma korábban sem volt igazán elterjedve, helyette meg nem nagyon volt más, csak nehézkes körülírások, tehát ott volt egy ,,alapja'' a dolognak, hogy egyszerűbb volt a tegezést elismerni.

A modern héberben nem tudom hogy van-e magázás, szerintem nincsen, a nyelv sikeresen ,,átaludta'' az európai középkort. Az ókori héberben és a bibliai héberben biztosan nem magáztak, és azt hiszem a tudatos nyelvújítással ,,feltámasztott'' modern héberben sem: szerintem nem bajlódtak vele külön a héber nyelvfeltámasztási kísérlet atyái.

Idős cigányembereket, akiket magyarul csak magázva megszólítottam meg, cigányul egész nyugodtan ,,tegezhettem'' (időnként jártam hagyományőrzőbb nagycsaládokhoz, akik teljesen folyamatosan beszélték a nyelvüket, a mindennapi életben is).

Szerintem mostanában Magyarországon is szorul vissza a tegezés, főleg vállalatoknál érzem, ahol az igazgatót is tegezzük, meg sokszor a fiatalabb vevőkörrel is a tegezést preferáltatja néhány vállalat.

A királyi többes egyszerűen többes. A személy attól füg ki használja a többest. Szláv nyelveken, pl. csehül I. személyben My František Jozef...(Mi Ferenc József...), II. személyben Vaše Veličenství , III. személyben egyes számban Jeho Veličenství (ő felsége). Szláv nyelvekben a "magázás" - vykanie, a többes szám II. személytől - vy, de lehet népies - oni ez III. személy.

A magyarban a királyi többes csak első személyben volt használatos (Mi felsővadászi Rákóczi Ferenc...).

De királyi többesre mondani hogy magázás, vagy fordítva: halja maga királyuram? :-) még jó hogy nem Királyuram kend.

Szóval a magyar magázás ha II. személy is de nem többes.