Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Egyeseknek miért luxus WC-zés...

Egyeseknek miért luxus WC-zés után kezet mosni? (rokonék) Én voltam a bunkó?

Figyelt kérdés

Tegnap rokonéknál voltunk ebédelni, délelőtt mentünk. Láttam, hogy azért készülődik az ebéd, de ledöbbentem amikor a következő történt.

Láttam, amint a nő elmegy WC-re, nagy WC-zni, majd utána kijött, és nem mosta meg a kezét (külön van a mosdó), hanem szépen ment vissza a konyhába sütögetni olyan kézzel. És nem csak rá jellemző ez, mert a férje meg a gyerekei is ilyenek.


Én ezek után egyszerűen nem bírtam enni semmiből se, mert állandóan az járt a fejembe, hogy vajon ezt is vagy azt is sz*ros (elnézést) kézzel fogdozta-e meg. Így mondtam, hogy nem vagyok éhes, meg nem érzem magam rosszul.

Amikor hazaértünk, később kiderült, hogy azért eléggé haragszanak rám, hogy ők mennyit szenvedtek a kajával, én meg "tojtam rá, és semmibe vettem".

Anyumnak elmondtam, először szörnyülködött, majd azt mondta, hogy "biztos izgatottak voltak, és elfelejtették".



Hogyan lehet pláne nagyWC után elfelejteni kezet mosni, úgy, hogy a konyhába van az illetőnek dolga?


Tényleg én voltam a bunkó?


Ismertek ilyen eseteket? Mit gondoltok erről?


19/L



2013. máj. 19. 14:23
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
95%

Kétlem, hogy elfelejtették volna, biztosan sosem szokták megmosni. Az én szüleim is ilyen retardáltak, már sokszor be is szóltam nekik. Szerencsére engem a nagyszüleim mindig figyelmeztettek gyerekként, meg oviban is természetes volt, hogy kezet kell mosni, de ha ezeken múlna...

Náluk a lenti wc-n van mosdó is egyben, de soha nem volt ott szappan, aztán én vezettem be, hogy illene rakni oda, meg használni is kéne... Persze ez utóbbit nem lehetett elérni náluk...

2013. máj. 19. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 A kérdező kommentje:

"meg nem érzem magam rosszul" helyett "meg nem érzem magam jól"


Elnézést, mást akartam eredetileg írni.

2013. máj. 19. 14:27
 3/31 anonim ***** válasza:
93%

HAHAHAHA [link]


Amúgy én sem ettem volna belőle, szerintem nincs miért szégyellni magad. Azt hittem, a 21. században már mindenkinél alap, hogy nagy wécé után kezet mos, nem a középkorban vagyunk, ahol még olyan betegségek pusztítottak, mint a pestis, a lepra, meg a kolera és társai.

2013. máj. 19. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 A kérdező kommentje:

Én azt hittem, hogy normális embernek igénye van a higiéniára.

A rántott húsokat is kézzel rakosgatta ide oda.

2013. máj. 19. 14:32
 5/31 anonim ***** válasza:
96%

nekem anyósom ilyen,mindegy hogy mit művel a wcében nem mos kezet,vagy csak sima vizzel azt jóccakát!

férjem mondta hogy ott van a szappan :)

mellesleg nekünk pici babánk van illene ilyenkor még jobban tisztán tartani a kezünket.

szomorú ..

2013. máj. 19. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 anonim ***** válasza:
88%
Nem lehet, hogy a konyhában mosta meg a kezét a csap alatt? Remélem.
2013. máj. 19. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/31 anonim ***** válasza:
86%
Biztos hogy nem ettem volna bele. Én azt se bírom, ha valaki (mondjuk sütit) csinál, és leszopogatja az ujjait könyékig, aztán meg folytatja..vagy ha belekóstol valaki a szószba és visszarakja ugyanazt a kanalat. Remek, hogy nem undorodik a saját nyálától, de más nem így van vele. Hányingert kapok az ilyen emberektől.
2013. máj. 19. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
21%

Normális házban, ahol tisztaság van, és a wc-t is takarítják, ott semmi bajod nem lesz, ha nem mosnak kezet wc után. Mégis mitől? Te a kezeddel törlőd a segged? Jó esetben wc papírral, és nem a kezed lesz szaros. Ez igaz a pisilésre is.

Szerintem felesleges finnyáskodós hiszti, amit csináltál.

2013. máj. 19. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 anonim ***** válasza:
14%
a nyakamat rá, hogy pár hete volt pont ugyanez a kérdés.
2013. máj. 19. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 anonim ***** válasza:
82%
Képzeld mikor szanaszét fosom a wc-t és tiszta fos a seggem, bizony előfordul, hogy megy rá a kezemre is. Ez van..
2013. máj. 19. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!