Miért néz ki minden lány ugyanúgy?
Tehát, azért, mert valaki úgy néz ki ahogy, nem feltétlen azt jelenti, hogy a divatot majmolja. Amikor a kockás volt a divat, hordtam kockásat, mert én azt szeretem, csak éppen pont az volt divatban is; legalább tudtam venni ilyen dolgokat, mert volt belőlük elég sok.
Ahogy megválaszolták, a boltokban általában a divatnak megfelelő ruhák vannak, nem csoda, hogy már egy ideje csak 1-1 ruhát vettem, mert nem tetszik a mostani divat. A virágmintával viszont nem tudom, mi bajod van, nekem tetszik. Ha nem lenne minden felső teleszórva rohadt csillámokkal, lehet még több mindent is vásárolnék.
A terepmintás gatyát nem értem, nem sűrűn látok lányokat benne. Szegecses dolgokban sem, bár azokat nem vetem meg.
Az én hajam is barna és középen van elválasztva, mert ott van a forgóm, és egyébként szerintem hülyén nézne ki. És azért barna, mert nem akarom szétcseszni azzal a hajam, hogy befestem, így is kicsit vékonyszálú.
Tehát végső meglátás: mindenki abban van, amiben jól érzi magát, és az esetek többségében nem érdekli, hogy divatos-e vagy sem. Lehetséges, hogy az általa kedvelt dolgok, és a divat éppen ugyanolyan, ráadásul nehéz "normális" ruhákat találni, ha valakinek éppen nem tetszik az aktuális divat, mert minden boltban a trendi dolgokat árulják.
Sokan követik a trendet, mert nem tudják, mi áll jól nekik.
Ma már tele vannak ilyen témájú könyvekkel a könyvesboltok, és a neten is vannak nagyon jól használható divat oldalak.
Csak merni kéne különbözni, és venni a fáradtságot.
Nekem is barna, középen elválasztott hajam van. Aztaaaaa, akkor klón vagyok? Vagy egyszerűen az a helyzet, hogy ez áll jól? Mindenkinek a fantáziájára bízom :D.
Annak a rém okos egyénnek, aki azt írta, hogy senki se mondja, hogy a barna szép - saját véleményed lehet, lehülyézni másokat, amiért nekik más szép, mint neked, parasztság.
Egyébként meg, ha az adott lánynak ez tetszik, akkor neked miért baj, hogy ők így öltözködnek? Legfeljebb nem ismerkedsz össze velük (ha fiú vagy)/nem így öltözködsz (ha lány vagy). És ennyi. Ja, és attól még, hogy vki épp divatos cuccokat hord, attól még nem biztos, hogy majmol. Egyszerűen lehet, hogy épp ez a stílusa. Nemcsak a különböző meg a harsány lehet a stílus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!