Miért elítélendő, szinte már abnormális, hogy nem vagyok állatbarát?

"Aki az állatokat szereti, rossz ember nem lehet" Ezzel azért vitatkoznék, Hitlernek is volt kutyája, és vegetáriánus volt, és szerette az állatokat...erről ennyit.

Egyébként nem vagy rossz ember, senki sem egyforma. Én fanatikusan szeretem az állatokat, imádom őket, de mégsem kezelem őket emberként. Habár szívesebben vagyok állatok társaságában. Rengeteg állatom van, különböző menhelyeknek és madármentő csoportoknak is tagja vagyok, neveltem már fel sérült madarakat, állatokat...

Nem hinném, hogy el kéne ítélni a hozzáállásodat a dologhoz, hisz nem kínzod őket, rendesen bánsz velük, csak kicsit másképpen. De itt a két véglet. Mi, legalább is én, elfogadom, hogy nem egyforma a mentalitásunk, de ehhez nektek is el kéne fogadnotok, hogy vannak a mániákusok.

Én azt tartom furának, amikor egy ember azt mondja, hogy nem szereti a gyerekeket, mert hangosak, hisztisek, csecsemők folyton büdösek és ordítanak stbstb., és mások csak mondják, hogy végülis igaza van, megértik. Azonban hogyha valaki pl. a kutyáktól viszolyog, akkor már rögtön támadnak neki, hogy ez mégis milyen hozzáállás, mennyire borzalmas személy is lehet az illető. Szerintem egy olyan társadalom, mely a fenti példát elfogadhatónak tartja, már rég rossz.

Félreértés ne essék, nekem nincs semmi bajom sem a babákkal, sem az állatokkal :)