Miért zavar, dühít ha az emberek megsajnálják egy embertársukat?

Van akit sajnálok, de az nem a hajléktalan. Ha én fiatal nőként képes vagyok dolgozni, akkor ő is képes férfiként. Nem tanult? Az az ő baja, nekem se lett volna muszáj, mégis megtettem. Semmivel nem volt kevesebb, mint én, viszont azzá tette magát, én nem sajnálom.

Ahogy a bp-i metróban szájharmonikázó "vak" asszonyt sem, aki bot nélkül kiválóan tud futni a lépcsőn, miután megkapta a pénzt. Nyilván csodákra képes (a pénz), egyből visszaadja a látását. :)

Úgyhogy nem kell bedőlni, a fele nem igaz annak, amit látsz. Mit tisztelsz benne? Hogy visszaél az emberek jóindulatával, akik szánják és segítenek, magyarul hazugsággal pénzt csal ki?

És igen, a gyerekek is bérkoldusok. Nem az övék és családjuké lesz a bevétel...

Gondolom az igazságtalanság dühít.

"nem tudjuk mi, mi a kemény élet stb. " hát dehogyisnem, mi tudjuk csak igazán, akik minden reggel korán kelünk, időben beérünk dolgozni, napi 10 órában nyeljük a főnök hülyeségit, aztán hazafelé még beugrunk a boltba, sakkozunk a kevéske pénzünkkel, hogy mit vegyünk ami olcsó, de finom, majd haza, vacsi, tévé-másra ugye nem futja és ez az életünk. Mégsem minket sajnálnak, hanem az egész nap alvó és alkoholt szopogató kényelmes csövest, ez röhej.

Azért zavar, mert vádnak érzed.

Már a puszta jelenlétüket is.

Nem racionálisan, csak úgy érzelmileg.

Neked van, nekik nincs. Te magad érzed igazságtalannak. Azért látod bele mindenki másba a sajnálatot, és azért dühít a feltételezett sajnálatuk. Mert dühít, hogy az ő fejükben a csöves a szegény áldozat és te az erőfölényes nyertes. Nem tetszik a szerep, amit ebben a sémában alakítasz. Pedig ez a séma nem is a többiek fejében van, hanem a tiedben.

Csak gondold végig.

Honnan tudod, hogy sajnálják? A legtöbben legnikább igyekszenek kizárni őket az érzékelésükből, amennyire én látom.

Vagy mit értesz az alatt, hogy "felvágtak vele"? Tényleg felvágtak, vagy csak te érezted magad kevesebbnek mellettük azért, mert neked nem kellett az ő problémájukkal megküzdeniük?

Persze, tudom, is-is. De az a nem mindegy, hogy milyen arányban.

Ne dühöngj. Idegen járókelők gondolatai neked nem okoznak semmit, csak ha foglalkozol velük... felesleges. Ez olyan, mint hogy butaság azon aggódni, nem néznek-e hülyének az utcán. Na és ha hülyének néznek? Szúr? Éget? Kevesebb lesz a fizetésed tőle? Ugyan már...

A csöveseket meg ne sajnáld. Esetleg adj nekik kaját, ha úgy gondolod, hogy segítségre szorulnak. A sajnálat semmire nem jó.

Erről most az jutott eszembe, hogy ismerek egy olyan idézetet, ami néma cseng a fejemben, nem tudom kiírta, de:

"Isten mentsen a sajnálkozó emberektől. Nincs nálluk kétszínűbb a világon"

Sokszor belegondoltam, a sajnálat mennyire elfecsérelt energia bármire, amikor az emberek nem tesznek semmiért semmit, csak úgy "sajnálkoznak", minden helyzetben jelentéktelen, de inkább azokra a helyzetekre legrosszabb amikor tehetnének bármit egy ügy érdekében, mondjuk magukért, de csak sajnálkoznak, mert ilyenkor, ha tényleg bánnak valamit, vagy foglalkoztatja őket, akkor tegyenek érte, de ha nem tesznek, akkor nem számít nekik eléggé az a dolog, így "ne tegyenek úgy", mintha bántaná őket:)

Amúgy tényleg zavaró, ha téged alapjába véve nem foglalkoztat mások, ami jó, mert nem felszínesen ítéled a dolgokat, természetes, hogy mindenki magáért felel. de ők mégis sötét képet festenek a dologról, és úgy tesznek mintha valami közük lenne egy idegenhez, aki "sajnálatraméltó".

ez olyan érzés, sztem amikor velem is történik valami, nem esik jól ha törődnek velem így, csak "sajnálnak, gondolva magukban, "milyen szar nekem", mert pl. én nem úgy veszem, hogy jaj de szar nekem akkor épp, hanem hogy így alakult, így kell lennie, és rossz érzés amikor sok ember úgy veszi a dolgokat, hogy felszínesen megbélyegzi.