"Ugye nem baj ha tegezlek? " Titeket is zavar?
27 éves nő vagyok és ma történt: elmentem megnézni egy lehetséges albérletet, amit anyám egyik ismerőse -igazából vendége. Anyám kocsmárosné.- hirdetett meg. Életemben nem láttam még az embert. Odamentem, becsöngettem, bemutatkoztam, ő is, ő 62 éves. Jónapot jöjjön be stb stb. ment a diskurzus, aztán elemébe jött és felkiáltott "úgye nem baj ha tegezlek?" És akkor éreztem h felmegy a pumpa, gondoltam egyből persze bzdmeg tegezzél. De akkor énis. Jó? Persze csak udvariasan rábólintottam végül. Nem tetszett a dolog, mert: nem a nagypapim es nem is a szomszed bacsi gyerkkoromból, tehat nem ismer. -azoknak csókolom, hogyteszik mint tetszik ez természetes.- Akkor meg minek tegez?
A másik, hogy olyan labdát dob fel amire -lévén lakást szerettem volna nézni/kivenni- nem mondhatom mereven hogy NEM -vagy igen?? de akkor meg milyen lenne a beszélgetés eztán, járna e úgy be a kocsmába stb. Vissza meg hogy kérdeznék erre pl : "jó de akkor kölcsönösen tegeződünk? Nem volt olyan.
Szóval. Szerintetek jogosan méltatlankodom?
Normális ez így hogy én megadom neki a tiszteletet mert mégis csak egy idős ember, de az idős emberek meg általában leszarják hogy egy fiatal felnőtt nővel beszélnek?
Hát, engem spec nem zavar, ha tegeznek. Sőt örülök neki és egy pillanatig sem lepődöm meg rajta.
Nekem alapból idegen a magázódás, de lassan és nehezen beleszoktam vmennyire. Mondjuk én alapból mindenkit magázva szólítok meg, aki nálam idősebbnek tűnik. Illetve a korosztályomat is magázom, ha ránézésre úgy ítélem meg, h megsértődne a tegezésen. De ennek ellenére nem kényelmes így beszélni és nehezen tanultam bele a magázódó stílusba, és régebben inkább igyekeztem nem beszélgetni azokkal az emberekkel, akiket nem lehetett tegezni.
És én nem is értem, miért tulajdonítanak a tegezésnek-magázásnak ekkora jelentőséget az emberek. Számomra semmi jelentősége, csupán azért figyelek oda rá, h ne sértsem meg azokat, akiknek ez fontos.
27/N
Természetesen tudok magázódva kommunikálni, illendően, meg bunkón is. Látom Önnek az utóbbi jobban fekszik. Tipikus b@szatlan p@csai hiszti ez, annyira fenn tetszik hordani az orrát, hogy személyes sértésnek veszi, ha tegeződést ajánl egy idősebb. Nem tetszik tisztában lenni az illemszabályokkal sem és még Ön pattog itt. Egy idősebb személy bármikor felajánlhatja a tegeződést, maximum Ön válaszolhatja azt, hogy igen, baj, te szeretné, ha a magázódás maradna. Amennyiben ő felajánlotta a tegeződést úgy természetesen Ön is letegezheti, ha rangban nem áll feletted. Ha erre nem volt képes, akkor ne tessen itt nyáverogni, hogy Úristen letegezték és megsértették azt a sznob fejét.
A látszólag szofisztikált okoskodásán túl pedig a tegeződés bevezetése egy tárgyalási helyzetben igenis a szimpátia, megegyezésre való készség és bizalom jele. Ha a korlátolt szociális képességeivel Ön ezt nem fogja fel, nos, akkor Önnek azonnal illemtanóra és a társas érintkezések tanulmányozása javasolt.
Nos, remélem megfelelően udvarias voltam, nem venném a szívemre, ha megsértettem volna kegyedet ifjonti nőiességében. Jómagam fiatalabb vagyok Önnél, ám kifejezetten nem zavara tegezés, hiszen amíg felajánlják az idősebbek, addig esetlen nem nézek ki huszonévesen egy megszottyadt, 40es aggszűznek. Ám ha annak néznék ki én is sértésnek venném.
Fröcsögős válaszát kérem megfelelő, magázódó stílusban intézni. Előző hozzászólásomban bunkó módon letegeztem Önt, mea culpa, de hogy ön ezt szintén tegezéssel viszonozta súlyos műveletlenségre vall, hiszen az illem megköveteli a magázódást még alpári stílus és neten kommunikáció esetén is. Enye-bejnye.
Nos, most pukedlizek egyet búcsúzóul és eltávozok egy olyan életbe, ahol az embereknek az a legkisebb gondja, ami Önnek kitölti immáron 2 napját. Csupán ehhez gratuláltam.
23-as: "Csupán ehhez gratuláltam."
maga maga cikornyás körmondatokban beszél mostan meg.
Csupán szép napot kívánok csupán. Nem szándékosan válaszoltam ily módon, mivel gondolom, hogy nem szándékosan kívánt "hát csak gratulálni ehhez." "hát csak" nem értem ha ennyire borzolja kegyed kedélyállapotát a téma, miért látogat vissza a kiírt kérdéshez. b aszatlan p acsai? Nem, itt kérem nem a "pacsai"-k nemi életéről van szó. Közel sem érinti a témát. Ön rovatot tévesztett kérem. Már második napja.
27 éves vagy, minek kellene magázni téged?
Nem tudom hol élsz de nálunk nem csak 18-20 évese korig tegeződnek az emberek.
Élég hülyén jönne az ki ha 21 évesen mondjuk egy 30 évest magáznék.
Engem se magáznak a 10 évesek, nem is várom el .
"Ő az idősebb, ő ajánlhatja fel a tegeződést."
Ha a fiatalabb egy férfi, akkor egyértelműen. De itt egy nőt akart tegezni az illető.
Szerintem nem volt udvarias a férfi, és az a minimum, hogy visszategezed, már persze ha akarod.
Annak idején a 20 éves nővérem háborgott folyamatosan, hogy ő Jó napot kívánokkal köszön a szomszédnak, az meg sziával válaszol. Tervezgette, hogy ő meg majd egy "szervusz, Józsi"-val fogja folytatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!