Megállja a helyét ez az elmélet?
Ha valaki izolálódik évekre a társadalomtól, a kötelességeit kényszerből végzi, nem jár el sehová szabadidejében csak otthon van, annak megállhat a személyiségfejlődése arra a bizonyos szakaszra amikor izolálódott?
Szóval hogyha valaki 20 éves korától nem jár sehová, majd 25 éves korában újra elkezdi, akkor kvázi egy 20 éves szintjén ragad?
Még érdekesebb ha mondjuk erős fejlődési szakaszt veszünk, ha valaki 14 éves korától nem megy sehová, majd 18-20 éves korára elkezd, akkor egy 14 éves szintjén kezd el mindent?
Én úgy vélem kicsit bonyolultabba ennél, hiszen az egyedül eltöltött idő alatt szellemileg talán fejlődhet az egyén, de a normál valós szocializálódást vajon ki lehet e ilyen mértékben zárni fiatalon, mert a 40-50 éves korosztály nagyon megvan egyedül, de gondolom ehhez kellett a fiatalkori "kiélés"
érdekes...
válasza:02:06
"Nem félek ettől, hanem egyenesen érzem."
"Érzel" valamit, de ez még nem tény. Mert mi is vagy te? Mi a személyiség?
A személyiség tulajdonságok halmaza. Ezek a tulajdonságok diszpozicionális tulajdonságok. Diszpozicionális tulajdonság pl. a törékenység. A pohár eltört, mert törékeny volt és leejtették. Nem azért tört el, mert leejtették, és nem azért tört el, mert törékeny volt. Hanem és-és. Na most amíg a poharat nem ejtik le és így nem törik el, addig nem tudjuk róla, hogy törékeny. Lehet, hogy műanyagból vagy törhetetlen üvegből van.
Ugyanez a személyiséggel. A tulajdonságai diszpozíciók. Gondolhatsz magadról egy csomó szép vagy csúnya dolgot, és ezek alapján lehet magadról egy képed. De ez csak egy elképzelés. Valójában magadat csak akkor ismered, ha megtapasztaltad, hogy mit csinálsz bizonyos helyzetekben. Tehát magadat ismerni azt jelenti, hogy tapasztalatod van arról: milyen vagy stresszben, milyen vagy fáradtan, milyen vagy munka közben, milyen vagy buli közben, milyen rendet tartasz magad körül, megtartod-e az ígéreteidet, végrehajtod-e, amit eltervezel, sóher vagy-e vagy szórod a pénzt, hűséges vagy-e vagy megcsalod a nőt stb. stb. Amikor azt hiszed, hogy éppen "elveszted magad", akkor egyszerűen csak az történik, hogy éppen önmagad vagy, ugyanis mélyen belehelyezkedtél egy szituációba, és benne működsz. Ekkor vagy leginkább önmagad. Persze utána szörnyülködhetsz, hogy nem feleltél meg a magadról alkotott gondolati elképzelésnek, de az igazi önmagad nem az elgondolás, hanem a tapasztalati éned.
"Van amikor már akkor, ha egyes emberekkel szóba kell álljak olyan hangnemben ami valahogy nem én vagyok."
Mindig az vagy te, aki beszél, amikor ténylegesen beszélsz. Amikor elképzeled, hogy "te" hogyan beszélnél, az nem te vagy, hanem csak "te". Ahogy elképzeled magad, nem a valóságos te.
Természetesen lehetséges, hogy van egy ideálkép, amit meg akarsz közelíteni. Ahhoz gyakorlás kell. Pl. aki félénk, vagy aki nem elég erőszakos, az nem tudja átvinni a gyakorlatba azt a személyt, amit elképzelt magáról magának, és annak gyakorolnia kell azt, hogy ez a megvalósítás sikerüljön.
Egyvalami viszont biztos: semmi sincs ott "belül", ami "igazibb", mint az, ami különféle helyzetekben nyilvánul meg. Így nem fog sérülni a "valódi éned" sem attól, hogy mindenféle helyzetekbe belekeveredik. A valódi éned ugyanis végig az, amelyik konkrétan megnyilvánul.
"Olvasva ezeket átfutott az agyamon, hogy mi van akkor, ha jól csinálok mindent, csak a körülöttem lévőknek sem forrt még ki az egyéniségük/nem rendelkeznek éles önképpel?"
Erre ne számíts. Biológiai folyamatok uralkodnak rajtatok, nézz utána Erikson stádiumainak. Körülötted mindenki kb. ezeken a dilemmákon megy keresztül. Ráadásul fontos tudni, hogy X. Y., ha mondjuk töredék annyi könyvet nem olvasott, vagy töredék annyit nem gondolkodik, mint te, attól még lehet pszichológiai értelemben összeszedettebb vagy érettebb. Persze ez megint csak olyan dolog, amit abszolúte nem szabad futóversenyként értelmezni.
"Másrészről nagy szerencse kell, hogy olyan embert találj aki a merő ellentéted"
Nem kell ellentétesnek lennie, inkább az a lényeg, hogy olyan módon különbözzetek egymástól, hogy ne támadjátok egymás gyenge pontjait és ne akadályozzátok egymás erős oldalait. Nagyon különböző személyiségű emberek egész jól kijöhetnek egymással, mint ahogyan pillanatok alatt konfliktusba is kerülhetnek. Nem a hasonlóság az, amitől jobban kijönnek egymással, nem is a különbözőség okozza a konfliktust, hanem bizonyos stratégiai kérdésekben való ellentétek okoznak bajokat. Ezek adott esetben akár apróságok is lehetnek.
"ott állnak előtted azt kérdezve: "Miért vagy szomorú?" "
Filozófiai gondolat latolgatásától lehet szomorúnak lenni? Na ez az, amit sohasem éreztem, meg nem igazán tudom átélni.
"Filozófiai gondolat latolgatásától lehet szomorúnak lenni? Na ez az, amit sohasem éreztem, meg nem igazán tudom átélni."
Máris kapod a magyarázatot :)
Nem szomorú, csak külső szemmel nézve az. Itt szeretném példának felhozni Szinópéi Diogenészt. A filozófiája nem arról szólt, hogy az életnek semmi értelme, viszont a külső szem csak annyit látott, hogy egy hordóban alszik és büdös. Bárki odament hozzá elmagyarázta miért van ott vagy egy szarkasztikus poénnal elütötte a szót. Szóval tegyük fel, hogy hosszú évek elteltével Diogenész már kezd leépülni(vagy depressziós lesz) és nem tudja megmagyarázni többé miért lakik 1 hordóban és odamegy egy kislány "neked hol van a családod? miért vagy szomorú?".
Vagy vegyünk egy mesterművet ami az egyik személyes kedvencem: Sherlock Holmes. Mind a könyv, mind a 70-es évekbeli sorozat zseniális és különleges. Nézd meg Holmes jellemét, maximum néhány drámai momentumnál, vagy ügy megoldásánál látod időnkét el-elmosolyodni, nem kap "szeretetet" semmi felől, mégis biztos és határozott a dolgában, időnként drogozik, amikor épp nincs ügye, de mindvégig úgy tűnik, mintha ismerné a világ dolgait és nem okozna neki meglepetést semmi egy-egy extravagáns ügyön kívül. Segédje Watson meg olyan mellette mintha lejjebb lenne az evolúciós ranglétrán mint Sherlock.
Vagy akár tudok 21. századi példával is élni, bár az már kicsit jobban elrugaszkodik a valóságtól: Dr.House.
Régebben voltak időszakok, mikor utánoztam ezeket a karaktereket, persze csak viselkedésileg, ügy nem volt, mert annyira érdekesnek tartottam, és jól éreztem magam, jobban mint az állítólagos "saját" személyiségemmel, amiről azt sem tudom, hogy micsoda és állandóan változik.
"A valódi éned ugyanis végig az, amelyik konkrétan megnyilvánul."
Igen leegyszerűsítve valóban. Erre megint egy jó példa, hogy van egy "nemezisem"(nem annyira komoly) bent és mindenáron azt akarja bizonygatni, hogy én egy csaló vagyok és, hogy rossz ember, pedig én egyáltalán nem így érzem magam, de neki mégis így jön le valamiért. Engem is csak azért nem kedvel mert ki mertem mondani a magam és a körülöttem ülők véleményét róla, amit természetesen támadásnak vett. Szerintem inkább hálásnak kellett volna lennie, hogy én megmondtam és a többiek meg csak magukba vagy nekem súgták őket..
Másik példa, van 2 különböző lány, az egyiknél jól elő tudtam adni magam, jól éreztem magam, a másiknál viszont nem és nem tudtam úgy feloldódni, mint ahogy szerettem volna és unalmas is volt, kérdés, hogy mindezek mi hatására történtek így? Vannak rá elméleteim, de mindegyik csak max közelíti a valóságot..
Előadásokon/órákon is függ a viselkedésem, attól, hogy ki az óra tartója. Úgy tűnik ez sokkal összetettebb mint gondolnánk.
válasza:11:16
"tegyük fel, hogy hosszú évek elteltével Diogenész már kezd leépülni(vagy depressziós lesz) és nem tudja megmagyarázni többé miért lakik 1 hordóban és odamegy egy kislány "neked hol van a családod? miért vagy szomorú?""
Az, hogy Diogenész leépül-e vagy deprimált lesz-e, pszichológiai, biológiai kérdés. Egyéni magánéleti probléma. Pl. a filozófiája érvényességéről nem mond semmit.
Másfelől: az, hogy valaki szomorú-e, az tény, nem mások véleményétől függ. Ha valakit szomorúnak tartanak, miközben nem az, akkor az tévedés. Ha valakit boldognak tartanak, miközben nem az, az is tévedés.
A hülyeség csimborasszója (persze nagyon elterjedt), amikor valaki pl. nem jól akarja magát érezni vagy nem boldog akar lenni, hanem azt szeretné, hogy mások boldognak tartsák vagy azt higgyék, hogy jól érzi magát (irigykedjenek rá). Rousseau szerint egyébként ez a különbség a "romlott modern ember" és az "ártatlan, erényes régi ember" között.
"Nézd meg Holmes jellemét, maximum néhány drámai momentumnál, vagy ügy megoldásánál látod időnkét el-elmosolyodni"
Holmes egy mesefigura, és mint ilyen, egyoldalú és eltúlzott vonásokkal bír.
"Segédje Watson meg olyan mellette mintha lejjebb lenne az evolúciós ranglétrán mint Sherlock"
Watson is mesefigura, ráadásul kissé komikus jelenség Holmes mellett. A valóságban is létezhet természetesen valamennyire hasonló alak.
"van 2 különböző lány, az egyiknél jól elő tudtam adni magam, jól éreztem magam, a másiknál viszont nem"
Ugyanazok a dumák nem egyformán jönnek be különböző embereknél. Mi sem természetesebb ennél.
"Előadásokon/órákon is függ a viselkedésem, attól, hogy ki az óra tartója."
Sőt. Az óra tartójának viselkedése is függ attól, kiknek tart órát. Nem mindegy, ha érdeklődő zsenipalántáknak kell előadnia, vagy ha balhés szipusoknak a nyóckerből. Nem mindegy, hogy érdeklődve hallgatják, vagy bohóckodnak, bekiabálnak.
"Az, hogy Diogenész leépül-e vagy deprimált lesz-e, pszichológiai, biológiai kérdés. Egyéni magánéleti probléma. Pl. a filozófiája érvényességéről nem mond semmit."
Igen, de annyiból lehet zavaró (bár ez nem új jelenség) hogy rengeteg ember nem fogja fel, hogy mit miért, sokszor még a magyarázat ellenében sem.
"valaki pl. nem jól akarja magát érezni vagy nem boldog akar lenni, hanem azt szeretné, hogy mások boldognak tartsák"
Valóban rengeteg ilyen ember van. Igazából elképzelhető, hogy ők attól boldogok, ha irigykednek rá, szerintem abszolút lehetséges.
"Holmes egy mesefigura, és mint ilyen, egyoldalú és eltúlzott vonásokkal bír."
Nem vitatom, viszont zseniális. Ha jobban belemegyünk ebbe tudod, az van, hogy óhatatlanul is, de vonzanak különböző filmekben látott szituációk, beszélgetések, körülmények. Szinte már irigylem a karaktereket, hogy milyen jól elfilozofálnak akár a film keretein belül és hogy én élőben nem találkozom ilyen emberekkel, nem teremtődnek olyan szituációk amiket szeretnék, vagy ha teremtődnek, akkor nemes egyszerűséggel nem úgy élem meg őket.. Előjön a már említett "nem olyan mint amilyennek lennie kellene" érzés.
"Ugyanazok a dumák nem egyformán jönnek be különböző embereknél. Mi sem természetesebb ennél."
Igen. Ismerek egy lányt aki már-már az őrület határát súrolja. Utólag meséli bele dolgokba, hogy ő csak megjátszotta, ezzel elérve, hogy ne tudd mit gondol valójában. Messze lakik ezért nem sűrűn találkozunk, egy ilyen "játékhoz" pedig kellenek az arcreakciók ami neten nincs meg így ennek is annyi. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem fix az amit elsőre mondanak, de ezt gondolom tapasztaltad már te is.
Nem találok a környezetemben olyan embereket akikkel egy hullámhosszon pendülnék, vagy olyat aki kizökkentene, ötleteket/inspirációt adna és talán ez a legnagyobb baj. Most konkrétan veled itt oldalakon keresztül jól elbeszélgetek, de ki tudja meddig tart, lehet hogy egyszer csak gondolsz egyet és nem írsz, vagy elfogy a téma és elfelejtődik a topik. De egyenlőre úgy érzem van mit kivesézni/van mire reagálni.
válasza:23:40
"óhatatlanul is, de vonzanak különböző filmekben látott szituációk, beszélgetések, körülmények"
Erre vannak a filmek, nem? Ennél mi sem természetesebb. Filmek, regények, saját élmények, ezeknek a forgácsaiból rakjuk össze magunkat, így leszünk "egyéniségek".
"én élőben nem találkozom ilyen emberekkel, nem teremtődnek olyan szituációk amiket szeretnék"
Jean-Paul Sartre: Az undor. A fél könyv erről a vágyról szól, úgy hívja, hogy a Tökéletes Pillanatok keresése, és végül megcáfolja ezeknek az értékét.
Az ember történet-automata. Történetekből él és történeteket sző. Akkor érzi, hogy él, ha életregénye van. Ha ő regényhős. Na most abban a pillanatban regényhős vagy, ha szól rólad egy regény. Abban a pillanatban regény szól rólad, ha elmeséled az életed (legalábbis áttekinted, felmondod - élménnyé alakítod).
Ha van egy történeted, ember vagy: a szamurájok pl. szeppuku előtt verset írtak, ezt hagyták hátra. Az öregek az unokáikat traktálják a gyerekkori emlékeikkel, hogy valamit továbbadjanak abból, ami csak az övéké.
"Ismerek egy lányt aki már-már az őrület határát súrolja."
Nem ő súrolja, hanem te őrülsz bele abba, ahogy húzza az agyad :)))
"nem fix az amit elsőre mondanak, de ezt gondolom tapasztaltad már te is"
A nőknél mindegy, hogy mit mondanak, mert az számít, hogy mit csinálnak. Megjegyzem, a férfiaknál is.
"Nem találok a környezetemben olyan embereket... aki kizökkentene, ötleteket/inspirációt adna és talán ez a legnagyobb baj."
Ez nagy baj. És nem könnyű megoldani, viszont meg kell egyszer oldani. Próbálkozz sokféle társasággal. Nagy élmény, ha sikerül megfelelő embereket találni, mert óriási energiák szabadulhatnak fel, nagy dolgok alkothatók, ha egymást erősítik egyesek.
"Erre vannak a filmek, nem? Ennél mi sem természetesebb. Filmek, regények, saját élmények, ezeknek a forgácsaiból rakjuk össze magunkat, így leszünk "egyéniségek". "
Igen, csak, hogy ezzel egy gond van. A filmekben szereplő karakterek nem valóságosak, ahogy te is írtad "mesefigurák", így hiába tetszik amit látunk, nem tudunk megvalósítani hasonló kaliberű dolgot, mint amit ők. És itt most nem scifire gondolok, hanem mondjuk egy korházsorozatra, nyomozósorozatra vagy ügyvédire, ahol kiemelten a főszereplő zsenialitása vagy akciói kapnak főszerepet.
"Jean-Paul Sartre: Az undor."
Már keresem is.
"Nem ő súrolja, hanem te őrülsz bele abba, ahogy húzza az agyad :))) "
Inkább azt mondanám, hogy kölcsönösen, mindig reagáltam egy hülyeségre egy még nagyobbal. Először tényleg idegesített, de már nem tartom vele a kapcsolatot, ehhez élő kontaktus kell és ezt szépen ki is tárgyaltam vele, hogy neten semmi értelme és le is töröltem így a legjobb.
"A nőknél mindegy, hogy mit mondanak, mert az számít, hogy mit csinálnak. Megjegyzem, a férfiaknál is. "
Egyetértek.
"Nagy élmény, ha sikerül megfelelő embereket találni"
Valóban, bár rosszabb a helyzetem mert kisvárosi vagyok, egy nagyobb városban gond nélkül lemennék egy kávézóba, vagy akármi, ott még a kedve is más az embernek, itt nem látok ilyesmit... Ezért is fogok majd nagyvárosba költözni.
Amúgy eszembe jutott valami most, van egy bizonyos misztikum érzet amit még az ébredés pillanatában nem érzek, viszont utána kialakítom magamnak és talán ez az amit keresek mindenben, de a dolgok 90%-ában nincs meg és nagyon ritka, nem is tart sokáig. Ha történik valami legtöbbször nem érzem, itthon tudom előhozni bizonyos körülmények közt, de mindig változik. Ma is éreztem egy kicsit még reggel, érdekes.
válasza:11:54
"hiába tetszik amit látunk, nem tudunk megvalósítani hasonló kaliberű dolgot, mint amit ők."
Csak azt hiszed. A valóság tele van olyan elképesztő emberekkel (szuperhősökkel, gonoszokkal stb.), amilyenekről nem lehetne pl. filmet vagy könyvet írni, mert "valószerűtlennek hatnak". Kb. ahogy vannak tájak, amelyek túl giccsesek ahhoz, hogy igaziak legyenek.
Egy Napóleonnak vagy egy Goethének nyomába se ér egy regényhős.
"Amúgy eszembe jutott valami most, van egy bizonyos misztikum érzet... ez az amit keresek mindenben, de a dolgok 90%-ában nincs meg és nagyon ritka, nem is tart sokáig."
C. S. Lewis: Az öröm vonzásában (nem erről szól, hanem önéletrajz és vallásos mű, de az egyetlen könyv tudtommal, amely viszonylag bővebben tárgyalja a problémát). Vagy Ottlik Géza: A Valencia-rejtély.
Lewis azt írja, hogy az ő életében volt egy bizonyos érzés, amit Az Örömnek nevez, és nem tudja jól leírni, de egész életében ezt az érzést kergette, mióta gyerekkorában először találkozott ezzel. Először az irodalomban találta meg, később a vallásban. Ottlik művében egy érzésről van szó, amit a dzéta betűvel jelölnek, mert nincs neve. A dzétát a főhős elsősorban a szerelemben tudta átélni. Proust "Az eltűnt idő nyomában"-jában is visszatérő motívumok ezek.
Azt a bizonyos "misztikumérzetet", "amit keresel mindenben", nagyon sok ember ismeri és keresi, bár felnőtt korukra gyakran elvesztik vele a kapcsolatukat.
Kulturálatlanabb emberek hamar kialakítják azt az elképzelést, hogy ez az érzés a szerelemhez kapcsolódik, és a továbbiakban a szerelmet hajkurásszák. Egyébként tényleg kapcsolódhat a szerelemhez, de korlátozottan (mivel a szerelem az első egy-két alkalommal "működik", utána már nem varázsos).
A zene (elsősorban a "komoly"-nak nevezett zene, de nemcsak az) a legerősebb eszköz, ami hasonló érzéseket előhívhat, de ugyanerre képes a többi művészeti ág is, elsősorban az irodalom (olvasása és írása egyaránt), valamint a vallási áhítat és tudományos elmélkedés, vagy éppen az utazás, szemlélődés, valamint az említett szerelem.
Gondolom nálad is megvan ez az érzés, bár nem tudom hány éves vagy (úgy tippelem 25 fölött de 40 alatt), neked sikerült már elérned? Vagy megtalálható még? Esetleg soha nem is érezted?
Nálam extrém esetekben jön elő. Kezdjük ott, hogy nálam többféle ilyen van, van a legjobb az az alap. Aztán vannak még ilyen mellékesek, ezek azok amikor beleélem magam mondjuk egy karakterbe vagy különböző szituációkba képzelem magam. Sőt akkor is előjött egy tizedmásodpercre egy ahhoz az érzéshez hasonló érzés, amikor ezt a mondatod olvastam:
"Lewis azt írja, hogy az ő életében volt egy bizonyos érzés, amit Az Örömnek nevez, és nem tudja jól leírni, de egész életében ezt az érzést kergette, mióta gyerekkorában először találkozott ezzel. "
Ezért mondtam, hogy szeretem a filozófiát, mert ezt az érzést idézi elő, de amikor összetöri a valóság realitása az borzalom. Ha ezzel az érzéssel lehetne övezni a tanulást, nem túlzok, de 4-esnél rosszabban tuti, hogy nem kapnék. Irodalomnál egyszer megtapasztaltam ezt és tanulás nélkül 4-es 5-ösöket írtam.
A szerelemben való megtalálásáról pedig. Egyszer volt egy lány akivel beszéltem, nem lakott olyan mesze. Kialakítottam róla 1 képet, szó szerint a múzsámmá alakítottam, hatalmas inspirációt adott és természetesen ez repült is vele, a második találkozásunkkor bumm. Az elsőnél még túl erős volt a hatás hogy felismerjem, de a másodiknál teljesen elveszett.
Megmondom őszintén én rettegek a jövőmtől. A családomban nincsenek akkora sikertörténetek, bár nagy elrugaszkodások voltak. Ameddig vissza tudtam követni a családfát a nagy családi ház és aránylag jól fizető munka mindig megvolt, de ennél többre nem igazán bukkantam. Jellemző volt a kor előrehaladtával a beletörődés, ez talán közös volt mindben. A művészetekhez köze sem volt egyik ágnak sem, de én mégis érzek valami erős vonzalmat ezek a dolgok iránt. Nem hiszek az ilyen kötelező sorsbeteljesítés dologban, de egyes nézetek szerint pont azért következik be amitől félünk mert rá gondolunk, bár ezt nem nevezném megalapozottnak.
válasza:19:06
"Megmondom őszintén én rettegek a jövőmtől. A családomban nincsenek akkora sikertörténetek"
Nem is attól függ a siker, hogy az ükapád sikeres volt-e.
Mondjuk a siker mindig valamihez képest siker. Ha valaki azt a célt tűzi ki, hogy csövesként kíván élni, akkor pl. lehet sikeres csöves (vannak ügyes hobók, akik télen barlangba, présházba húzódnak, nem betegszenek meg, nem alkoholisták, nem verik meg őket, nem keverendők a lecsúszott hajléktalanokkal). Ha valaki azt a célt tűzi ki, hogy bankigazgató legyen, akkor egy fiókvezetői posztot kudarcnak élhet meg még akkor is, ha a bank kis tisztviselői közben irigylik.
Amúgy a siker receptje nem bonyolult: tanulj gépészmérnöknek, villamosmérnöknek vagy informatikusnak, ha ezek nem mennek, akkor orvosnak, biológusnak vagy pénzügyi szakembernek (jogásznak ne, az tényleg telített), és némi szorgalommal a siker garantált lesz, mert ezek piacképes végzettségek.
Az élet nem bonyolult, ne bonyolítsd el, mert akkor kezdődnek a bajok.
"A művészetekhez köze sem volt egyik ágnak sem, de én mégis érzek valami erős vonzalmat ezek a dolgok iránt."
Normális, nem elfásult, nem szakbarbár ember vonzódik a művészet iránt.
"Nem hiszek az ilyen kötelező sorsbeteljesítés dologban, de egyes nézetek szerint pont azért következik be amitől félünk mert rá gondolunk, bár ezt nem nevezném megalapozottnak."
Van sors, de semmi misztikus nincs benne, van ellenben benne egy jó adag pszichológia és szociológia. Lehetnek az emberben olyan gátlások és beidegződések, amelyek akadályozzák vagy olyan pályákra állítják az embert, amit nem is akart.
A pszichológusok jól ismerik azt a problémát, hogy valaki "önmaga ellensége": pl. sokat dolgozik, de aztán hirtelen mindent elront. Vagy állandóan rossz döntéseket hoz, vagy nem tud tájékozódni a világban, nem érti az életet. Ezek jólismert pszichológiai jelenségek, ha ilyesmiket tapasztalsz, kérd megfelelő szakember tanácsadását.
Informatikusnak tanulok, de egyáltalán nem élvezem, sőt már-már utálom. Már megvan az érettségim is belőle.
"Az élet nem bonyolult, ne bonyolítsd el, mert akkor kezdődnek a bajok."
Ez most eléggé úgy hangzik, mintha az élet egy unalmas séma lenne, épp ez az ami elől menekülök. (de ez nem zárja ki azt, hogy nem lehet igaz)
Épp beszéltem egy 18 éves lánnyal, akit eljegyeztek, szépen felsoroltam az ellenérveim, hát hiba volt :DDD
Egyfolytában attackolt, idióta vagyok, beteg vagyok, le kell süllyedjen a szintemre satöbbi... holott csak az érveim sorakoztattam fel, de természetesen mindent személyes támadásnak vett és végül én lettem a boldogtalan gonosz fiú a szemében. :D És mindez azért mert felvetettem néhány átlagtól eltérő elméletet.
De komolyan, ezt sosem értettem. Miért baj az, ha valaki többet akar annál, hogy csinál 1-2 gyereket és megöregszik, majd meghal?
Én utazni akarok, kalandokban részt venni, karriert csinálni és talán...de nagyon talán, idősebb koromban családot alapítani, de erre még mindig elítélendő sémaként tekintek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!