A németek mióta használják a der, die, das, névelőket?

Az ófelnémet/óangol nyelvben - hasonlóan a szlávhoz és a klasszikus latinhoz - nem létezett névelő, ugyanis minden esethez saját rag tartozott. A névelők - ahogyan előbb megfogalmazták - korábban mutató névmások voltak.

Az irodalmi német még egy ideig megtartotta a ma már csak állandósult kapcsolatokban használt egyes szám részes eset végződését (zu Haus_e_, am Rand_e_, im Lauf_e_), ill. a többes szám részeseset -n végződését, ill. a gyenge főnevek ragozását. De az alakok egyértelmű beazonosításához már determináns kell, ezért átvették a távolra mutató névmások ezt a szerepet.

Az angolban egy csapásra, már a középangolban kiveszett a főnévragozás a nemekkel együtt, a hollandban még a 20. század közepéig az irodalmi nyelv előírta használatát annak ellenére, hogy már régóta kiveszett a beszélt nyelvből. A német irodalmi nyelv még "tartja magát", de nem sokáig valószínűleg. Egy helyi nyelvben sem létezik már a névszóragozás teljes paradigmája.