Ezt tényleg meg kell tanulniuk az angoloknak?

Az angolban is pont ugyanúgy vannak szabályok, mint a magyarban. A ch mindig cs az ee hosszú i stb.

Ez hülyeség

Mivan?? Ez a tanár k...

Angliában jártam iskolába, de ezt egy normális embernek is tudni kéne. Főleg egy nyelvtan tanárnak.

2 KÜLÖN nyelv. Semmi köze egymáshoz.

Az angolok úgy írják a chair-t ahogy ők mondják.

A magyar és az angol abc sem ugyanaz.

Tehát náluk nincs ilyen, hogy leírják a Hi-t "háj"-nak, mert náluk ilyen nincs. Náluk úgy írják a háj-t hogy hi.

Tehát.. nehéz elmagyarázni, de ők is úgy írják a szót, ahogy ejtik.

Csak magyarul tűnik úgy hogy "háj" lenne írva.

De.. ahj. Nehéz elnagyarázni, hátha valaki eltudja majd itt.

De amit a tanárod mondd az hülyeség.

An inglis pípöl nem így fog írni. Ez a magyar kiejtés, nem az övéké.

Szerinten arra gondol, h pl. a 'red' szoban az 'e'-t 'e'-nek ejtik, az 'english' szoban az 'e'-t 'i'-nek, tehat nincs olyan, h egy betut mindig ugyanugy ejtenek, mint a magyarok.

Ezert van, h az angolszasz orszagokban van betuzesi verseny iskolaskorban, mert ott a betuzes nem olyan egyszeru, mint nalunk.

De mi, kulfoldikent is siman meg tudunk talulni angolul, ugyhogy nekik, akiknek ez az anyanyelvuk, nem hiszem, h ez akkora gond.

Szerintem:

a többség nem értette a problémát,

Cambridge nekem tetszik :-),

és annyit még hozzá, hogy a 25% kivétel az nem egy "alig használt" kivétel, hanem egy olyan kupac, amelynek a nagy többsége kifejezetten gyakran használt szó. (Ezért valóban már az angoltanulás elején szembesülnie kell ezzel a jelenséggel szegény nebulóknak.)

a tanárodnak alapvetően igaza van, hogy az angol ilyen szempontból tényleg bonyolultabb, mint a magyar (bár a magyarra sem igaz az, amit gyakran mondanak, hogy "ó, hát ebben legalább az egyszerű, hogy úgy írjuk, ahogy mondjuk!..." – egy fenét, egyéb hatások is bejátszanak – nem bejáccanak ;-) –, a kiejtés elve és a többi alapelv nem azt jelenti, hogy minden szavunkra igaz, hanem hogy a szavaink egy részére egyik elv igaz, a másik részére másik elv, esetleg egy-egy szóra több is).

valóban elég egyszerű belátni, hogy sok szóról tudni kell, hogy írják, mert a kiejtésből nem derül ki, és ehhez valóban nem nehéz példákat találni, ahogy a tanár is az első útjába akadó tárgy nevén is bemutathatta: chair

nézzük a magánhangzóját:

chair [UK: tʃeər ] / [US: tʃ'er ]

és:

fair [UK: feər ] / [US: f'er ]

és:

pair [UK: peər ] / [US: p'er ]

és:

hair [UK: heər ] / [US: h'er ]

és:

air [UK: eər ] / [US: 'er ]

(és még van sok)

ezek voltak mondjuk a 75%-ba tartozó "szabályos" formák,

de:

care [UK: keər ] / [US: k'er ]

(és ugyanígy és square, rare, flare, bare, dare stb. – tehát ez egy másik nagy csoport, ugyanarra a magánhangzóra)

sőt:

bear [UK: beər ] / [US: b'er ]

(ő sincs azért egyedül, pl swear)

sőtebb:

there [UK: ðeər ] / [US: ð'er ]

where [UK: weər ] / [US: hw'er ]

ez csak egy példa volt, és ugyanezt lehet a mássalhangzókra is, pl. a chairnél maradva:

chair

szóelején tényleg (szinte?) mindig ch a "cs" [tʃ] hang,

de máshol lehet tch is, pl. catch,

de lehet szintén a végén ch is: attach, coach, beach,

(persze, függ mindenfélétől, milyen hang van előtt, milyen eredetű szó, de a lényeg, hogy az ejtésből önmagában nem tudsz egyértelműen következtetni)

és aztán tovább szőhetjük arrafelé, hogy a ch sem mindig csé (chair [tʃ]), hanem

lehet k: ache [k],

lehet dzs féle: spinach [UK: spɪnɪʤ ],

lehet s (jó, nyilván idegen eredetű): sachet [UK: sæʃeɪ ]

Ismétlem: a magyarról is lehetne írni sok érdekeset, akár az írás és ejtés közötti különbséget (vagy külömbséget? ;-) illetően is, de most az angolról van szó. :-)

ide lőjetek :-)

(vagy lőjjetek?... ;-)

Németben például az "s" lehet 'sz' lehet 'z" és lehet "s".

Szerintem így értette.

Egyébként például mi tudjuk hogy a bagoly bagoly és nem bagoj, mert annak idején "tollbamondták" eleget.

Vagy hogy a Széchenyi Szécsényi pedig egy 'é' meg egy 'e' is van benne. ...és a bagolyt is meg a Széchenyit és a Károlyt is le tudjuk írni helyesen, nem pedig Károjnak, mivel láttuk is eleget szövegekben is.

De hogy hogyan képes valaki a XXI. században vagy a XX.-ban leírni a hüjét, vagy a médiát médiumnak, vagy "újságírók" tök értelmetlen szövegeket arról ne engem kérdezz.

(Amúgy hogy tudja a német például hogy mi a Der a Die vagy a Das?, mert ezt anno megtanulta "így szokta meg" ennyi..

Sztrogoff és BringaManó kitűnő válaszokat adtak +1

(#2es szerintem félreértette, ami a kérdés mondott.) Nem az volt a tanári állítás, hogy az angolnak ugyanaz vagy más a kiejtése, hanem arra mutatott rá, hogy az angol nem FONETIKUS írást használó nyelv, mint például a magyar vagy a német. Az 1 betű = 1 hang nyelvek a legegyszerűbbek: a kis számú írásjel-hang párok megtanulása után már bármit, amit olvasol, ki is tudsz mondani. Persze ennek is vannak fokozatai, például a mi kettős magánhangzóink közül a ny, ty, ly még nem jelentenek problémát, hiszen nálunk az Y mint önálló betű nem létezik: de mi a helyzet pélául az SZ-szel vagy a ZS-vel? Vagy a dupla kettős magánhangzókkal: GGY, NNY, stb.?

Honna tudod, a "maszat"-ot nem MAS + ZAT-nak, a MEGGYES-t nem MEG + GYES-nek kell ejteni? Ugye-ugye. :D

Ilyen esetben azért nem szokott probléma lenni, mert az adott nyelvből egyszerűen hiányoznak azok a szavak, amik problémát okozhatnának. Mi is, bár képezhetünk összetett szavakat, amikben S és Z egymás mellé kerül (de ezek az őket alkotó szavakról felismerhetőek), nincs nálunk olyan szó, amiben "sz" szerepel, de S-nek és Z-nek kell ejteni. Pedig lehetne, igaz?

De mi a helyzet az átvett vagy ÁTÍRT szavakkal?

Honnan tudja egy angol, aki a ch-t cs-nek ejti, hogy Bacchus római isten nevét hogyan kell ejteni?

Mi van, ha át kell venned és a saját nyelved írásával leírni egy olyan szót, hogy mondjuk MISSZISSZIPPI- de nyelvedben nincs dupla SZ vagy az arra való írásjel valami egészen mást jelent?

Egy klasszikus eset például a japán szótagírás. (A hiragana/katakana írás nem magán-és mássalhangzókra, hanem szótagokra épül: TA, TE, TI, TO, TU; BA, BE, BI, BO, BU; és így tovább, minden írásjel egy mással-és magánhangzópárt jelöl.) Ez azért működik, mert a japánban eleve mássalhangzóra végződik a legtöbb szó. De lássuk csak, milyen problémáik lesznek, amint idegen nyelveket kezdenek tanulni! A japán angolul tanuló nem azt tanulja meg, hogy:

"Good morning!" hanem hogy: GUDO MORNINGU. Nem csak így tanulják, de sokszor így is ejtik akár több év angoltanulás után is.

Na szóval visszatérve, az angol bizony NEM fonetikus: mindössze 26 betűvel bír, viszont hasonló a hangkészlete, mint a mienk, amiből rögtön látszik, hogy egy betűnek több hangot is muszáj jelölnie. Például a C jelethed K-t, SZ-et is. És bár a helyes kiejtés sokszor legalábbis megtippelhető, a szóbeli elhelyezkedés és többi betű stb. alapján, és hasonló szabályt követ a legtöbb szó, valóban szükséges ezeket olykor EGYENKÉNT is tudni.

Ami nekem érdekes, az az alábbi állítás:

"De több millió angol szó van amit egyesével nem lehet megtanulni/megtanítani, hogy ezt így és így kell leírni."

Nos, ez nem így van. :p

Minden szónak minden nyelvben vannak részei, amiket egyenként, minden szónál külön kell megtanulni; kezdetnek természetesen a szó fonémái, az az őt alkotó hangsor.

Például milyen alapon társítjuk a K-U-TY-A hangsort az ugató élőlénnyel?

Ugyanúgy mondhatnánk, hogy lehetetlen millió meg millió hangsort megtanulni és fejben tartani, mégis a legtöbbünknek ez semmi problémát nem okoz.

(Valójában a millió enyhe túlzás: az átlag anyanyelvi beszélő mindössze 10-20-30ezer szót ismer a saját nyelvén. (A pontos szám életkor-és életpályafüggő.))

Ehhez képestigazából nem olyen nagy szám, hogy sok nyelvben "hozzá" kell tanulni valamit; például a szavak NEMÉT.

Akinek volt már szerencséje, mondjuk a német nyelvvel szenvedni, tudja, micsoda gond a sokszor teljesen rendszertelenül kiosztott nemek rendszere.

Ennek kapcsán Mark Twaint idézném:

[link]

"Minden főnévnek nyelvtani neme van, de a nemek megoszlásában nincs se értelem, se rendszer, így aztán minden egyes főnévnek a nemét külön-külön be kell biflázni. Más módszer nincs. Ehhez viszont az embernek olyan emlékezőtehetsége legyen, mint egy kalendáriumnak. Németül egy ifjú hölgynek nincs neme, a marharcpának viszont van. Gondoljuk csak meg, micsoda eltúlzott tiszteletre mutat ez a répa, és micsoda goromba tiszteletlenségre a lány iránt!

Egy kis ízelítő a német nyelvtani nemekből: a fa hímnemű, a bimbója nőnemű, a levelei semleges neműek; a lovaknak nincs nemük, a kutyák hím-, a macskák nőneműek, természetesen a kandúrokat is beleértve; az ember szája, nyaka, keble, könyöke, ujja, körme, lába és teste hímnemű, a feje pedig vagy hím-, vagy semleges nemű aszerint, hogy melyik szót választja rá, és nem aszerint, hogy milyen nemű az illető, aki a nyakán viseli - mert Németországban minden nőnek vagy férfifeje, vagy nem nélküli feje van; az ember orra, ajka, válla, melle, keze és lábujja nőnemű, míg a hajának, a fülének, a szemének, az állának, a lábszárának, a térdének, a szívének és a lelkiismeretének semmiféle neme nincsen. Amit a nyelv feltalálója a lelkiismeretről tudott, azt valószínűleg hallomásból szedte össze.

A fenti boncolás után az olvasónak be kell látnia, hogy Németországban a férfi ugyan férfinak tarthatja magát, mihelyt azonban alaposabban megvizsgálja a dolgot, óhatatlanul kételkednie kell ebben és ráébrednie a keserű igazságra, miszerint csak holmi fölöttébb nevetséges keverék; és ha végül azzal a gondolattal próbálná vigasztalni magát, hogy ennek a gezemicének legalább egyharmadában mégis megbízhat, mert az férfias és hímnemű, reményeit menten elhervasztja a megalázó felismerés, hogy tudniillik e tekintetben semmivel sincs jobban eleresztve, mint hazájának bármelyik asszonya vagy tehene.

Az igaz, hogy a nyelv feltalálójának valamely elnézése folytán az Asszony németül is nőnemű, de a Feleség (Weib) már nem - ami igazán sajnálatos. A német nyelvtan szerint a hal hímnemű, a pikkelye nőnemű, de a halaskofa se ez, se az."

Azt mondod, hogy a magyarban nincs ilyen probléma? Na és mi a helyzet a ragozással?

Például ki magyarázza meg, milyen hangrendű a FÉRFI szó, és miért FÉRFIAK (nem FÉRFIEK) a többes száma?

[link]

Persze mint a legtöbb nyelvben, erre is léteznek valamiféle irányvonalak, és azok alól való kivételek. Mégis, ez azt jelenti, hogy a magyarban sem végeztünk egy szóval pusztán a tő hangjai megtanulásával; a hangrendi kivételek ellen is be kell biztosítanunk magunkat (az angolnak, ugye, nincsen ilyen problémája).

A legtanulságosabbak azonban a képírást használó keleti nyelvek, mint a KÍNAI, vagy (valamivel enyhébb mértékben) a japán. (Valóban a japán - nézőpont szerint könnyebb vagy nehezebb, mint a kínai, hiszen képí

rást ÉS szótagírást is keverve használ.)

A kínai nyelvben egy szóhoz egy vagy több (de mindig kis számú) karakter, ún. KANZI tartozik.

Mit lehet a fenti esetekben tenni? Egyszerű: legjobb a szavakat egyetlen " tömbként tanulni; német (francia, spanyol...) szavakat a nemükkel, kínai vagy japán szavakat a megfelelő kanzi vagy kandzsi karakterrel egyszerre.

(Mindig kiakadok, amikor egy német nyelvkönyv mellékel szójegyzetet, de a nemet jelölő névelő NÉLKÜL. Ez kb. olyan, mintha egy könyvből kivágnád a befejező oldalt: az egész használhatatlan. Szerencsére szótárak például nem vétenek ilyenben, szépen felsorolják a helyes nemű névelőt is.)

Ami a japán/kínai karaktereket illeti, az ember nagyon meg tudja szeretni őket; bizonyos szempontból sokkal kényelmesebb módszer EGYETLEN karakterrel jelölni egy szót, és az ember elkezd csodálkozni, ezek a nyugati nyelvek tulajdonképpen mit pazarolják az idejüket, hogy 8-10 karakterrel jelölnek EGYETLEN szót, amiket kiírni helyigényes, legépelni fárasztó, míg a kínaiak egyetlen pillantással látják, mi melyik.

Amire ki akartam lyukadni, hogy ehhez képest egy angolnak emlékezni, hogy KETnek vagy SZITnek ejtsen-e egy hangsort, végeredményben egyszerű.