Akik nem hiszik el, hogy a magyarok a finnekkel, észtekkel, meg Oroszországban még néhány néppel rokonságban állnak, azok azt is tagadják, hogy a nyelvünk az uráli nyelvcsaládba tartozik, és rokona a finn, észt nyelvnek?

A magyar-török (illetve inkább altaji, mert nem csak török) nyelvrokonság ugyanúgy nem egy hanta. Tudniillik, a magyar és az altaji nyelvek alapszókicnse mutat közös vonásokat egymással, amelyeket nem lehet a törökök 163 év itt élésével magyarázni, főleg úgy nem, hogy az említett szavak bizonyítottan a török hódoltság kora előtt is jelen voltak a magyar nyelvben. Amúgy a török nyelvekkel nem, de más altaji nyelvekkel (pl. mongol) rokonítható szavakat is a 163 éves török uralommal akarjuk magyarázni, vagy esetleg a tatárjárással? Amúgy még a finnugor nyelvészek is elismerik, hogy a „török eredetű”-nek tartott szavaink nagy része nem a török hódoltság korából származik, hanem az ún. „honfoglalás” előtti korból. Csak azt szokták elhallgatni, hogy bizony az alapszókincsben is legalább annyi az altaji nyelvekkel rokonítható szavak száma, mint a finnugor nyelvekkel rokoníthatóaké. Pedig a finnugor rokonság nem kerülne veszélybe, ha végre ők is elismernék, hogy az altaji nyelvekkel is rokonok vagyunk (ami egyébként már statisztikailag is bizonyított). De az ilyen emberek általában nem tudományos szempontok alapján, hanem érzelmi alapon gondolkodnak, így nekik finnugor kizárólagosság kell (már az ugor-török háború is pontosan erről szólt). Meg persze uráli nyelvcsalád, amely a fentiek tükrében önállóan nagy valószínűséggel nem is létezik.

Az alábi szavak csak annak nem hasonlítanak altaji megfelelőjükre, aki közben finn himnuszt énekel fennhangon... És ugye tudjuk, hogy „nem is a hasonlóságok számítanak, hanem a szabályszerű különbségek”...

Itt néhány példát is bemutatnék h/k/g szabályos hangmegfelelésekre, a magyar nyelvben h-val kezdődő, a 207 szavas Swadesh-listában szereplő szavak alapján (így semmi okunk vitatni, hogy az alapszókincsbe tartoznak):

hol (Sw. 13): török nyelvekben quayda

három (Sw. 24): mongol nyelvekben: qurban, gurban

húr, hurok (Sw. 61): török quriq, mongol urga

hús (Sw. 63): mongol xesi, xeseg, xisig

háj (Sw. 66): török nyelvekben koju, qoji, xoju

haj (Sw. 71): török nyelvekben kil, qil, xil, gil; mongolban: kil, qil, xil

hát (Sw. 88): török nyelvekben kot, ket, köt, göt

hány (Sw. 97): török nyelvekben: kekir, kegir, gejir, gegir

hasít (Sw. 114-115): török kas, kis, kes; mongol xas, gasu

hever (Sw. 123): mongol xebte, kepte

hull (Sw. 127): török nyelvekben kolau, kula

homok (Sw. 157): qum, xum; mongolban: qumaki, xumxi

hó (Sw. 164): török: kar, qar, xar, gar

hamu (Sw. 168): török: kul, kül, kil, köl

hideg (Sw. 181): mongol: xüjten

Nézzük meg még kedvenc finnugor példánkat a „hal (mint élőlény)” szót (Sw. 45): mongol nyelvekben a xalim bálnát jelent, a tunguz-mandzsu nyelvekben az olo halat jelent, japánul a karei ráját, a kartvél nyelvekben a xalmax halat, indo-európai nyelvekben a hval, kwal, illetve whale bálnát. Tehát a szó jelenléte nem korlátozódik az uráli nyelvekre, így ez sem indokolja, hogy a magyart miért pont az uráli nyelvek közé kéne besorolnunk.

Másik kedvenc példánk a „hal”, mint meghal. Török nyelvekben öl, ugyanúgy, mint az a szó, hogy „öl”. Így a 2 szó közös eredete elég valószínűnek látszik + a szó eleji k/h lekopása sem ritka, mint pl. ahogy fent a hurok esetében a mongol, illetve a hal esetében a tunguz-mandzsu nyelveknél is láttuk.

És nagyon sok más példa is van még. Most éppen a h/k szabályos hangmegfelelést emeltem ki. Ha a Swadesh-listán kívüli szavak is játszanának (mint pl. kedvenc finnugor példáink közül a ház, illetve a had), akkor még többet lehetne írni.

A fentieken kívül ugyanúgy létezik a f/p/b, illetve a m/b szabályos hangmegfelelés, valamint egyéb, kevesebb példával illusztrálható (de szintén meggyőző) szabályos hangmegfelelések is. Valamint legalább ugyanannyi szópárhuzam (ahol még hangváltozás sincs). Összességében a szigorúan vett alapszókincsünk legalább 70%-a rokonítható az altaji nyelvekkel. És pl. a személyes névmások mindegyike, de egyszerű számneveink egy része is (nem kevesebb, mint a finnugor nyelvekkel). Ezek a szavak mind-mind nagyon régi, és teljesen alapvető szavak, melyek meghatározták a közös őseink életét. Amellett ott van a nyelvtan, ami szintén megannyi közös vonást hordoz.

Én nem tagadom, hogy számos szavunk rokonítható a finnugor nyelvekkel, de könyörgöm, ha ugyanazok a szavak (valamint más szavak) az altaji nyelvekkel is rokoníthatók, akkor mi alapján soroljuk a magyart az uráli nyelvcsaládba? A török vagy a mongol nyelvek ugyanis tudtommal sosem tartoztak a finnugor nyelvcsaládba, mégis osztoznak közös szavakban a finnugor nyelvekkel. Ráadásul az alapszókincsben.

Azt kellene már végre észrevenni, hogy a finnugor kizárólagosság dogmáját a legújabb tudományos eredmények már régen megdöntötték. És nem azért, mert önjelölt, komoly tudományos körök által el nem ismert amatőrök vitatkoznak, hanem mert a makronyelvcsaládok létét ma már statisztikailag is igazolták.

Sztarosztyin vagy Greenberg nyilván nem önjelölt amatőr. Meg a PNAS-ben sem önjelölt amatőrök szoktak publikálni:

[link]

[link]

A fentiek ismeretében viszont jogosan merül fel a kérdés, hogy az ugor-török háború óta miért is vetettük el annyira kényszeresen (de valódi tudományos érvek nélkül) a török nyelvrokonságot? Illetve indokolt-e a magyart továbbra is az uráli ágba sorolni? Ugyanis az altajival rokonítható szavak sem jellegükben (szókincs mennyire alapvető rétegébe tartoznak), sem számukban, sem a szabályos hangmegfelelések számában nem maradnak el az uráli nyelvekkel rokonítható szavaktól, sőt... A nosztratikus/eurázsiai nyelvészek egyelőre nem foglalkoznak kiemelten a magyar nyelvvel, így azt sem vizsgálják, hogy alapszókincsét tekintve valóban indokolt-e az uráli nyelvek közé sorolni (talán nem is tudnak erről a problémáról, bár számukra nem is léyneges, hiszen a magyar mindenképp eurázsiai nyelv, akkor is, ha az uráli, és akkor is, ha az altaji ágba soroljuk). Ez a finnugor nyelvészek, ileltve esetlegesen altaji nyelvekkel foglalkozó nyelvészek feladata lenne, csak az előbbiek általában nem értenek az altaji nyelvekhez, ráadásul amúgy is csak meséknek tartják a török nyelvrokonságot, az utóbbiak pedig a magyar nyelvhez nem értenek... Így aztán persze tartja magát az elavult nézet, hogy „a magyar nyelv az uráli nyelvcsaládba tartozik, a török eredetű szavaink pedig mind jövevényszavak”. De a valóság ennél sokkal bonyolultabb. Csak ha egy szóra már kimondtuk, hogy „finnugor eredetű”, onnantól szinte már inkvizícióval üldözendő bűn rámutatni, hogy ugyanazokra a szavakra létezik (sokszor jóval meggyőzőbb) altaji etimológia is, de még inkább közös urál-altaji vagy eurázsiai etimológia. És ha beszélhetünk ugor korról, finnugor korról, uráli korról, akkor miért ne beszélhetnénk urál-altaji vagy eurázsiai korról is? Pl. ha az uráli és altaji nyelvek alapszókincsének közös szavait nem „uráli eredetű”-nek sorolnánk be, máris meglátnánk a lényeget. Alig van olyan szavunk az alapszókincsben, amely rokonítható az uráli nyelvekkel, de ne lenne altaji megfelelője. Az ellenkezőjére viszont rengeteg példa van. Az uráli ágba sorolást pont az indokolná, ha ez fordítva lenne...

#10

Arról nem is beszélve, hogy a török eredetű szavak csak 8-9%-a a szókincsnek míg az uráli eredetűek 21% (ami amúgy a legnagyobb százalék ha a 30%-nyi ismeretlen eredetűt nem számítjuk be).

Szóval nem is érthető, hogy mi a bajuk az urálit tagadóknak.