Akik nem hiszik el, hogy a magyarok a finnekkel, észtekkel, meg Oroszországban még néhány néppel rokonságban állnak, azok azt is tagadják, hogy a nyelvünk az uráli nyelvcsaládba tartozik, és rokona a finn, észt nyelvnek?

Igen, tagadják.

Nézd, a nyelvünk igen egyedi, még mindig vitatkoznak róla a nyelvészek és a történészek, hogy melyik nyelvekkel, népekkel állhatunk rokonságban. Van, akik szerint a törökökkel, és van olyan (elrugaszkodottabb) elmélet is, mely szerint a japán nyelvvel rokonos a magyar.

Nem.

A hivatalos álláspont jelenleg az, hogy a magyaroknak leszármazásilag semmi közük a finnekhez, de a nyelvük jelentős részben a finnugor nyelvcsaládból alakult ki.

A nyelvrokonság nem jelent nép- vagy fajrokonságot is.

Nyelvileg akármi lehet.

De rasszbelileg szerinted egy tipikus fekete hajú fekete bajuszú alföldi magyar embernek mennyi köze van a szőke finnekhez és észekhez? Gondolkozz már...

A tudományos álláspont szerint a közeli vérrokonság nem igaz: régóta külön élünk, és a magyar nép zivataros századai miatt már nincs tisztavérű magyar.

A másodikat pedig bizonyítottnak tartják.

Az, hogy „uráli” nyelvcsalád, önmagában szerencsétlen elnevezés (persze konszenzus alapján hívhatjuk így, de nem sok értelme van). Mitől uráli? Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy őseink valaha is ott éltek. Az őshazakutatás amúgy is egybemossa a genetikai és a nyelvrokonságot, ami súlyos hiba. Ráadásul az őshazát olyan alapszavak alapján határozták meg, amelyek valamiért a magyar nyelvből egytől egyik hiányoznak. Érdekes, ugye? [link]

Ha már mindenképp hiszünk benne, akkor a magyar-finn-nyelvcsalád lenne a leglogikusabb elnevezés, pusztán a beszélők számából kiindulva. De a helyzet szerintem ennél bonyolultabb, ld. lent.

A magyarok nyelvrokonairól szólva: A „finnugor szármatástan” „bizonyítása” során olyan módszertani hibákat engedtek meg maguknak a nyelvészek, amelyek miatt eredméyneik megkérdőjelezhetők. Az alapszókincs egy része valóban mutat rokonságot a „finnugor” nyelvekkel, másik része viszont egyértelműen és bizonyítottan a törökkel mutat rokonságot (és az egyéb nyelvtani jellemzők, amelyek a finnhez hasonlítanak, azok a törökre is hasonlítanak általában). Hangsúlyozom, hogy az alapszókincsről van szó, amelyek nem jövevényszavak, bár szeretik őket annak bélyegezni (ugye a hivatalos nyelvtudományban alapszókincs az, amely a finnugor nyelvekkel rokon, minden más csak jövevényszó lehet, de a valóság ennél nyilvánvalóan sokkal bonyolultabb). Korántsem olyan sok „finnugor” eredetű szó van a nyelvben, mint állítják. A számnevek azonossága a legfőbb érv (amely átvétel következménye is lehetne, láttunk már ilyet a történelemben), a személyes névmásoknál már gondok adódnak (a finn ragokban ezek pl. felismerhetők, ha nagyon akarjuk, míg a törökben valóban a személyes névmásokban ismerhetők fel). A finnugor eredetűnek tartott szavak eredeztetésekor súlyos módszertani hibákat vétettek. Keresgéltek hasonló szóalakokat, fáradságos munkával, majd kitalálták, hogy ezek közös eredetűek, a gond az, hogy a szavak jelentése minden finnugor nyelvben más és más, általában még csak nem is hasonló. Van néhány kivétel (pl. hal = kala), ezek szoktak a tipikus kirakatpéldák lenni. De az ilyen pontos megfelelések száma még a 100-at sem éri el, annyi viszont a törökben is van. Viszont ha valaki a töröknél is megengedőbb módszertannal dolgozna (mint ahogy a finnugor nyelveknél tették), a rokon szavak ott is felduzzaszthatók igen magas számúra, azonban ezt a módszert valamiért sosem fogadja el a tudomány. Viszont a finnugorság bizonyítékainál elfogadják ugyanazokat a módszereket (tehát végül az elmélet alapján igazolják a módszert, pedig fordítva kellene lennie). A szabályos hangmegfelelések sem jobb érvek, mivel azokra is akad számos példa a törökkel rokon alapszavainkban is (csuvasos hangtani sajátosságok, ezeket is lehetne szabályos hangmegfeleléseknek hívni, csak a nyelvészek nem teszik, érthető okokból). Az, hogy egy ilyen módszertant a nyelvtudósok elfogadtak, jól mutatja a nyelvtudomány módszereinek hibáit és véletlenszerű voltát, ez azonban csak akkor szokott problémát okozni a hivatalos álláspont képviselőinek, ha valami nekik nem tetszőt akarna valaki bizonyítani vele (akkor komolytalannak bélyegzik, és rámutatnak olyan módszertani hibákra, amelyeket a hivatalos álláspont kialakítása során ők maguk is elkövettek, de szerintük ezt teljesen jogosan tették). De mivel a módszertan nem kiforrott, így tényekről nincs értelme beszélni, csupán valószínűségi hipotézisekről. És ezek közül az a legvalószínűbb, amely a legjobban beleillik az összképbe (ld. az összefoglalásban).

A kérdést holisztikusan kell szemlélni, összevetve a régészeti leleteket, a történeti forrásokat, a néprajzi jellemzőket, a genetikát, valamint a nyelvet is. A régészeti leletek és a néprajzi kutatások adatai is teljesen más irányba mutatnak, mint a finnugor rokonság. Persze ezek alapján önmagában nem volna kizárható, hogy a finnugorokkal nyelvrokonok vagyunk, míg a kultúránk más területei másokkal rokonok. De mivel a módszertan vitatható, így a finnugor elmélet egyelőre csak elmélet marad, ugyanúgy, mint a török nyelvrokonsági elmélet. A kettő amúgy nem zárja ki egymást. Nem ördögtől való gondolat az urali-altaji nyelvcsalád elmélete sem, és bár szeretik elvetni (kellő bizonyíték hiányában), valójában nem tudták eddig megcáfolni. Ez amúgy a hun-magyar rokonítás problémájára is választ adna, még akkor is, ha a hunok valóban türkök voltak, és nem „finnugorok” (bár a hunok nyelvéről sem tudunk semmit, így akár „finnugorok is lehettek volna”, ezért is vicces a hun-magyar rokonítás elméletét a finnugor nyelvrokonsággal cáfolni, mikor a kettő teljesen külön dolog. A hun-magyar rokonítást a krónikáink írják le (amelyeknek elhisszük a 7 vezért meg az augsburgi csatát is, ezt akkor vajon miért nem), így ezt történelmi szempontból kell vizsgálni. És ebből ki kell hagyni a nyelvet (addig, amíg a hunok nyelvét nem ismerjük), illetve az őshazaelméletet is (fentebb leírtam, hogy miért). További kutatásokat igényel a kérdés, nincsenek még egyértelműen eldöntött tények.

Végezetül néhány tudományos igényű írás, amely szintén szóba hozza a módszertani problémákat (ez cáfolja azt is, hogy a módszertant „csak amatőrök” kérdőjelezik meg):

mnytud.arts.klte.hu/szilagyi/mokus.doc

[link]

Utóbbi a 65. oldaltól érdekes. Igen bátor dolognak tarom, hogy vannak olyan kutatók, akik le merik ezt írni PhD-értekezésben (bár egyes problémákat lehetett volna részletesebben is tárgyalni, de a jövő kutatói még megtehetik ezt). Sajnos ott még nem tartunk, hogy a török és magyar nyelvek rokonságát a finnugorisztikához hasonló megbecsüléssel lehessen kutatni, így egyelőre meg kell elégednünk pár olyan munkával, amely rámutat a finnugor elmélet felállításának módszertani problémáira. Tekintsük ezt első lépésnek. Bár ha valaki kicsit is gondolkodott, annak eddig is nyilvánvaló volt, hogy milyen problémák vannak a módszerekkel.

Valóban nincsen 10 oldalnyi közös eredetű szavunk, de a finnugor-nyelvrokonság nem egy hanta. Én tanulok finnt, és megannyi olyan szó van, ami hasonlít. És nem, nem a buszra, meg a bankra gondolok. Legjobb példa a Gyatlov-rejtélyről elhíresült Kholat-hegy, ami manysi nyelven Halálhegy-et jelent. Tudniillik, a manysi a magyar nyelv legközelebbi rokonnyelve, és a Kholat szó csak annak nem hasonlít a Halál szóra, aki közben török himnuszt énekel fennhangon... És az előttem szóló által is említett Kala- Hal példa is tökéletesen bizonyítja, hogy számos finnugor eredetű szavunk rokonnyelvi megfelelője K-val míg a magyar változat H-val kezdődik (lásd az én példám Kholat-Halál, vagy épp a Koti-Otthon szavakat). De ott van a tälvi-tél, a vesi-víz, käsi-kéz, elää-él. Nem, nincsen sok példa, de van még. Mégis, ha megnézzük, ezek a szavak mind-mind nagyon régi, és teljesen alapvető szavak, melyek meghatározták a közös őseink életét.

Amellett ott van a nyelvtan, ami szintén megannyi közös vonást hordoz.

Én nem tagadom, hogy számos szavunk török eredetű, de könyörgöm, 163 évig éltek az országunkban - ezek nyomán ez nem lehet meglepő... A finnek tudtommal sosem éltek az országunkban, mégis osztozunk közös szavakban.