Van olyan főnévi igenév, hogy vanni?

Ezt hívják angol terminológiával "paradigm gap"-nek. Próbáld a 'csuklik' igét felszólító módba rakni.

Egyébként hogy a van főnévi igenévi alakva lenni pont olyan, mint hogy angolban a 'go' múlt ideje a went (amely valójában a 'wend', mam ár ritkán előkerülő ige múlt ideje), vagy az olaszban az 'essere' a befejezett melléknévi alakja a 'stato' (amely a 'stare', 'állni' ige múlt ideje is egyben).

A voltra sincsen.

Ezek ilyen szavak, fogadd el.

Csak bizonyos szerkezetekben használható:

- Van egy kiló liszted, amit odaadsz nekem?

- Vanni van, de nem adom oda neked.

"Viszont felszólító módja nincs..."

legyél! légy!

"főnévi igenévi alakja sincs..."

lenni

"és még jövőidőbe sem lehet tenni."

lesz

"Minderre ott van a lenni ige, de akkor mi magyarok kitaláltunk még egy létigét, csakmert nem akartuk használni a van-t..."

Attól, hogy egy igének RENDHAGYÓ valamelyik alakja, az még nem másik ige!!!

Tekintsd a múlt idejét: "volt". Miért volt? Miért nem vant?

Na, ez kb. ugyanolyan hülye kérdés, mint a fenti.

Ha az ejt kétségbe, hogy "mi magyarok" mit művelünk a létigével, közlöm veled hogy a létigének majd' minden nyelvben rendhagyó a ragozása.

Nézzük az angolt például:

be (lenni, főnévi igenév)

am (vagyok, E/1 jelen)

are (vagy, E/2 jelen)

are, is (E/3 jelen, többes v. egyes szám)

B++zza meg, ez még rosszabb, nem? Hogy lesz a BE-ből az az összes többi alak? Honnan jön az "am"? Mi a csudának használják a 2. és a 3. személyre ugyanazt az alakot?

Na, ehhez képest mi még aránylag következetesek vagyunk, nem gondolod?