Melyik a könnyebb: a cseh vagy a lengyel nyelv?
A lengyel sokkal könnyebb.
Nem olyan sok az idegen hang, hamar meg lehet tanulni.
Nagyon régen nem beszéltem már lengyelül, alig emlékszem rá, de a kiejtésem alapján mindenki azt gondolja, sokkal jobban tudok, pedig ez nem így van.
Igaz, csehül nem is próbálkoztam,vagyis csak egyoldalas ismeretem van, de az ijesztőnek tűnik.
Talán ha lett volna takaros cseh menyecske ismerősöm, akitől nyelvleckéket vehettem volna, amint a lengyel esetében volt, mást mondanék...
Hát, tudod Musztafa, nem semmi volt, de sajnos nem mostanában történt.
Kétszer ki is látogattam Lengyelországba, kb. 1-1 hónapra.
Sajnos aztán megszakadtak a kapcsolatok, más idők jöttek.
Számomra a cseh nyelv sokkal keményebb hangzású.
Könyvből is tanultam lengyelül, persze, mert sok mindent szerettem volna mondani.
A kiejtésem valóban nagyon jó volt, annyira, hogy meg is kért, hogy ne kérdezgessek az utcán, vagy a boltokban, mert mindenhol akadt olyan dolog, amit nem tudtam, de a kiejtésem alapján lengyelnek gondoltak a lengyelek és kellemetlen volt neki, mert hülyének néztek, illetve tátott szájjal megcsodáltak, hogy ekkora nagy barom még ezt sem ismeri.
Egyszer Balatonon volt egy hercig cseh leányzó, de nem jutottunk annyira, sajnáltam is, mert gyönyörű lány volt...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!