A német nyelvet iskolában tanulóktól kérdezem?

Hú, ez egy nagyon jó kérdés!

Én mondjuk németet csak három évig tanultam, középiskolában, második nyelvként.

Két évig pocsék és egy évig nagyon jó tanárral. Aztán letudtam egy nyelvvizsgával a dolgot. Mert következő évre egy még az előzőnél is rosszabb tanár volt beígérve.

Az első tanárunkat sem lenne mondjuk tisztességes dolog egyszerűen "rossz tanárnak" minősítenem, igazából az volt a legfőbb hibája, hogy általános iskolásokhoz volt szokva, és nem is szeretett volna soha kamaszokkal foglalkozni, csak hát nem fértünk bele a többiek órarendjébe. Egyházi iskolába jártam, aminek volt általános- és középiskola része is, a húgomat általános iskolában tanította, és ők szerették, meg hatékony is volt.

Nos, mikor hozzánk beállított a színes táblára kiragasztós szócetlikkel, amiket kiosztott, hogy mindenki sétáljon ki és ragassza a szót a megfelelő névelő alá, miután hangosan felolvasta a többieknek - hát, nem aratott osztatlan sikert. Tizenöt évesek voltunk.

Az órákból hiányzott az életszerűség minden nyoma. Ezen az Unterwegs kicsit fura szövegei sem segítettek sokat. A házi feladatok mindig tökéletesen mechanikusak voltak, tudom, hogy ez nagyon fontos dolog, különösen egy olyan nyelvnél, mint a német, de ez nálunk már olyan végletekbe csúszott, hogy még fordításban is csak tankönyvmondatok voltak tankönyvszókinccsel. Önálló szövegalkotás sem szóban, sem írásban nem volt érdemben, csak tankönyvpárbeszédek. Én pedig olyan vagyok, hogy én akkor kezdem el nyelvnek érezni a tanult nyelvet, ha összeraktam rajta valamit, amit _én_ el szerettem volna mondani, például válaszként egy akár teljesen banális kérdésre.

A franciában is elég sok nyelvtan szükséges viszonylag egyszerű mondatok helyes megalkotásához is, de ott mégis valahogyan erre már az első pár hónapban sor került, szóval biztosan nem lenne annyira lehetetlen németül sem.

Ami még szerintem kifejezetten rossz volt, hogy mindig csak a tankönyvi szókincset tanultuk meg. Soha egyetlen szót nem írt fel a táblára, ami a témához kapcsolódott és nem volt benne a szószedetben. Tudom, hogy hogyha szorgalmas kislány lettem volna, akkor esetleg kereshettem volna magamnak plusz szavakat, de nem voltam szorgalmas kislány, meg különben is, azt mindig a pillanatnyi helyzet adja, hogy mik azok a szavak, kifejezések, amit az adott szituációban jó lenne megtanulni. Egyébként ha magamtól szótárazok otthon, mindig legalbb kétszeresét írom ki annak, amit elméletileg kellene.

A harmadik évben másik tanárhoz kerültem, kisebb, intenzívebb csoportba. (Ja, az első tanárom szegény már ott el lett vágva, hogy 26 embert kellett tanítania... viszont előtte angolon is ennyien voltunk, és az azért nagyságrendekkel jobb volt.)

Ott is volt kötelező szövegbemagolás, csakhogy közben mindig "elkalandoztunk" kicsit, értelemszerűen életszerű irányokba, és ez szerintem nagyon jót tett. Azzal egyébként teljesen egyetértek, hogy a körmondatok bemagolása elmondhatatlanul hasznos dolog, de utána az igazi élményt az adja, amikor sikerül a sémát ráhúzni a saját mondandómra, szerintem ez nagyon fontos rész. Ez a tanárom nagyon sokszor írt fel "extra" szavakat, amik vagy a jelentésük, vagy az alakjuk miatt az amúgy "menetrendből" felbukkanó szóhoz kapcsolódtak, és utána számon is kérte őket. Szerintem könnyebb szavakat így "csoportosítva" tanulni, és utána később kevésbé is téveszti az ember őket.

Ez a tanárom egyébként nagyon szigorú volt, rengeteg kis melléknévragozós és hasonló villámszámonkérést íratott, minden kis hibára mindig lecsapott és mindig kijavította az összes házit az utolsó betűig, meg az órai anyagot is.

Sose hittem volna, hogy ez az állandó kontroll mennyire fontos, de úgy alakult, hogy miután egyszer sikerült masszívan elfelejteni gyakorlatilag az egész nyelvet (több mint 8 évig semmire nem használtam), újra kezdtem tanulni, anyanyelvi környezetben, és nagyon hiányzik néha, hogy fogalmam sincs, vajon épp beletrafáltam-e, mert gyorsabban beszéltem, mint gondolokodtam...

Elnézést, kicsit zagyva és hosszú, de hátha volt benne valami hasznos is ;).

Kedves Suzana Guoth!

Az én történetem a következő: általánosban kezdtem, harmadikban és már akkor is jó voltam angolból. A németet -szégyellem leírni- utáltam. Épp ezért semmit nem tanultam. Szó szerint. Pedig német szakos általános iskolába jártam, úgyhogy ha olyan lelkesedéssel tanultam volna 5 évig, mint most, már biztos meglenne a felsőfokúm. Szomorú rágondolnom, hogy mennyi lehetőséget kihagytam.:(

Viszont mikor elkezdtem gimnáziumba járni, újra megszerettem. Rájöttem, hogy minden nyelv szép. (Ehhez a belátáshoz viszont kellett az, hogy nagyon magas szintre jussak egy másik nyelvben, hogy átlássam a nyelvek jellegét.) Immár harmadik éve tanulom újra, és nagyon szeretem. Azt imádom benne, hogy a szavak egymásból következnek, ki lehet találni őket, valamint vannak nagyon elmés szóösszetételek (Scheinwerfer-mennyivel szellemesebb, ha a két szó külön-különi jelentését nézzük, mint a reflektor!) és az, hogy a szavak sokszor tükörfordításai a magyarnak. Szeretnék rövidtávon közép- hosszútávon felsőfokú nyelvvizsgát tenni belőle.

És most a tanulásról/tanításról: szerintem a dolog erősen tanárfüggő. Én nagyon szerencsés vagyok, mert olyan tanárom van, aki jó tempóban és diáksegítő módszerekkel tanít (egyik kedvencem például, amivel segített megjegyezni mindenkinek a Hová?-Akkusativ-Hol?-Dativ nyelvtani részt: Hová AKasszam a HolDat? És felrajzolt egy cérnán lógó félholdat a táblára.:D)

Ami viszont rossz, amikor egy tanár nem halad eléggé az anyaggal. Szóval én úgy csinálnám, hogy nyelvtant tanítanék, kivétel nélkül az összes szabályt belefoglalva, majd azután témák szerint növelném a szókincset. A nyelvtan szerintem a legfontosabb, hisz az a "váz", amire a szavak, az "építőelemek" kerülnek.

Mondanék pár tippet, ami nekem megkönnyítette a tanulást:

- az összes, a főnevek nemeire vonatkozó névelőszabály kiírása. Én ezt tananyaggá tenném. Sokakat -köztük, mikor elkezdtem engem is- az rettent el a német nyelvben, hogy azt mondják nekik, hogy nincs logika a nemekben (...és felhozzák rögtön példának a Mädchent, ami a jelentése ellenére semlegesnemű. Azt meg elfelejtik közölni, hogy ez a -chen, -lein kicsinyítőképzők miatt van így.). Én, miután a Wikipédiról kikerestem az összes névelőszabályt, sokkal könnyebbnek találtam a németet. -ung van a szó végén? akkor bizos die lesz a névelője. -ge van az elején? Valószínűleg das. Töhangváltással vagy Präteritumból képzett főnév (Sprung)? Biztos, hogy der. Szóval nem azt kellene hangsúlyozni a diákoknak, vagy abban a tévhitben hagyni őket, hogy a nemek logikátlanok, hanem helyette azt, hogy az esetek nagy részében van logika, amit egy sor szabály határoz meg. Aki ezeket ismeri, az a szavak nagyrészét el tudja helyezni.

Még valami a névelőkről: az emberek nagy része vizuális típus. Nekem az segít a szabályokon kívül megjegyezni őket, hogy felosztom a szótárfüzetem oldalait három részre. Én találtam ki: kilenc soronként húzok egy vonalat, felül der, középen die, alul das. Van, hogy a szó maga nem jut eszembe, de az, hogy mi a neme, vagyis, hogy hol volt, igen. Sokszor még arra is emlékszem, hogy az adott "ablakban" alul vagy felül volt. Három vízszintes vonallal meg lehet oldani.

Én nagyon tudatosan tanulok. Ha kiírok egy igét, mindjárt megnézem a belőle képzett főnevet is. Hisz anélkül mi értelme csak az igét tudni? A kettő együtt jár. Azonkívül én örülnék pl. annak, ha az én tanárom egy igekötős ige több különböző jelentését elmondaná különböző igekötőkkel, amikor az igét tanuljuk. (pl. a nehmen igének van rengeteg jelentése különböző igekötőkkel).

A fentebb említett szóvicc-szerű memoriterek is segíthetnek szerintem. Pl. emlékszem, mikor a Dativot tanultuk, az egyes szám harmadik személyben összekevertem az ihm-et az ihr-rel és mondta a tanárom: hát nem ismered az Imrét meg az Irmát?

Hirtelen ennyi jutott eszembe. Ha még találok valamit, akkor leírom:D

Lehet benne valami, amit mondasz. Mondjuk vannak nagyon sokak úgy, hogy azt mondják a német kiejtésre, hogy "midnen úgy, mint magyarul, csak pl. "z=c, v=f", stb.", de aztán nincs is róla szó, hogy az "r"-et teljesen máshogyan kell modnani, kétféle "i" van, mint az angolban(amit amúgy angolórán sem magyaráznak el szerintem, mert a legtöbbek, akiket hallok, nem úgy mondja), meg ilyenek, sajnos én sem tudom pontosan, csak néhány dolgot, amit úgy észrevettem vagy olvastam...Pedig szerintem fontos lenne, hogy megtanuljuk a helyes kiejtést a nyelvhez.

Valóban lehetséges, hogy célszerűbb lenne nem anyanyelvi tanárral kezdeni, de ez van...a tanár amúgy jófej meg minden, de nem tud csinálni semmit a csoporttal, úgy vannak vele, hogy második idegennyelv, és le van ejtve magasról(három éve tanuljuk, de valaki mg mindig nem tud olyan "egyszerűbb" dolgokat sem, mint hogy ha Dativ, akkor "-ban", ha Akkusativ, akkor "-ba")...pedig mehettek volna franciára is, lehetett választani, mindenkinek, hogy németet vagy franciát akar-e tanulni, na, de ez úgysem fog változni...

A nyelvtan elég bonyolultnak tűnik, na meg jó szigorú is, és nem igazán tudjuk, hogy mit mikor és mikor mit kell használni; adódik úgy, hogy találkozunk két szóval, amiknek a magyar jelentése ugyanaz, de nem magyarázzák el a különbséget(ez nagyon zavaró dolog), na németül megszólalni meg aztán egyáltalán nem szoktunk(mondjuk azt angolon sem igazán, csak néha, viszont ott legalább csinálunk valamit tényleg).

Amikor először voltam németórákon(azt nem számítva persze, hogy alsóban(1-4.-ig) németes voltam) én teljesen azt éreztem, hogy ez olyan "bele a közepébe", bevezetés nélkül, olyan elveszettnek éreztem magamat, őszintén szólva megijesztett egy kicsit, hamarosan megválaszolatlan kérdések vetődtek föl, segítséget nem igazán kaptunk stb., tehát szerintem fokozatosabban kellene tanulni, sokkal fokozatosabban. Szeretnék megtanulni németül is(meg amúgy is tetszenek a germán nyelvek), és még pár nyelven(nem tudom, hogy melyikeket, sok tetszik), remélem, sikerül majd kivitelezni. És azt is remélem, hogy a sok összevisszaságban, amit leírtam, van valami logika, de legalább azt, hogy lehet érteni belőle valamit :D

20:19