Van valami kutatás arról, hogy egy magyarnak (vagy bármilyen random másik anyanyelvűnek) melyek a legkönyebben megtanulható nyelvek?

Csukcs nyelven érdemes tanulni. Most szerencsére jelent meg belőle korszerű nyelvészeti szemlélettel leírt, feldolgozott könyv, és angolul is hozzáférhető. Nehéz nyelv, nagyon gazdag, viszont paradox módon mégis nagyon sok minden ismerős belőle egy magyar anyanyelvű számára. Sok dolog olyan belőle, amelynek a csirái a magyarban is léteznek. A csukcsban is van magánhangzó-harmónia, igaz, más hangtani vonások elkülönítése terén (nem a magas vs mély, illetve az ajakkerekítéses vs anélküli szembeállítás mentén, hanem ms hangtani szembeállítás alapján), és a csukcsban is van alanyi és tárgyas igaragozás, igaz, ott ez szépen belesimul egy még nagyobb morfológiai épületbe (ergatívusz, magas szintű inkorporáció). Egyszóval olyan, mintha valaki a magyart megpróbálta volna egy még gazdagabb morfológiába beleolvasztani. A magyaroknak valószínűleg tehát bizonyos hozott előnye lenne a tanulásában.

Dunn, Michael John: A grammar of Chukchi

Mennyi bolond van itt... az egyik handabandázik indogermánul, a másik azt mondja, hogy tanulj csukcsul... ezt a német-magyar idiótát nem lehetne kitiltani?

Senki nem fog egyetérteni velem, de szerintem van olyan, hogy a nyelvek objektív nehézsége, és ez nem csak az anyanyelviség alapjáról értelmezhető. A világon nem fogsz találni olyan embert, aki hamarabb megtanul szanszkritul vagy naszkul, mint eszperantóul vagy malájul, bármi is az anyanyelve. Egyes nyelvekben egyszerűen több a nyelvtan, több a morfológia, több a kivétel. Az újlatin nyelvek általában nagyon könnyen tanulhatóak, de a kreol nyelvek is ilyenek.

Hát a fölényes ,,egyik ... másik ...'' szóhasználat sokszor elég nagy lelki-szellemi silányságot takar, és első olvasásra nekem a fenti példa sem tűnik kivételek, de szerencsére a GYK rendeltetésének és fő cáljának megfelelően a kérdéseknek két valódi gazdája van, a Kérdező és az admin, ami azért megad egy egészséges nyitottságot ennek az oldalnak. Pláne egy régi, az első válaszhullámot messsze maga mögött tudó kérdésbe bőven belefér ennyi szabadság.

Egyébként az előző hasz tartalmi lényege valóban érdekes, és egyet is értek vele: valóban valószínű, hogy a kreol nyelvek objektíven könyebbek, és a tervszerűen készült eszperantó is az, ,íg a gazdag morfológiájú nyelvek objektíven is nehezebbek. A kreol nyelvek eredetéről és tudoányos érdekességéről sok modern munka szól, azthiszem Steven Pinker is külön említi.

Még érdekesebb, hogy a poliszintetikus nyelvek (szóval a különösen gazdag morfológiájú nyelvek) esetében legalábbis egy nyelvészeti munka szerint a gyermek nyelvelsajátítási folyamata is másképp, bonyolultabban zajlik, ami valahogy objektíven mérhető.

Korábban volt egy .. afféle tudományos troposz vagy mém, legalábbis a 80-as évek imeretterjesztő irodalmában, hogy végső soron minden nyelv ugyanolyan nehéz, mert végső soron ugyanazt a világot kell kifejezniük. Ezt ma már kevésbé olvasni talán, de azért valószínűleg ma is van utóélete: egyesek szerint a gazdagabb morfológiájú nyelvek nyújtanak bizonyos könnyebbséget is, még ha nem is teljes trade-offot, talán épp a nagy kötöttségek miatt. Egyszerűen nem értek annyira a témához, hogy ebben igazságot tegyek.

A kérdés viszont, még ha végső soron tetszőleges anyanyelvű emberre is lett feltéve, mégiscsak kiemelte egy pillanatra a magyar anyanyelvű nyelvtanulók esetét egy pillanatra. Azt pedig nehéz lenne tagadni, hogy a nyelvtanulás során nemcsak a nyelv objektiv nehézsége számít, hanem a ,,flow'' is, az a kihívás és öröm, amit a nyelv tartósan valaki számára megadni képes. Objektíve a latin és a szlovák is nehéz nyelv valószinűleg, vagy legalábbis elég sok ember tartja annak, én is annak érzem, mégis, ezek a nyelvek valmiért mindig kiharcolták a figyelmemet, gyerekkorom óta. Nehezek, de szívesen élek velük együtt.

Szibéria furcsa világ, különös dolgok történtek ott, és a magyar beszélő számára nagy kihívásokat nyújtó nyelveket nyújt. Nehezek, de valamiért mégis olyan ... ismerősek, ami ugyan valósznűleg csak areális hatás, esetleg tipológiai véletlen, mégis, aki belekerül, kapcsolatba kerül velük, azt nem tudja közönyösen hagyni. Ez pedig eléggé végigkíséri az embert.

Na most megtaláltam azemlített cikket:

The acquisition of polysynthetic languages. In: Language and Linguistics Compass · 2014 január

[link]

Persze hogy ,,nehezek'' (a részletekről a cikk ír), de mivel kihívást is jelentenek, azért bizonyos értelemben továbbra is fontosak maradnak a kérdés szempontjából.