Aki valamilyen különleges nyelvet tanul meg, csak ott tudja kamatoztatni a tudását, ahol ezt a nyelvet beszélik?

1997-ben kezdtem el szibériai jupik nyelven, az egyik eszkimó nelven tanulni. Előzör régi szovjet, később maibb amerikai tananyagokat használtam. Szórványosan veselkedtem neki időről időre, bár az elmúlt másfél évben megint jobban ráhajtottam.

Gyerekkorom, az 1980-as évek óta érdekelnek a poliszintetikus, bekebelező nyelvek, és az ősközösség maga is. Ugye azokban az években az iskolában nekünk mint gyerekeknek mint afféle őskommunizmusról tanítottak erről, de ez már maga is növelte érdeklődésemet. Későb igyekeztem közvetlen forrásokat is szerezni. Cigányok közé is igyekeztem kerülni, a cigány nyelvet megkönyvből tanulni. A cigány nyelv sok vígaszt jelentett a sajnálatos rendszerváltás utáni szomorú, számomra a civilizáció összeomlását idéző években, amikor is mélydepresszióba süllyedtem, főleg a hajléktalanok társadalmi szintű feláldozása miatt.

A latin gyerekkorom óta érdekel, 1988-ben kezdtem tanulni.

Később matematikai pályát válaszottam.

Ma úgy vagyok vele, hogy egy jövőbeli, kommunista társadalomban sok dolgot egy magasabb síkon újra meg fognak valósítani ezekből az ősközösségi társadalmakból - eszkimó, egyéb természeti népek - ezért igazából nem érzem a nyelveikre, kutrúrköreikre fordított időt kárba veszett időnek. Nyilván ezek a nyelvek mind revitalizálva lesznek, sőt, egyes vonásaik össze lesz olvadva a jövőbeli tudományokkal, matematikával is.