A hetednapi adventisták kommunisták?
A kommunizmus azt jelenti (marxi felfogásban), hogy mindenki képességei szerint dolgozik és szükségletei szerint részesül a megtermelt javakból.
Ilyen értelemben amelyik "keresztény" nem kommunista, az nem is keresztény, lásd a Szentírást:
ApCsel. 2:44-46
„Mindnyájan pedig, a kik hivének, együtt valának, és mindenük köz vala;
És jószágukat és marháikat eladogaták, és szétosztogaták azokat mindenkinek, a mint kinek-kinek szüksége vala.
És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel.”
ApCsel. 4:32-35
„A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját nem mondá magáénak, hanem nékik mindenök köz vala.
És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon.
Mert szűkölködő sem vala ő közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozák az eladottak árát,
És letevék az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, a mint kinek-kinek szüksége vala.”
Ugyanakkor sok magát kereszténynek valló ember tiltakozna, ha őt kommunistának tekintenék, mert kommunizmus alatt ők nem ezt, hanem lényegében sztálinizmust azaz vallásüldöző diktatúrát értenek. Sztálin kommunistának vallotta magát, de természetesen nem volt az, sőt inkább ellentéte volt annak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!