Régebben a kényszerházasságokban a nők miért nem lázadhattak fel? Miért nem hagyták ott férjüket? Nem voltak boldogtalanok, hogy olyannal kell szexelniük, akit nem szeretnek?

Hitvallás, meg hűség, meg elkötelezettség, meg a családnak megfelelni

ezekre tudok gondolni.

Több oka is volt. Társadalmi, vallási és szociális, többek között.

Az egyház nem engedte a válást, csak a mindenkori pápa bonthatott fel egy házasságot, és ehhez is nagyon nyomós okok kellettek. Még a királyi családoknál sem engedélyezték mindig. (Ld. az anglikán egyház megalakulását, éppen ilyen okok miatt.)

Nem lett volna hova menniük a nőknek. Ha a szülők esetleg vissza is fogadták volna őket, a társadalom számára teljesen elvesztek, senki nem állhatott szóba olyan nővel, aki otthagyta a "hites" urát.

Amikor a polgári válást már engedélyezték, az elvált nók a család szégyenfoltjai voltak, szinte páriaként kezelték őket még a huszadik század elején is.

Munkát nem találtak, csak nagyon alantasat, ha egyáltalán értettek valamihez, ez pedig gyakran kimerült a házimunkában, vagy még abban sem, ha a nő jobbmódú nevelést kapott. Ha meg nem. akkor jóformán írni-olvasni sem tudott.

És egy fontos dolog: a szex a nők számára nem volt olyan elsőrendű dolog, mint ma. Már a mamák is úgy nevelték őket, hogy "vannak, lányom, a házasságnak olyan oldalai is, amiket a férfiak megkívánnak, nekünk, nőknek el kell tűrni ezt a házasság békéje és a gyermekek miatt."

Volt idő, mikor egy nőnek élvezni szégyen volt! (Nem is olyan régen, ld. a viktoriánus kort...)