Miért boldogtalanok a magyarok?
Egy-két ötlet vitaindítónak:
- hazudnak maguknak a történelmükről
- egészségtelenül táplálkoznak (pl. túl sok vöröshús)
- tengerek hiánya
"hazudnak maguknak a történelmükről"
Ez nekem új. Fejtsd ki légy szíves hogy miben hazudunk magunknak a történelmünkről.
"egészségtelenül táplálkoznak (pl. túl sok vöröshús)"
Tudom hogy ha rossz egészségnek örvend valaki akkor nyilván nem lesz tőle boldog, de pl. a túlzott alkoholfogyasztás sokkal inkább rontja az egészséget mint a vöröshús-fogyasztás (bár az alkoholizálás a boldogtalanság egyik következménye nem pedig kiváltója).
"tengerek hiánya"
Ha Magyarország egy sivatag kellős közepén helyezkedne el akkor még azt mondanám van valami ebben a teóriában. De így hogy vannak folyóink, tavaink, erdeink hát nem nagyon áll meg az ötleted.
Nekem egy ötletem van: felelősségáthárítás. Nem merünk lelkileg felnőni és felelősséget vállalni a tetteinkért, nem fogadjuk el hogy ki mint veti ágyát úgy alussza álmát. Ezt pedig azoknál figyelheted meg jól akik állandóan panaszkodnak hogy pl. "ha a Béla nem hagyott volna el akkor nem lennék most ilyen helyzetben" (miközben 1. ő maga volt az aki annak idején egyáltalán hozzáment Bélához 2. Béla már vagy 15 éve hagyta el őt, szóval hősünk 15 éve másra keni a problémáit - elég durva...) és ha felhozol valami lehetséges megoldást a problémáikra jönnek a kifogásokkal hogy "hát de akkor se biztos hogy sikerülne megoldani a dolgokat" és aztán nem csinálnak semmit. Továbbá nem merünk beleugrani az ismeretlenbe pl. a szomszéd városba költözni mert ott van csak munka (mondják hogy a magyar röghöz kötött nép ez pedig azért igaz mert nem hogy nem akarunk hanem nem merünk lépni a nyilvánvalóan rossz helyzetből a lehetőségek felé - ha pl. nincs helyben munka akkor menni kell - akár külföldre is -, ez van). Aki meg a másik külföldre költözése láttán hazaárulózik az csak a saját félelmeit a külföldre költözéssel kapcsolatban próbálja elrejteni maga elől (túl besz@ri ahhoz hogy beleugorjon ebbe de azért irigy is mert a másiknak valószínűleg jobban megy majd a sora mint neki, meg aztán a másikat utálni könnyebb mint önmagunkat a saját teszetoszaságunk miatt - így működik a híres magyar irigység!).
Illetve szokás még alkoholizmusba és egyéb káros szenvedélyekbe menekülni az anyagi, családi problémák elől (amik szintén a felelősségáthárítás miatt alakultak ki, menekülnének önmaguk gyávasága elől).
Sokan itt felsorolnák még a pénzhiányt is mint boldogtalanító tényezőt, én viszont nem. Mert ha egy csapásra megoldódna az anyagi helyzete mindenkinek akkor ideig-óráig úgy érezhetnénk hogy minden oké, bejött az élet. De aki azelőtt nem gondolkodott felelősségteljesen az utána se tenné azt. Náluk még inkább felfokozódna az alkoholizmus/játékgép-függőség/munkamánia stb. mert a pénz nem oldja meg a belső problémákat.
Szóval nem a vöröshús meg a tengerhiány de még csak nem is a pénzhiány tesz minket boldogtalanná, hanem saját magunk.
"Miért boldogtalanok a magyarok?"
Már amelyik. Javaslom, hogy ne a picsogó/irigykedő embertípus társaságát keresd, és akkor rögtön nem lesz ez a véleményed. Elterjedt ez az embertípus, de szerencsére nincs többségben.
Hazudnak maguknak a történelmükről:
- pl. úgy teszünk, mintha semmivel sem érdemeltük volna ki Trianont, miközben kb. mi indítottuk el az első világháborút.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!