Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Népszokások » Elgondolkoztál már azon, hogy...

Elgondolkoztál már azon, hogy felszedd a szemetet az utcáról?

Figyelt kérdés

Vagy a megállóból, ahol minden nap jársz. Sok helütt azt látom, hogy mondjuk a szél lefújja a papírfecnit a mozgólépcsőre, és akihez odafújja, nem szedi fel. Aztán a mozgólépcső felviszi, és ott marad örök időkig, vagy legalábbis addig, amíg arra nem jár valaki, akár egy utcaseprő. A Batthány téri aluljáró ma este tele volt ilyen fecnikkel.


"De hát nem én dobtam le, vegye fel az, aki eldobta!". Igen, valóban nem mi dobtuk le. Általános iskolában engem is kiakasztott, amikor velem takaríttatták más szemetét. Sőt, a közelmúltban is történt ilyen. Én azonban azt mondom, hogy aki elég okos, hogy ezt belássa, az eljuthatna odáig is, hogy az élet soha nem a rossz dolgok elkövetőit vonja felelősségre. Sőt, az élet, mint olyan, senkit nem von felelősségre. Aki eldobja, az tökéletesen elégedett az igénytelenséggel és nem érdekli, hogy tiszta-e az utca, vagy nem.


Lehet, hogy nem a mi dolgunk. Lehet, hogy nem igazságos. De a miénk az utca és a város is. Kérdezem én, miért a politikus uraktól várják az emberek a csodákat? Vagy azt hiszik, hogy a svájciaknál, osztrákoknál azért olyan tiszta minden, mert csak a kormány intéz mindent? A város a mi városunk, mi vagyunk az állampolgárai, nekünk vannak igényeink. Magyarország azért tart ott, ahol, mert az emberek apatikusak. Az emberek nem érzik, hogy a közterületek az övéik is. Várják a csodát, nem veszik észre, hogy azt csak teremteni lehet. Ha az ember akar valamit, ki kell harcolnia. Amiért elég nagy embertömeg harcol, az meg fog valósulni. A jobb országok a jobb gondolkodásmód miatt jobbak. Olyanok az utcáink, amilyet elviselünk, amilyet érdemlünk. Mindenki panaszkodik a sok szemét miatt, de senki nem hajlandó felszedni. Az igénytelen majmok, akik eldobálják, úgysem fogják.



Hogy vizet prédikálok, de bort iszok? Tévedés. Szoktam megállókból felszedni a szemetet, van, hogy egy eldobott üveggel fél kilométert gyalogolok a legközelebbi kukáig. Mert attól, hogy nem én dobtam el, az még ott van, és szennyezi a környezetet. Már régen rájöttem, hogy a szigornál, a kikényszerítésnél és félelemkeltésnél sokkal jobb módszer a nevelésre a példamutatás. Megfigyeltem, hogy édesapám mindig megkérdezi, mikor felhív valakit, hogy zavarja-e. Egyszer kifejtette, hogy a telefon potenciális eszköz más magánéletébe való behatolásra, ha úgy tetszik, otrombább tud lenni, mint a betörés, mert nem akadály neki a távolság. Elmondta, hogy a legnagyobb fokú udvariatlanság úgy rátelefonálni valakire és kérdés nélkül elkezdeni lökni neki a mondanivalónkat, hogy meg se kérdezzük, zavarjuk-e, hiszen lehet, hogy valami fontos, meghitt dologban zavarjuk. Azóta rutinszerűen mindig megkérdezem telefonálásnál, hogy zavarok-e, mieltt bármit mondanék. És itt jön a csoda: mióta az összes barátomat így hívom, ők is rászoktak erre, mikor felhívnak. Egy szóval se kértem őket rá. Csak a magam részéről csináltam a dolgomat.



Szerintem semmibe nem kerül összeszedni egy pár csikket az utcáról, és biztos vagyok benne, hogy egy dohányos, aki eldobja a csikket, ha ezt meglátja, elgondolkodik rajta, hogy legközelebb a kukába dobja, mert zavarba hozza. Hogy egy mondást idézzek:


"A gonosz győzelméhez már annyi is elég, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit."


2012. jan. 20. 20:21
1 2
 1/17 A kérdező kommentje:
javítás: helyütt, Batthyány
2012. jan. 20. 20:24
 2/17 anonim ***** válasza:
93%

Teljesen igazad van. Amúgy egyszer én is találkoztam egy bácsival, ő fel is volt szerelkezve egy szöges bottal, arra szúrta fel a szemetet a buszmegállóban és közben kiselőadást tartott a várakozóknak, hogy ha mindenki ezt csinálná, milyen jó lenne.

Neki is igaza van. De ettől még nem állok neki szemetet szedni kinn. Ciki, nem ciki, számomra a város annyit jelent, hogy végigmegyek rajta, amíg odaérek valahova. Észreveszem, ha nagyon szemetes, de annyira nem zavar. Majd jön az utcaseprő és felsöpri. Mondjuk arra hajlandó volnék áldozni még, hogy többen dolgozzanak ezen, de nem az időmből. Abból kevés van.

2012. jan. 20. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
100%
Gyakran megteszem. Nem érdekel, ki szórtan el, engem irritál a szél által cibát papirzacskó, a szemét.
2012. jan. 20. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 A kérdező kommentje:

Utolsó előtti: örülök, hogy egyetértesz.


Rendben, elfogadom, hogy a belvárosi közterületek sokaknak túl személytelenek, túl távoliak (bár én nem így gondolom), de mondjuk a saját utcádban felszednéd?

2012. jan. 20. 20:46
 5/17 anonim ***** válasza:

Talán igen. Az a helyzet, hogy nekem nincs saját utcám. Két lépésre lakom a metrótól, az a két lépés két egész év alatt nem tette személyessé a környéket.

De mondjuk tény, hogy ha a szüleimnél vagyok, ott más a helyzet. Egyrészt ott mindenki felsöpör a háza előtt, a járdát is, az úttestet is. Másrészt ha már nekiállok, akkor jó bőven értelmezem a "házunk előtt" kifejezést. És ha kinn sétálok és látok szemetet, azt ott felszedem.

De a belvárosban náluk sem.

Talán ez attól függ, mennyire érzi az ember magáénak a területet.

2012. jan. 20. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
100%
egyszer-kétszer eszembe jut.de inkább az,hogy elev miért kell szemetelni?
2012. jan. 20. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
nekem csak az jut eszembe, ha meglátnék egy gazdát aki éppen otthagyja a kutyája szarját a járdán, akkor én felvenném és belenyomom a pofájába...
2012. jan. 20. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim válasza:

Előző, nekem is, főleg ha a járdán van!

Amúgy nem szednék föl szemetet, ellenben soha életemben nem szemeteltem, még fiatal lázadó koromban is inkább zsebre vágtam, vagy táskába tettem a szemetem, amíg egy kukához nem értem. Szerintem ha mindenki így gondolkodna, akkor nem kellene azon gondolkodni, hogy más szemetét felvegyem.

2012. jan. 20. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
Kérdező, érdekes, hogy megemlítetted Svájcot... egy éve élek itt és eleinte még meghökkentem, hogy elegáns, jól öltözött emberek, Louis Vuitton táskával a hónuk alatt, nem restellnek lehajolni 1-1 elhajított dobozért, papírért.. két hónap múlva, amikor már én is otthon éreztem magam, nekem is természetes lett, hogy megtegyem. Bár az is igaz, hogy míg Budapesten bokáig ér a szemét-cigicsikk-rágógumi-kutyaszar egyveleg, itt csak elvétve látsz ezt-azt az utcán. Nem hiszem, hogy Magyarország valaha elér erre a svájci szintre. Sajnos.
2012. jan. 20. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:
Utolsó: talán igen, de ha sok olyan gondolkodású ember van, mint te és én, akkor azt hiszem, már lehet segíteni rajta. Szerintem a példamutatás csodákra képes.
2012. jan. 20. 22:23
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!