Ki a mundér, és milyen a becsülete?

Nem "ki", hanem "mi"! A mundér = egyenruha, és mint olyan az egyenruhás testületek becsületéről van szó.

De vonatkozhat nem egyenruhás egyesületekre, csoportokra,szövetségekre is.

"A kérdező kommentje:

és az ő becsületük milyen?"

Úgy látom, hogy itt az alapokkal van baj! Nagy a sötétség!

Az egyik szólásmondásunk könyörtelenül fellebbenti a jótékony fátylat gondolkodásunk kicsavarodottságáról. „Megmenteni a mundér becsületét” szólásunk jelentésével és alkalmazásával nagyjából tisztában vagyunk. A latin eredetű, német közvetítéssel nyelvünkben meghonosodott mundér eredetileg katonai ruhát jelent, említett szólásunkban azonban bővült a jelentéstartalma. Már nemcsak a katonák szorulnak a mundér becsületének védelmére, hanem politikusok, orvosok, tanárok, vallási hivatalnokok, gépkocsivezetők és az állatokat legeltető pásztorok egyaránt.

A szólásmondás mögött elsősorban a ruha és ember azonosulását fedezhetjük fel. Ezzel már a Biblia lapjain találkozunk, ahol is, akik a nagy szorongattatásból jöttek, fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében, vagyis megtisztultak a szenvedésben. A fehér ruha itt a lélekben megtisztult, átlátható embert jelenti, és megérzésem szerint csak ebben az esetben van létjogosultsága a ruha és ember azonosulásának. Akkor is, amikor a fehér ruha nemcsak követő jele a lelki megváltozásnak, hanem megelőző figyelmeztetője a lelki megtisztulás kötelezettségének. Vagyis, amikor fehér ruhát veszünk magunkra, jusson eszünkbe, hogy ahhoz belsőleg is meg kellene tisztulnunk. Amikor aztán a ruha egyenruhává, valamely hivatalhoz vagy rendszerhez való tartozás megjelenítőjévé merevedik és silányul, már nem az ember Isten adta természetét tartja szem előtt – amit egyébként maga Isten is előbb tökéletesít, mint eltöröl –, hanem a saját elvárásrendszerét, amelybe a belőle élni akaró embernek valósággal bele kell gyömöszölnie önmagát. (Az is igaz, hogy legtöbbször annak kötelező az egyenruha, aki abból a rendszerből akar megélni, esetleg többet, mint megélni!)

Az egyenruha, a mundér tehát elvárást testesít meg, amelynek meg kell felelni. A katona ’gyávaságával’ szennyezi be a mundért, aminek „becsületét” csak a ’bátorsággal’ tudja visszaszerezni.

De hát érezzük, nem a mundérnak van becsülete, de még nem is annak a hivatalnak vagy rendszernek, amelyet jelezni hivatott, hanem az embernek. Az ember pedig sokszor már azzal elveszíti a becsületét, hogy egy adott rendszer mundérját magára ölti.

A keserűen, nagy elszántsággal emlegetett: „meg kell menteni a mundér becsületét” mögött az fedezhető fel, hogy a hivatal vagy a rendszer sajnálkozik. Nem azt sajnálja, hogy az ember gyenge és esendő, képes a félrelépésre, hanem azt, hogy ő maga olyanba vetette a bizalmát, aki szégyent hozott a hivatalra. A becsület, azaz a mundér becsületének helyreállításában már nem az ember a fontos, hanem a szégyenfolt kivágása, felejtetése. Hogy mi történik tovább azzal az emberrel, aki – csak ő tudja, miként – a foltot ejtette, hogy mi lesz az ő becsületével, az már nem nagyon izgatja. Csak a mundér legyen ismét foltmentes és kívánatos a viselésre.

A szólásmondás jelentésének bővüléséhez tartozik az a jelenség is, amikor a mundér becsületét kimagyarázásokkal, gondolati csűr-csavarral akarjuk megmenteni. Úgy tüntetni fel a dolgot, hogy semmiség, ami történt, csak félreértés az egész, és rosszindulatú interpretáció azok részéről, akik az adott hivatalnak rosszat akarnak.

Megfeszülve mentjük, mentegetjük a mundér becsületét. Erre megy rá erőnk, munkánk, életkedvünk. Csupán a magunk becsületével nem foglalkozunk, azaz nem úgy foglalkozunk, ahogyan kellene. A magunk becsülete nem az, ahogyan minket a különböző rendszerek és hivatalok szemszögéből látnak és értékelnek, hanem az, ahogyan és amennyire képesek vagyunk megtisztulni, és az egyetlen értelmes ruhához, az isteni fehér ruhához méltók lenni.