Milyenek voltak nagyon nagyon sok évvel ezelőtt a magyarok?

Itt továbbá nem a visszamaradottságról volt szó, hanem az életmódról. Hallottam már olyat is, aki azzal próbált érvelni, hogy itt előttünk a szlávok, meg a németek a barlangokban zabálták a xaros káposztát. Nos, oké. Tegyük föl, hogy ez így volt. Ez felhatalmazna bárkit is arra, hogy fosztogasson? Ha szerinted az illető nép visszamaradott, akkor nem is bűn a kisemmizése? De ez alapból értelmetlen kérdés, mert fejlett területeken is ugyanúgy fosztogattunk. Ha egy népnek az a megélhetése, hogy másokon élősködik, akkor szerintem az nem jobb annál, mintha barlangokban zabálnák a xaros káposztát helyette.

És akár tetszik, akár nem, forgathatod a szavakat úgy, ahogy akarod, de a törzsi, nomád berendezkedés akárhonnan nézve fejletlenebb, mint a feudális állami, ezen az öltözködés nem változtat.

Az ruházat pedig az éghajlathoz alkalmazkodik, semmi köze a fejlettséghez. Megnézem, hogy te mikor járnál a mediterrán vidéken csizmában. Amúgy akkoriban és már jóval előtte is hordtak bőrcipőket az emberek:

[link]

"hanem megtanítottuk a fejlett népeket alsó fehérneműt és nadrágot hordani."

Ezen eléggé megzuhantam. A tóga ókori viselet volt. És amúgy a tóga alatt is hordtak már fehérneműt. Azt állítani, hogy az európaiakat a magyarok tanították meg fehérneműt hordani abszurd egy kicsit.

A kajákról pedig, ha már fölhoztad, a nyereg alatti húspuhítás éppen a nomád népekre volt jellemző.

Nem mondom, hogy fejlettebbek voltak nálunk teknológiailag az akkori szlávok, itt a társadalmi berendezkedésről volt szó.

Az a baj, hogy olyanokat állítasz, hogy nem igazán lehet tudni, mi a szatirikus megjegyzés és mi nem. Például, hogy mi tanítottuk meg Európát alsóneműt hordani. A fehérnemű és a nadrág a lovas életmód velejárója? Igen, ahogy a két láb is. Lábon járni is mi tanítottuk meg őket akkor? A nadrág és a fehérnemű a hétköznapi életnek ugyanúgy velejárója, mint a lovaglásnak, jóságos ég.

Tőlünk függetlenül már évszázadokkal ezelőtt is hordtak fehérneműt. Ha megnézed a római mozaikokat a fürdők falán, egyéb épületeken, ott is láthatod az ábrázolásokon.

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

Az állításod továbbá hogy nem csak alsóneműt, de még nadrágot sem hordtak, csak hab a tortán. A mediterrán vidéken valóban a tóga volt elterjedt, de a germánok, kelták és egyéb északabbi népek ugyanúgy hordtak nadrágot jóval a magyarok érkezése előtt.

[link]

[link]

[link]

A magyaroknak volt termelői háttere. És? Megint itt a kérdés, hogy szerinted akkor a fosztogatás oké, ha amúgy volt mezőgazdasági hátterünk is? Amúgy a mezőgazdaságot nagy valószínűséggel a Kazároknál tanultuk el, erre utalnak a mezőgazdasággal kapcsolatos szavaink, melyek nagy része visszavezethető a kazárok nyelvére.

Idegen zsoldban fosztogattunk, azt mondod? Először is, ez mit szépítene a helyzeten? Másodszor pedig ne keverd a szezont a fazonnal. A letelepedésünk előtt harcoltunk zsoldban nekik, a Kárpát medencébe jövetel után már nagyrészt felkérés nélkül, magunknak csináltuk, nem mintha előtte odaadtuk volna a zsákmányt nekik, vagy valami.

A korabeli levelekben pontosan leírják hogyan is zajlottak ezek a fosztogatások. Sokakat még álmában ért a nyílvessző, és ezek nagy többségében nem katonák voltak, hanem falvak és templomok. A nőket, gyerekeket elhurcolták, eladták rabszolgának, vagy megtartották, a férfiak meghaltak. Szerinted miért volt benne egy régi germán imádságban, hogy a magyarok nyilaitól, ments meg Urunk minket? Vagy a hungaros eleminatos esse? Valahogy a sértettek nem élték meg ezt olyan közömbösen. A nomád stílusú népeknek a fosztogatás a lételeme volt, ezt ha megcsavarodsz, sem érdemes cáfolni próbálnod. Amikor ugyanazt a mongolok csinálták meg velünk 250 évvel késsőbb, azt valahogy mi sem vettük olyan könnyen. A legújabb becslések szerint is a civil lakosság olyan 25% - a veszett oda, de régen ezt 50 - nek is hitték. "Rabló mongol nyilát, zúgattad felettünk" a himnuszban Istenhez szóló sorok, ironikus visszahallás nem? Ez nem tudom mióta szláv kitaláció, amit megosztottam, a térkép magyar munka. Még a nemzeti beálítottságú kormány új tankönyveiben is megjelenik ez, pont tegnapelőtt néztem meg, hogy manalság hogyan tanítják és meglepődtem, hogy ugyanúgy a vikingekkel vontak párhuzamot.

Nem tudom, hogy a nadrágos kijelentésed után neked ki számít komoly történésznek.

"Nekem, az egyetem nem szitokszó, csak a te nagy tudásodból kiviláglik, hogy homeopatikus egytemista voltál (azaz az egyetem fala mellet pisáltál egyszer)."

Ha már így általánosítunk, akkor te meg pont úgy hangzol, mint a kocsmai Feri, aki három köműves actimel mellett elmondja, hogy a "sümérok" a magyarok első közvetlen ősei és mi xartuk a spanyol viaszt is. Amúgy magam vadgazda mérnők hallgató vagyok, van egy informatikus végzettségem is, de idén jelentkeztem át a Semmelweis ÁOK - ra (elölről kezdem). Tehát melléfogtál a homeopatikus párhuzamoddal, ezek szerintem nem büfészakok. A nagy tudásról te meg inkább ne beszélj Mustafa, a nadrágos kijelentésed után.

Tudom mi az az oszk, de te nem linkeltél semmi konkrétat, csak a könyvtár főoldalát. Továbbá egy Index cikket.

"mert a kenyeret csak a szlávok ismerték és a magyarok olyan sötétek voltak, hogy inkább el kellne ásni magunkat és nem is hamut, de oltatlan meszet szórni fejünkre."

Ilyet nem mondtam. El is ismertem, hogy volt mezőgazdaságunk, még meg is említettem a Kazárokkal kapcsolatos szavainkat, amik a mezőgazdasághoz kötődtek. Mindössze azt hangsúlyoztam ki, hogy ennek semmi köze, ahhoz, hogy fosztogattak e, vagy sem. Ne használj szalmabáb érvelést, a hazugság egyik formája.

"És az Országos Széchenyi kövtár (ami nem Sz. Zsigmond vadászkönyveinek gyűjteménye) szerinted indexes"

Nem, az indexes az az indexes cikk, amit küldtél, az oszk mellé. Az, hogy fellebegtetted az oszk főoldalát, pedig nem tudom milyen indok.

"Ja, hát a vadgazdálkodási tanulmányok erről szólnak. Nem a vaddisznók életmódjával téveszted a magyar történelmet"

Gondoltam, hogy vagy elég sötét ahhoz, hogy beleköss ebbe is, mert az elején elmondtam, hogy a történelem a HOBBIM. Soha nem hivatkoztam az iskolai tanulmányaimra, mint forrás, azokat csak azért említettem meg végül, mert azt mondtad, hogy biztos csak hugyozni járok az egyetemhez. Mivel elkezdtél személyeskedni én arra válaszoltam, ez semmiképpen sem volt hivatott arra, hogy bárhogy is alátámassza, amiket mondtam (de amúgy ezt sem értem, először degradálva azt mondot, hogy hát látszik, hogy ezt az egyetemen "tanultam", utána kiderül, hogy nem az egyetemen tanultam, te meg erre azt mondod, hogy hát biztos csak hugyozni járok az egyetemhez, miután kiderül, hogy nem, meg belekötsz, hogy mi köze van ennek a történelemhez, amikor az elején elmondtam, hogy ez csak a hobbim. A saját farkadba haraptál bele, mivel végig csak az volt a lényeg, hogy valahogy ellentmondj nekem).

"és az ágyékkötő szerinted fehérnemű, a középen összevart nadrágot pedig akár tetszik neked, akár nem a lovas népek hozták be, a szkíták, szarmaták, hunok, akik életmódban elődeinkhez sorolhatók. Mondom életmódban!)"

A fehérnemű fogalma szerint igen, az. De a hat - hét képből, amit elküldtem, csak egyen van ágyékkötő, a többin egydarabos varrott alsóneműket ábrázolnak. Egy másik érvelési hiba, a cseresznyézgetés.

Na várj, eddig nem az volt, hogy a magyarok hozták be? Most már rögtön a magyarokhoz hasonló életmódú népek. Érdekes módon erre akkor eszméltél rá, miután elküldtem a germánokat és keltákat megjelenítő ábrázolásokat. Akkor mégsem "tógában flangáltak" amikor a magyarok idejöttek. Tovább még nem mentem vissza, úgyhogy lehet, hogy a keleti népek hozták be a középen varrt nadrágot, az "ujjas" - nadrág helyett, de mégiscsak kijött, hogy nem MI tanítottuk őket nadrágot hordani ugye?

Mielőtt elemeznéd mondatok szerint, megjegyzem, az alábbi gondolatok Kiszely István, A MAGYAR NÉP ŐSTÖRTÉNETE (Mit adott a magyarság a világnak), című munkájából valók. Látom te ilyeneket nem olvasol de nem ártana neked sem.

Ha már nagyon nehezedre esik a mek és oszk oldalain keresgélni akkor tessék: [link]

A "civilizált" világ ma nem az ókori parti népek tógáit és a germánoknak körszíjakkal összefűzött ruhadarabjait viseli, hanem a mi őseink nadrágjainak, csizmáinak, sapkáinak, kesztyűinek és kabátjainak modern változatát, valamint őseinktől származik Európában a fehérnemű, mint ruhadarab. A civilizált világ őseinktől kapta a lovaglás tudományát, a kengyelt, a nyerget és a sarkantyút. Az európai ember nem kétkerekű talyigára ül, hanem őseink kormányozható tengelyű kocsijára, melynek még a nevét is átvette, tőlünk ismerte meg a könnyűlovasságot, a fegyveracélt, a kardvívást, a magasszintű lótenyésztést, az "modern" íjat, a nyilat és a pányvát valamint a rendszeres fürdés "tudományát" és igényét. "A felsőruha alatt teljes alsóruházatot is viseltek; és az alsóruha viseletének divatját a magyarok hozták be a "kultúrált" Európába. Ezt az alsóneműt a "szkíta kabáttal" együtt a bizánci források is megemlítik. A férfiak szűk alsónadrágját korcba fűzött zsineggel húzták össze és kötötték meg derékon."

"- Őseink rövid szárú, puha talpú és puha anyagú mokaszin-szerű csizmát hordtak. E fölött a nadrág alsó végét összekötötték. A földművességgel foglalkozók a puha csizmát munkájuk igénye miatt kemény csizmákkal váltották fel. Bod Péter (1712-1769) írja, hogy "a tsizma a töröktől jött a magyarok közé. Kezdetben a hadakozó, lóháton járók viselték". Később az úri csizmát – mivel az sokba került – csak ünnepnapokon viselték, hétköznapokra viseltesebbeket hordtak. A legrégibb magyar csizma a "fordított csizma", ahol a kifordított teljes szárrészhez a sarokrész kihagyásával szurkos fonállal a sarkát összevarrták, ezután vízben áztatták, amikor aztán megpuhult, visszafordították. A sarkánál cseresznye- vagy fűzfaháncs kéreggel látták el és itt hozzávarrták, majd vizesen kaptafára húzták, ahol a formának megfelelően kiszáradt. Semmi adatunk nincs arra, hogy őseink valaha is bocskorban vagy sarúban jártak volna, bár ez a mongóliai és a szkíta sírokban előfordul. "

A művelt Európa –, majd a többi földrészek – nem a rómaiak és a bizánciak tógáit vagy a germánok szőr- és állatbőr öltözékét, hanem a magyarok viseletét vették át. A kazakból lett az "zakó", a kazakból és a nadrágból lett az "öltöny", a háromnegyedes cipőinkből lett a "mokaszin", a kaftánból lett a "kabát", a kepenegből lett a "télikabát" és a kalpagból alakult ki a "kalap". Erről – mint sok minden másról – a világ megfeledkezett.

"A magyarok jólöltözöttsége messze földön híres volt. Gardézi írta 920 táján, hogy "a magyarok ruhája brokát, fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyöngyökkel berakottak". A jólöltözöttség őseinknél annál is inkább volt feltűnő, mert a jólöltözöttség nemcsak az előkelőkre, hanem a szabad harcosokra és a köznépre is érvényes volt. Nem véletlen, hogy a "Dzsajháni-hagyomány" több szövege írja, hogy "a magyarok nagyon gazdag emberek", illetve "vagyonosak és szembetűnően gazdagok". Bölcs Leó császár kiemeli, hogy a magyarok a "perzsa-arab divatot utánozzák"; ezt erősíti meg Ibn Ruszta, aki szerint a "türkök" "ruházata hasonló a mohamedán ruházathoz". II. Szilveszter pápa (†1003) jegyezte meg, hogy "egy nép van Európában, amely nem európai: a magyar". Az ősmagyarok viseletére jellemző volt, hogy a férfi- és a női viselet között alig volt különbség; legfeljebb a nők ruhái finomabb anyagból készültek."

És ami az ételeket illeti: "A honfoglaláskori magyar konyhát nem lehet összehasonlítani a nyugat-európai konyhákkal, mert konyhafilozófiája teljesen más volt és gasztronómiai szempontból sokkal magasabb szinten állt, mint a korabeli európai konyhák. A magyar konyhára mindenekelőtt a főzés a jellemző, miként a türk és más keleti népek konyhaművészetében is ez a lényeges vonás. Míg nyugaton inkább sütnek, keleten inkább főznek az emberek; ez az alapvető különbség a gasztronómia tekintetében" (Cey-Bert Róbert Gyula). A kínai, a mongol, a tibeti, a belső- és közép-ázsiai népek legkedvencebb ételei mindig is a főtt, párolt pörköltes ételek voltak. Természetesen keleten is ismerik a sütés módszereit, de itt az arányok az irányt adóak."

"Az európai történészek és a magyar monarchikus-marxista kutatók őseink nagyállattartó lovas kultúráját önkényesen "nomádnak", a "kulturáltabbjuk" félnomádnak nevezte. Márpedig "nomádnak" olyan pusztai állattartó kisebb közösségeket értünk, amely a legeltetett állatokkal együtt változtatja lakhelyét és szilárd telephelyet nem épít. Helyváltoztatásra főként a természeti viszonyok kényszerítik az, hogy az állatok egész évi eltartásához szükséges legelő egy szűkebb területen nem áll rendelkezésükre. Miután őseink nem ebbe a "kategóriába" tartoztak, történészeink behozták az általuk kitalált "félnomád" életmódot, amelyet ráerőltettek a magyarok elődeire. Igyekeztek szemet hunyni afölött, hogy őseinknek már Belső-Ázsiában fejlett mezőgazdálkodása volt és szálláshelyeiket kizárólag nagyállataik legeltetése céljából hagyták el egyes csoportjaik, ezért a tudománytalan "félnomád" jelző helyett indokolt "nagyállattartó lovas népekről" beszélni."

"Mesterségeink nevei jóval honfoglalás kora előtti, nagyrészt török eredetűek (ács, szűcs, fazekas, fonó stb.) ebből, kézműveseink munkamódszereiből valamint előállított tárgyaik sajátosságaiból következik, hogy mindezen ismereteket nem útközben tanulták vagy a Kárpát-medencében "vették át", hanem őshazájukból hozták magukkal."

A mezőgazdaság: "A növényleletek arra utalnak, hogy a honfoglaló magyarság földművelési és növénytermesztési ismeretekkel érkezett a Kárpát-medencébe. Ezek az ismeretek itt a Kárpát-medencében kovácsolódtak egységbe. A létrejött termesztési kultúra a honfoglalástól a XIII. századig törésmentes fejlődést mutat."

Fodor István régész a maga visszafogott stílusában így fogalmaz: "Kétségtelen, hogy honfoglalóink jelentős földművelő népességgel rendelkeztek, s ennek az életmódnak számos hagyományát Keletről hozták magukkal".

Gardézi pl. így ír a magyarokról: "Szemrevaló és szép külsejű emberek, nagy testűek, vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek... sok szántóföldjük van".

Balassa Iván ősi ekéinket és ezeknek szókészletét vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy "ekéink technikailag igen magas szinten álltak", amit többek között az erre vonatkozó szókészletünk is bizonyít, mint pl. a szánt, az ás, a köldök, a köpű, a szarv, az eke, a fő, az eketalp, a szántóvas, a laposvas, a hosszúvas, a vezér(rúd) stb. szavunk. "Sikerült megállapítanom – írja Balassa Iván –, hogy a bolgár-török szavakból egy túróeke (ralo) egészét össze lehet állítani". Kelet-európai analógiák és honfoglalás kori sírleletek alapján kimondhatjuk, hogy honfoglalóink ismerték az ekét, az ásót, a kapát, a sarlót, a csépet, de legtöbbször más típusokat használtak, mint a későbbi korokban. Gabonáink és növényeink szavainak nagyrésze is ótörök eredetűek, mint: búza, árpa, arat, boglya, gügyü (maroknyi nád), gabona, tarló, őröl, kölyű (gabona széthúzása), szór (gabona tisztítása), dara, ocsu, gyümölcs, alma, körte, mogyoró, dió, kökény, som, szőlő, karó, kocsány, szűr, bor, borsó, bors, kender, kóró, tiló, csepű, orsó, torma, üröm, kabak, komló, csalán, gyom, gyertyán, gyűrűfa, kőris, tátorján, bojtorján, kalokány, katáng, gyopár, gyékény, cötkény, kökörcs, kökörcsin, kikirics, káka stb.

Es a lakóhelyek ahogy Kiszely István írja: "A honfoglalás körüli években sok auktor emlékezett meg őseink lakhelyeiről. Természetszerű, hogy elsősorban azokat a számukra különleges lakhelyeket, a belső-ázsiai jurtákat említik meg, amilyeneket Európában nem ismertek; alig tesznek említést a kőházakról és a faházakról. Őstörténetünk hirdetőinek nagy tévedése az, mintha őseink össze-vissza bolyongtak volna és szálláshelyük a szétszedhető hevenyészett sátor lenne. Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig nyomon követhetők őseink állandó lakása, háza. A Góbi-sivatagi Najma Tolgojtól a gödöllői Babat-völgyig ott találjuk a maradandó építkezéseket; sajnos mivel a telepfeltárás fáradtságos munka és a temetőfeltárás mutatós, ezért alig van teljesen feltárt szálláshely őseink idejéből. Ahol ez megtörtént, ott világossá vált a képlet: együtt találhatók a veremházak (ezekben őseink sohasem laktak, azt éléskamrának, konyhának, kemencének és jégveremnek használták) a fából vagy kőből épített lakóházakkal és a fából épített nyitott karámokkal. Emellett természetesen a férfiak tavasztól őszig elvitték nagyállataikat távolabbi vidékekre legelni. Ekkor ők, gyakran családtagjaikkal ideiglenes sátrakban laktak. Az idegen auktorok ezekre a csodálatos találmányokra, a jurtákra csodálkoztak rá és írták le a magyarok "házaiként".

Én ezzel értek egyet: "Monarchikus és marxista szemléletű "történészek" a honfoglalást "hazátlan és nincstelen finnugor tömegeknek a Kárpát-medencébe kényszerült hordáinak" ítélik meg, holott krónikásaink sem a besenyők előli futásról, sem a bolgár vereségről nem tudnak semmit. Ha minden úgy történt volna, ahogyan e "történészek" állítják, vajon hogyan tudta volna a 894-895-ben tönkrevert magyarság öt éven belül teljesen hatalma és uralma alá vonni az egész Kárpát-medencét, sőt közben tönkreverni Szvatoplukot, majd Észak-Itáliában, Brentánál Berengár király nagy seregét, s ezt követően egy félévszázadon át gyakorlatilag egész Európa legfőbb erejeként működni? – kérdi Bakay Kornél. Ugyanő így folytatja: "Százhatvan esztendeje mást sem teszünk, mint ostorozzuk magunkat. Csak azt ismerjük el tudományosnak, amelyben dicső múltunknak nyoma sincs. Csak a vogul-osztják rokonság éltethető, csak a nyugati az értékes, a kultúrateremtő, és csakis azért maradtunk meg, mert "beilleszkedtünk Európába" és befogadtuk az idegeneket"."

Te pedig ezzel: ""A magyarság pánikszerű menekülése Etelközből és minden tervszerűséget nélkülöző felbukkanásuk a Kárpát-medencében a múltunk dicsőségét előszeretettel tépázó 1949 utáni történetírásban vált vezérszólammá." – olvassuk Nemeskürty Istvánnál. Ez a nagy fordulat a honfoglalás jelentőségének utólagos értékelésében Trianon után következett be. A XIX. század végének és a XX. század elejének magyar tudósai az igazság megismerésének igényével hántották le könyörtelenül a mondák költői burkát; Trianon után azonban, a világ bennünket gyalázó kórusának hangzavarában, megalázottságunk és jelentéktelenné töpörödöttségünk tudatában önkínzó módon száműztük önmagunkat a tervszerűen államot alakító népek köréből, s maradtunk ellenség-űzte kis horda, mely pihegve húzódott meg a Kárpátok hegykoszorújának védelmében, majd erőre kapva, nekiesett a "művelt nyugat" (mely pedig nem kevésbé volt barbár, véres és szörnyű, mint a honfoglaló magyarok világa) országainak, hogy kirabolja azt (Nemeskürty István gondolatai)."

A különbség alapvető.

És még a kalandozásokról így ír Kiszely: "A magyarok már 836-838-tól kezdődően még levédiai, majd etelközi szálláshelyükön rendszeresen vezettek hadjáratokat a négy világtáj irányába; a kazárok, a besenyők, a makedónok, a bizánciak, a morvák és az oroszok ellen. Az új hazában ezek az akciók az új haza megvédésére, otthonuk biztonságának növelésére, a szomszédok megismerésére és gyengítésére irányuló jól átgondolt külpolitika részei voltak. A dél és észak felöl letelepült délszlávok, bolgárok, besenyők, oroszok, lengyelek és csehek ellen védték az új hazát. Fontos tény, hogy egyetlen nyugatra irányuló katonai megmozdulás sem volt az egész magyar törzsszövetség közös vállalkozása, sőt többnyire még törzsi vállalkozásnak sem mondható. A "kalandozó" magyarok harci sikereiben döntő szerepet játszott a magyarok harcmodora, gyorsasága, a nagy távolságból is célba találó nyílzápora és a színlelt meneküléshez kötött harci cselei. Amikor pedig kisebb csoportok "látogattak" Itália és a germán világ felé, céljuk e világ megismerése volt. Sohasem akartak aranyra és ezüstre szert tenni, hiszen Európa ezüst- és arany készletének jelentős része a Kárpát-medencében volt. Pénzre sem volt szükségük, hiszen aranyért és ezüstért bartel kereskedelem révén minden szükséges árut (brokátot, selymet, szőnyeget, stb.) bőven kaphattak. Ha jutottak is pénzhez, azt átfúrva dísznek csizmájukra és ruhájukra varrták. E kirándulásoknak volt társadalmi oka is; a lovasból ugyanis sohasem lesz paraszt, hanem katonává válik. A katonává vált lovasok hihetetlen harci tudásukat odahaza nem tudták kamatoztatni, így többnyire maguk szervezte csapatokban ellenségeket "hoztak létre", hogy tudásukat hasznosítsák. Stratégiailag a zálog sikere az is volt, hogy a szétesett Európát ebben az időben belső feszültségek és helyi háborúk osztották meg. Amúgy a harcos népek "kalandozásai" Európában általános jelenségnek számítottak ebben az időben ezért természetes hogy amíg Észak-Itáliában a freisingi litániában ezt olvassuk: "Az idegenek betöréseitől ments meg minket Uram!" vagy a modenai lakosok 900-ban így imádkoztak Szent Geminianushoz: "A magyarok nyilaitól ments meg Uram, minket!", a franciák fohásza a normannok (vikingek), az ibériaiaké a szaracénok, más népeké pedig más harcos népektől való menekülés ügyében szólt. "