Mostanában divat lett regényt írni? De akár verseket, vagy mást is.

Én azért megkülönböztetnék a hobbi írást, és egy másik írást, amit nem is tudom, hogy nevezzek...

Erről Jostein Gaarder mondanivalója jut eszembe.

"Sok kezdő szerzőnek valami olyan alapvető dolog hiányzott, mint az élettapasztalat. A hit, hogy az ember először ír, és később él, egy posztmodern tévedés. Mégis sok fiatal ember azért akar író lenni, hogy az írók életét élhesse. Ezzel fejükre állítják a dolgokat. Az ember előbb él, azután elgondolkodik rajta, van-e valami elmesélni valója, de a döntést az élet maga hozza meg. Az írás az élet gyümölcse. Nem az élet az írásé.

Én utóbbiban valahogy jobban hiszek, vagy nem is tudom.

Ezzel nem ítélem el a hobbi írást, mert az is hozzáad a kreativitás fejlődéséhez, a napi szókincs gyarapodáshoz, és úgy amblok, nem rossz dolog. A rossz dolgot viszont annak tartom, hogy olyan tűzre való könyvnek nevezett szemetek is kikerülnek a polcra, aminek nem lenne ott a helye. Ami még ijesztőbb, habár az emberek ízlését nem tudom hány %-ban lehet irányítani (mert ugye ki kell szolgálni az igényt), hogy erre van kereslet.

Tehát ez már elgondolkodtató, hogy aki jónak mond egy ilyet könyvet, annak milyen stílusérzéke, értékrendszere, igényei, szépérzéke és stb. van.

Most itt el lehetne kanyarodni, hogy szórakoztató irodalom, és ennek tükrében pl. a fenti amit írtam, érvényét is veszti, mert ha valakinek tetszik, akkor tetszik, és kész.

Viszont sok tinilány borzalmas, hogy a művéről képes elhinni, mert annyi kritikai érzéke nincs, hogy megítélje magát, hogy ez biza azért a művészettől messze van, amit ír, és ő jónak gondol, mégis írói ambíciók élnek benne.

Lehet, bár én nem tartom feltétlen rossznak az elterjedését. Az viszont én sem kedvelem, amikor hemzsegnek a helyesírási hibáktól, fogalmazni nem tudnak, de ők majd egyszer kiadatják a könyvüket. Bár ezt is fel lehet fogni tinilányos álomnak, amiből egyszer majd felébrednek, és ki tudja; ezek a korai próbálkozások később komolyabba is fordulhatnak, hogy ha tényleg fejlődni szeretne.

A másik, ha valaki azért akar csak írni, hogy pénzt keressen vele. Az ilyenek könyvei kerülnek ki a boltok polcaira sok helyen, és ilyenkor elszomorodom, hogy már tényleg csak a profitért írnak, csak az számít? Ingyen lehet, nem is írnának egyáltalán. Akkor pedig nem lehet íróknak hívni őket, főleg azok mellett, akiknek az életét tényleg fontos részét képezi a saját történetük elmesélése másoknak, és nem azért, hogy fizessenek is érte.

Igen is és nem is.

Azért igen, mert a számítógép elterjedésével (főleg a tizenévesek körében) elérhetőbb lett ez a hobbi, így valóban többen irkálnak ezt-azt, mint mondjuk 20 éve. Az ilyen próbálkozások többsége azonban nem éri el a regény, novella, vagy általában az irodalmi mű színvonalát. Nagyon megugrott mostanában az életüket és minden apró, jelentéktelen gondolatukat blogon megosztó kamaszok száma, az ilyen írások színvonala azonban nem éri el azt a szintet, hogy naplóregénynek, novellafüzérnek, vagy bármi más olyasminek lehessen tekinteni őket, ami irodalmi kategóriába sorolható.

Amíg nem volt net, vagy legalábbis nem minden háztartásban, addig nem volt mód a blogolásra, az írások napi szinten történő közzétételére. Régen azt, amit az emberek ma blogba írnak, a naplójukba írták, amely egy füzet volt, vagy a vázlatfüzetükbe, azaz szintén papír alapra.

15-20 éve még jobb volt az emberek helyesírása, nyelvi készségei is, ha a nagy átlagot nézzük. A net elterjedése a rövidítések gyarapodását segítette elő, így a helyesírás, a fogalmazás egyre inkább háttérbe szorul. Gyakran megdöbbenek, hogy mennyire leromlott a társadalom általános nyelvi színvonala. Én az általános iskola harmadik osztályában jobban tudtam helyesen írni, mint a mai fiatal felnőttek nagy százaléka. Nem azért, mert csodagyerek voltam, hanem mert ez volt a normális.