Miért nem 'menő' napjainkban a komolyzene?

Az előző oldalon levő válaszodból kicsit úgy tűnik, mintha lenéznéd azokat, akik nem járnak komolyzenei rendezvényekre.

Persze, mindenkinek lehet évente 1-2 órája, pár ezer forintja ilyesmire. De ugyanúgy lehetne mondjuk egy jazz koncertre, vagy egy múzeumlátogatásra, vagy egy színházi darabra, vagy művészfilmre, vagy egy előadásra a Kutatók Éjszakáján, vagy sorolhatnám még. Én azt hittem, hogy az a gondod, hogy a fiatalok cikinek tartják a komolyzenét, arra írtam, hogy fiatal korban meg kellene velük ismertetni. De a válaszodból inkább úgy tűnik, hogy mindenkinek az élete részének kellene lennie a komolyzenének. Ez pedig ne haragudj, de hülyeség.

Én is kedvelem a komolyzenét, nem csak a klasszikusokat. A nagyon közeli városban időről-időre ellátogatok az ingyenes hangversenyekre, követem is a programokat, nem mondom, hogy sűrűn, de azért 2-3 havonta részt veszek különböző hangversenyeken. Valóban, ahogy mondta is valaki, ehhez a fajta zenéhez idő kell, türelem, nyugalom. Ezeket a szempontokat pedig a mai kor embere nem igen tudja megteremteni, vagy nem szívesen. Ez a bizonyos közhelyes rohanó világ teljesen más tempót diktál, nekem pl. egy mai könnyűzenei előadást meghallgatni nem kerül különösebb megerőltetésbe, de én is kerültem már olyan helyzetbe, mikor egy komolyzenei előadáson nem tudtam magam "elcsendesíteni" itt bent, pedig ennek a műfajnak az egyik legfőbb lényege, hogy az ember bensejébe, lelkébe kíván belesimulni. A simuláshoz, a "beolvadáshoz" pedig idő és türelem kell. A mai könnyű zenék többsége ajtóstul ront a házba, olyan "értéket" akar átadni neked, amit könnyen megtudsz emészteni, és aztán rohanhatsz tovább. Szerintem az elnevezés is önmagáért beszél (komoly és könnyű). "A jó munkához pedig idő kell."

Én legalábbis így látom... egyébként könnyűzenével foglalkozom (gitárosként), de nekem pl. az abszolút kedvencem a népzene, a táncok, népdalok világa. Utóbbiak is kezdenek hasonló sorsra jutni... valószínűleg hasonló okok miatt. :(

20/l

Most mi bajod?

7 évet csellóztam, voltam az operában is, de végigaludtam. Sajnálom, nem fogott meg, pedig anyumék próbálkoztak eléggé. Én sem kezdek izélni, hogy miért nem zúzol velünk az alter koncerteken. Sajnálom, ha tőlem kell megtudnod, de a mostani zene is művészet. csak más, mint amit te szeretsz.

Aztán gimiben jöttek az énekórák... akik szerint ott kéne bemutatni a műveket, azoknak üzenem, hogy nálunk ez olyan jól sikerült, hogy itt utáltam meg végleg az egészet. Az irodalomórák kötelező olvasmányaihoz tudnám hasonlítani. Volt egy-két jó, de összességében rossz élményként maradt meg. Elolvastatják veled az összes beteg könyvet, aztán csodálkoznak, hogy úgy kerül ki mindenki gimiből, hogy csak olvasni ne kelljen többé, pedig hát ők mindent megtettek... Komolyzenével ugyan ez van.

(olvasni mellesleg imádok, azt nem tudták kiírtani belőlem, de kellett hozzá másfél év rehabilitáció, amire könyvet vettem a kezembe újra magamtól)

"ez a helyzet mélységesen felháborít" - erre értettem, hogy sznobizmus(nak tűnik).

Egyébként hidd el: a komolyzene örök, és sokan teszik rá az életüket. Örülök, hogy te is.

Hát idefigyelj, én szívesen mennék ilyesmire, ha egyrészt 3 nyelv végzése mellett lenne időm élni egyáltalán, másrészt ha lenne rá pénzem. Amíg gimnazista voltam minden évben volt színházbérletem, mert otthon laktam, és nem kellett plusz pénzt fizetnünk albérletre, rezsire, stb. (koleszba nem vettek fel, pedig nem állunk valami jól, de ez részletkérdés, bejárni meg nagyon messze lakom). Most, hogy havi 60 ezer megy el kb. arra, hogy legyen hol aludnom és legyen mit ennem a fővárosban, a húgomra meg 40 ugyanilyen célból egy másik városban...hát elhiheted, örülök, ha megvagyunk valamiből otthon. Persze emellett dolgozunk szünetekben mindketten, de azt a megélhetésünkre költjük el, hogy a szüleink spórolhassanak kicsit, nem szórakozásra...

És ne hidd, hogy ez olyan egyedi eset. A legtöbb ismerősöm, akár albis, akár koleszos alig-alig jön ki valamiből, örül ha nem kell a suli mellett is folyamatos munkát vállalnia (a legtöbb szak mellett ez amúgyis lehetetlen).

Szóval talán ha egyszer lediplomázom végre, és lesz egy munkám, talán megengedhetek majd magamnak ilyesmit - de addig is a magam nevében és még sok-sok nem valami eleresztett egyetemista társam nevében kikérem magamnak a "felháborodásodat".