Nem gondoljátok azt, hogy Petőfi Sándor túlértékelt?

Nem. Jelentős szerepe van a történelmünkben.

A mai nevezetességeink között sokkal több az indokolatlanul túlértékelt sztár.

A magyar rendkivül szervilis és hiú nép,vagyis zsigerből felmagasztalunk/kultiválunk bárkit érdemeitől függetlenül is.

5 év alatt írt 1000 verset,szóval elég kreatív volt.

Az akkori prolik hangja...

Petőfi Sándor: Az apostol /részlet/

„Átok reátok és királyotokra,

Kinek nevében az erényt

A mészárszékre viszitek!

Átok reád, bitang, lator király,

Ki istennek tartod magad,

S ördög vagy, a hazugság ördöge!...

Ki bízta rád a milliókat?

Farkasra a nyájat ki bízta?

Kezed vörös, mint bíborod,

Arcod sápadt, mint koronád,

Szíved fekete, mint a gyász,

Mely műveid után húzódik,

Miként az esti hosszú árnyék. (...)"

"Milyen kegyetlen ez az isten! S a balga ember térdet hajt előtte.

Atyjának hívja és imádja őt...

Zsarnok vagy isten és én átkozlak téged!

Ott ülsz az égi trónuson hideg méltóságodban érzéketlenül

csak úgy mint a földi zsarnokok

s uralkodol kevélyen és naponként

hajnalsugárral s megrepedt szíveknek vérével

újra és újra fested királyi széked bíborát!

Légy átkozott, zsarnoknál zsarnokabb

amint te megtagadtál engem, úgy tagadlak meg téged."

Szerintem is túl van értékelve kissé. Szubjektív vélemény, de a versei olyan “merevek.”

Egy nagyon tehetséges embert látok, aki remekül bánik a szavakkal, gazdag a szókincse, de nincsen benne elég fájdalom, vegyesérzelem, vagy túlcsorduló szeretet. Az, ami az embereket megérinti.

József Attilát ezért szeretjük sokan, mivel nagyon szép lelke volt, és egy végtelenül érzelmektől fűtött egyént látunk magunk előtt amikor olvassuk őt, és egy kicsit magunkra is ismerünk. Olyan sokat mutat magából, s olyan közel érezzük magunkat a verseihez, mintha mi magunk írtuk volna.

Petőfi versei túl könnyűek, nincs meg az a “hűha” érzés. Az a megilletődöttség ami miatt meg kell állnom egy pillanatra olvasás közben, hogy elgondolkozzak. Ez hiányzik, amikor elolvasom egy versét.