A híres múzeumok, főleg korábbi nagyhatalmak mikor adják vissza a gyarmatosítás és megszállások alatt lerabolt műkincseiket azoknak az országoknak ahonnét azokat (a korábbi megszállók) elrabolták?
De legalábbis komoly kártérítés és a haszonból komoly rész járna ezekért. Esetleg kormányközi szerződésekkel szabályozni ezek sorsát.
Gondolok itt pl. Louvre-re ahol az ógörög, egyiptomi részleg emeleteket tesz ki. De magángyűjteményekben is sok található.
A folyamat az volt általánosságban hogy valamelyik uralkodó (ill hadserege tudósai) hadizsákmányként ezt megszerezte majd a királyság eltörlésével illetve az ország demokratizálódásával ez közgyűjteményekbe került.
Ahol az etikusabb társadalmakért komoly mozgalmak vannak ott ezt sem lehetne figyelmen kívül hagyni. Pl. USÁ-ban rabszolgatartók emlékműveit rongálják meg stb.
Talán el kellene gondolkodni azon, hogy a világ miként bánik történelmi műkincseivel.
Athén jó része az ókori városállamok köveiből épült.
Róma jó része a korábbi birodalom köveiből épült.
Visegrádon még meg is található (műértőként) a királyi palota sok címeres köve.
A budai vár épületeiben is van a várból kőanyag.
A 19. századi Európában éppen ezért született meg a műemlékvédelem, és lett nagy gyorsasággal állami monopólium.
Németország őrzi Ephesos sok palotáját. Fantasztikus. És az ország fizetett kárpótlást a mai Törökországnak. (igaz, semmi közük hozzá, időközben lett törökké a terület. meg az is igaz, nem görög területen, hanem görög hódításon épült)
Végezetül: lehet ezen vitatkozni, de nagyságrendekkel fontosabb kérdésekben sincs megegyezés (ott se, ahol lehetne). Ennek egyik oka az a természettörvény, hogy a dolgok mindig a nagyobb erő irányában mozdulnak el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!