A híres múzeumok, főleg korábbi nagyhatalmak mikor adják vissza a gyarmatosítás és megszállások alatt lerabolt műkincseiket azoknak az országoknak ahonnét azokat (a korábbi megszállók) elrabolták?
De legalábbis komoly kártérítés és a haszonból komoly rész járna ezekért. Esetleg kormányközi szerződésekkel szabályozni ezek sorsát.
Gondolok itt pl. Louvre-re ahol az ógörög, egyiptomi részleg emeleteket tesz ki. De magángyűjteményekben is sok található.
A folyamat az volt általánosságban hogy valamelyik uralkodó (ill hadserege tudósai) hadizsákmányként ezt megszerezte majd a királyság eltörlésével illetve az ország demokratizálódásával ez közgyűjteményekbe került.
Ahol az etikusabb társadalmakért komoly mozgalmak vannak ott ezt sem lehetne figyelmen kívül hagyni. Pl. USÁ-ban rabszolgatartók emlékműveit rongálják meg stb.
Soha! Nem azért rabolták végig a világot!
Persze a Nácik is, szól is róla jó sok dokufilm.
Na és az Angol-Amerikai világhatalom rablásairól???
Korábban én is így gondoltam. Aztán látva, mi ment Irakban, Afganisztánban... nem biztos, hogy jó ötlet.
A kárpótlás rendben lenne, de most gondoljunk bele, az egész Nyugat milliárdokkal támogassa pl. a tálib kormányt?
Kedves hollófernyiges! Lehet, te többet tudsz, csak kérdezem: Egyiptomban az arabok mit romboltak le, hogy felépítsék a nagymecsetet? Mert a piramisokat nem bántották. Ill. egész más az egyszeri állampolgárok üzletelése, mint hadizsákmányként (vagy csak szimplán katonai erővel) elhurcolni műkincseket. Ilyenre is bőven volt példa. Azon "lovagolni" meg, hogy "a másik is ezt csinálta"... háát.
Ezzel együtt írtam a 4. választ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!