Van tehetségem íráshoz ?

Ahogy némán a szobában ülve keseregtem,

A fényben lebegő por sávra meredtem, te rád gondoltam.

Féltett , titkos kérdésre a választ kerestem,

A nevedet mormoltam.

S miként a nyári vihar villámja felvillan,

Ragyogó mosolyod az elmémben megcsillan, s érzem édes az emlék.

Zavartan elmélkedem, próbállak biztos helyre tenni magamban,

Nem akarlak mert nem merlek dícsérni szavakban, de szorosan ülnék melléd.

Torz lelkem őszintén hajolna két karodba,

Két szemem, csak miattad tekint a Holdra.

A három lampion

November közepén három lélek kószál,

Éjjeli holdfényben szomorú szél sír már.

Három kóbor lélek a folyó mellett ácsorog,

Üres szívük útján egy rossz emlék átrobog.

Négy évvel korábban négy igaz jó barát,

Sátor mellett ettek egy finom lakomát.

Ropogott a tűz, suhogtak az árnyak,

Tűz fénye mellett kedves dalok szálltak.

Kortyolták a bort, kosárban a finomság,

Igaz volt a mondás, borban az igazság.

Egyikük nem bírta, s engedett az italnak,

Nem épített falat semmilyen igaznak.

Elkotyogta szegény amit nem kellett volna,

A súlyos titkait könnyek között mondta.

Szeretni vélte egyikük asszonyát,

Sikerült meglopnia mindhármuk otthonát.

Három részeg jó barát sem fékezte magát,

A folyóba folytották a hamis cimborát.

Kialudt a tűz, csak hárman maradtak,

Néma mozdulattal összepakoltak.

Négy éve minden ősszel a három jó barát,

Megsiratja éjjelente azt az éjszakát.

Gyilkos lelkük már nem bír sohasem nyugodni,

A folyóba akarnak ők is ugorni.

Három fényes lampion a víz tetején szikrázik,

Három szomorú ember arca könnyektől elázik.

Eltűnnek a fények a messzi sodrásban,

Csak a folyó tudja mi történt négy évvel korábban.