Van tehetségem íráshoz ?

És nekem?

Szép vagy még mindig, szép vagy nekem.

Tisztán látlak, ha becsukom a szemem.

Angyali mosolyod a legszebb mit adtál,

Nem tehetek róla, bennem maradtál.

Jöhet fagy, sötét, pokol és pusztulás,

Kínozhat bánat, a magamba fordulás.

Szívem konghat a halott, üres tértől,

Megfagyhat minden a deres hideg téltől.

Legyen minden s mindenki bántóm.

Nem kérek búcsút a melengető nyártól.

Téged viszont kérlek, akarlak galambom.

Rólad szép emlék, millió maradjon.

Elviselek mindent csak ölelj át bátran,

Ölelj kicsi rózsám úgy ahogy vártam.

Szép vagy még mindig. Szép vagy nekem.

Szeretni foglak, szép egyetlenem.

#5!

Ezt hogy csaptad ide?!!! Vaoo...

5-ös vagyok

A megnemszületett gyermek

Az egyetlen lehetnél, ki miatt volna értelme mindennek.

Lehetne vidám a Vasárnap, még nyűgöddel is te tisztán látója Istennek.

Szeretnélek reggel, délben meg este,

Forró homlokod számra billenne, s tudnám hogy te vagy a kulcs, az el nem olvasott levél, az utolsó hiányzó darab a mindenségből.

Miért nem vagy és miért nem voltál hogy nékem tartóoszlopomként megtarts?

Mert te vagy a végtelen és reménytelen ellensúlya,

Ki miatt érdemes élni, halni és fogni az újba.

És ez?

A három lampion

November közepén három lélek kószál,

Éjjeli holdfényben szomorú szél sír már.

Három kóbor lélek a folyó mellett ácsorog,

Üres szívük útján egy rossz emlék átrobog.

Négy évvel korábban négy igaz jó barát,

Sátor mellett ettek egy finom lakomát.

Ropogott a tűz, suhogtak az árnyak,

Tűz fénye mellett kedves dalok szálltak.

Kortyolták a bort, kosárban a finomság,

Igaz volt a mondás, borban az igazság.

Egyikük nem bírta, s engedett az italnak,

Nem épített falat semmilyen igaznak.

Elkotyogta szegény amit nem kellett volna,

A súlyos titkait könnyek között mondta.

Szeretni vélte egyikük asszonyát,

Sikerült meglopnia mindhármuk otthonát.

Három részeg jó barát sem fékezte magát,

A folyóba folytották a hamis cimborát.

Kialudt a tűz, csak hárman maradtak,

Néma mozdulattal összepakoltak.

Négy éve minden ősszel a három jó barát,

Megsiratja éjjelente azt az éjszakát.

Gyilkos lelkük már nem bír sohasem nyugodni,

A folyóba akarnak ők is ugorni.

Három fényes lampion a víz tetején szikrázik,

Három szomorú ember arca könnyektől elázik.

Eltűnnek a fények a messzi sodrásban,

Csak a folyó tudja mi történt négy évvel korábban.