A világháborúk alatt mit kezdtek az olyan emberektől akik teljesen ki voltak akadva hogy most itt kell lenniük idegeneket ölni ismeretlenül?

Nem tudok róla, hogy lett volna ilyen, más felfogásuk és erkölcsi mércéjük volt akkoriban még a társadalmaknak.

Inkább félelemből tagadták meg a szolgálatot, ebben az esetben pár év börtönt kaptak és pénzbüntetést, amiért nem válallták a hadkötelezettséget.

Amíg nem volt háború, addig börtönt kaptak, de később már statárium volt.

A fronton az ilyen szemlélet általában együtt járt a parancsmegtagadással, azzal meg nem sokat lacafacáztak, vagy a harchelyzetben tanúsított gyávasággal, amelyet minden hadseregben golyóval jutalmazott a hadbíróság.

Kivégzéseket viszont sokan nem szerettek végrehajtani és mivel a felettesek sem akarták végletekig feszíteni a húrt, ezzel megesett, hogy önkénteseket toboroztak hozzá, de meg is parancsolhatták, akkor viszont lőni kellett.

Egyébként valóban lelkesítették is őket, ment a propaganda és azt is tudták, hogy az ellenség is az életükre tör.

Az első világháború idején tapasztalták viszont, hogy a harctéren romlott a találati arány a kiképzésen való céltáblára lövészethez képest, ezért aztán később emberalakokra lődöztek a frissen besorozottak, így hozzászoktatták őket az öléshez.

A háború vége felé már felismerték a katonák, hogy értelmetlen ugyanolyan embereket öldösni, mint ők maguk, megindult a lövészárkok között a barátkozás, aztán a tömeges dezertálások mutatták, hogy az emberek már nem akartak engedelmesen menni a vágóhídra.

Az orosz példa is hatott, ahol a bolsevikok csupán azért nyerhették el a hatalmat, mivel a háborúból való azonnali kilépést ígérték, amit meg is tettek, de ezt máshol is figyelemmel kísérték, tulajdonképpen így jutottak el a háború végéhez az első világháborúban.

A másodikban már nem volt szinte semmi emberség, annyi gonosztettet követett el minden fél, hogy tudták, nem számíthatnak irgalomra.

Különösen a keleti front volt durva, de a britek is porrá bombázták a német városokat, vagy ugye japánt az atombombákkal és nyílt harchelyzetben ők sem gyakran ejtettek foglyokat, a rohamcsapatoknak nem volt ideje velük vacakolni, a legegyszerűbb volt, ha nem is ejtenek foglyokat.

A japánokba meg még bele is volt nevelve, hogy akit legyőznek, az elveszti a becsületét, így meg kell magát ölnie, erre a célra alkalmas volt egy utolsó halálroham 'banzáj' kiáltással és ők sem ejtettek foglyokat, rendszeresen leöldösték a legyőzött ellenséget.

A sors fintora, hogy mégis nagy számú hadifogoly birtokába jutottak, amikor Manila, vagy Szingapur helyőrsége testületileg megadta magát, ezekkel eleinte nem is tudtak mit kezdeni.

A németek sem voltak felkészülve az óriási mennyiségű orosz hadifogolyra a háború elején, így azok többnyire éhen haltak, így durvult totális háborúvá az öldöklés, még az a csoda, hogy nem pusztult ki végül Európa.

Az a kérdés, hogy valaki nem szívesen vesz ebben részt, nem számított, kényszerítve volt, ha más nem akkor a bajtársai intézték el, mert veszélyeztette az ő életüket is. Az ilyen magatartás hamar kiderült és nem volt hosszú életű a defetista.