Szerintetek miért nem tudja az emberek többsége értékelni azt amije van és miért az elérhetetlenre vágyik?

Bizonytalan a munkahelyem, miért ne akarnék tartósat?

Széthúzó a családom, miért ne szeretném, hogy jobb legyen?

Nincs saját lakásom, miért ne szeretnék, akár csak egy olcsót is hitelből (25 évesen)?

Csalódtam azokban, akiket barátoknak hittem, túl sokszor éreztem magam levegőnek, miért ne keresnék olyanokat, akiknek nem csak azért vagyok fontos, hogy legyen, aki hallgatja őket?

Azt hiszem, ezek nem lehetetlen kívánságok.

De tartom magam a korábbihoz, miszerint, ha pont neked kell elérned valamit, amit sokan lehetetlennek találnak, nem hagyhatod parlagon. Nem szeretem a sok oldalt idézgetőket, de hadd idézzem pont ide kapcsolódó egyik bibliai részt csak vázlatosan, Jézus egyik példabeszéde, amikor egy uraság elutazott, és a talentumokat 3 szolgája között szétosztotta, 2-en megforgatták, és nyertek, a harmadik félelmében elásta, nem mert vele semmit kezdeni, és az uraság azokat jutalmazta meg, akik éltek a lehetőséggel, és jól leszidta azt, aki elásta a talentumot, és nem csinált vele semmit. Így van ez az életben a vágyakkal is, sose tudhatod, melyik vágyadhoz és mikor kapsz esélyt, hogy valósággá váljon, de ha megkapod, azzal élni kell, mert ha elfecséreled, olyan, mint ha a kukába dobnád, talán nem veszíted el, de nem is hasznosítod. Aki mer, az nyer!

Walt Disney egyszer azt mondta, hogy ha meg tudod álmodni, akkor meg is tudod valósítani, ő megvalósította, ő kamatoztatta a talentumát, és látod, mi lett belőle? Képzeld, ha ő is így áll hozzá, ahogy te, és sose próbálja meg.