Minden ember egyenlő?
Ha az a kérdés,hogy ugyanannyit ér-e minden ember,akkor hiába mondanám,hogy igen,de mégsem. Egyszerűen azért mert mi emberek egyénenként határozzuk meg az értékrendet. Értelem szerűen a szeretteink többet érnek a legtöbb esetben.
Ha az a kérdés,hogy egyenlő lehetőségeket kap,egyenlően bírálják el. Akkor a válasz itt is az,hogy nem és soha nem is lehet ezt megoldani. A kérdés az,hogy ez az egyenlőtlenség mekkora hátrányt vagy előnyt jelent.
Azért nem lehet megoldani,mert
- eltérőek a genetikai adottságok
- eltérőek a környezetei adottságok
4-es válaszolóval értek leginkább egyet.
"Mindenki egyenlően indul, igen. Aztán a cselekedeteivel behatárolja azt, hogy mennyire lehet egyenlőnek számítani később."
Szerintem nem, már indulásunkkor sem vagyunk egyenlőek.
Kezdve azzal, hogy melyik országba születsz, folytatva a genetikával és a családod szellemi és anyagi gazdagságával bezárólag igen sok minden befolyásolja, hogy ki honnan indul már az első pillanattól.
Ezért utálom, amikor valaki azzal jön, hogy minden ember egyenlő. Még azt sem mondanám, hogy jogilag azok vagyunk. Vannak, akik különböző privilégiumoknak köszönhetően akármilyen bűntettet esetén is jóval kisebb büntetést kapnak, mint egy átlagember. Lásd politikusok, hírességek, milliárdosok...
"Vannak eltaposni való férgek és rendes emberek. Mindenki maga dönti el,hogy melyik csoportba akar tartozni."
Ez szerinted válasz a kérdésre? Hát, nem tudom... Szerintem nem. Az, hogy ki lesz "jó" vagy "rossz" ember, az nem az egyenlőségen múlik. (Amúgy a felosztással sem értek nagyon egyet...)
"Azzal értek egyet csak, hogy senki sem születik alsóbbrendűnek."
Ezt én is így gondolom, meg ez így szépen hangzik, de lássuk be őszintén: nem így van.
Egy olyan gyermek, aki szegény és tanulatlan szülők gyermekeként jön a világra, valószínűleg alsóbbrendűként lesz kvalifikálva. Persze ki lehet törni ebből az állapotból, csak kevés rá az esély, hogy ő később egy "magasabb színvonalú" életmódon éljen.
Magyarul: szerintem igencsak predesztinálva van a sorsunk már a kezdetektől fogva. Persze a változás kapuja mindig nyitva áll, csak az is kérdés, hogy kinek milyen szélesre van tárva.
Tipikus esete a félreértések halmazának. Két ember nem két szám, hogy kivonjuk egymásból, és ha nullát kapunk, akkor egyenlők voltak.
Miképpen akarsz összevetni egy vak muzsikust egy süket festővel? Miltont Dantéval? Vagy netán Archímedést Michelangelóval.
Az emberi egyenlőséget nem így mérik!
Minden ember egyenlő. Azaz nincs egyetlen embernek sem joga két embert megkülönböztetni bármiféle ismérv alapján abból a célból, hogy más elbírálás alá essék. Két gyilkos (feltéve, hogy azonos körülmények között követték el tettüket) egyforma büntetést érdemel. Az eltéréshez objektív (azaz a azaz bizonyítható) okok kellenek. Az nem különbség, hogy az egyik piros, a másik zöld. Az se, ha egyik süket, másik néma. De az igen, ha egyik mindig verekszik és lop, a másik most először.
Mindenkinek egyformán van joga bármihez. Lehet, hogy konkrét esetben nincs egyformán tudása, nincs egyformán pénze. De az iskolából kizárólag a tudás hiánya miatt zárhatod ki, más ok miatt nem. Sőt, olyan helyzetet se hozhatsz létre, hogy ezáltal (a helyzet által) kizárod az iskolából, azaz mindenki számára biztosítanod kell a tanulást. Nem adsz autót annak, aki nem tudja megfizetni. De más okot nem hozhatsz fel erre.
Nem veszel fel dolgozni valakit, ha villanyt kell szerelni, és nem ért hozzá. De csak ez lehet az egyetlen ok. Minden más ok diszkrimináció. Ha ketten vannak, akkor életszerű második okot kell találnod. Az egyik nem képes közös munkára (erről megbizonyosodtál!) és nálad ez alapszempont. Ez ok. De ha nálad ez nem szempont, akkor nem ok!
Az emberek egyenlősége a lehetőségeikben van. Ugyanakkor minden embernek van szabad akarata. Azzal önnön képességeit, lehetőségeit befolyásolja. Ilyen módon egy idő után különbözővé válnak az emberek. Az már egy másik eset. Vak embert nem fogsz alkalmazni gépkocsivezetőnek, de nem utasíthatsz vissza a vaksága miatt olyan munkában, amihez nem szükséges látás (illetve azt ő maga kompenzálja).
Az egyenlőség soha nem felszínes azonosságokban mutatkozik meg, hanem a lehetőségektől való megfosztás tiltásában. Ezért a gyakorlati életben sokszor nehéz megállapítani, valóban az egyenlőséget sértjük-e meg. Az mindig esetenként vizsgálandó. És tudni kell, hogy ma az élet sok területén a közgondolkodás megengedi a diszkriminációt, mert képtelen megállapítani (vagy kényelemből nem is akarja megtenni) az egyenlőség elismerését.
Ez mind szép és jó, csak filozófia, engem meg a gyakorlat érdekel.
"Nem veszel fel dolgozni valakit, ha villanyt kell szerelni, és nem ért hozzá. De csak ez lehet az egyetlen ok. Minden más ok diszkrimináció. "
Dehogynem. Mint munkáltató, dönthetek úgy, hogy ez az ember ápolatlan, nincs önbizalma, nem megnyerő forma. Lehet, hogy mint szakember kiváló, de nekem összességében nem szimpatikus. Tehát nem veszem fel.
(Mondjuk szerintem a villanyszerelő erre pont nem a legjobb példa, de maradjunk ennél.)
Ja... hogy ez nem igazságos? ELMÉLETILEG nem így kellene lennie? Hát... ez van. A gyakorlat mást mutat.
Én nem így gondolkozom, de tisztában vagyok vele, hogy így működik a világ. Papíron meg alkotmányosan persze mindenki egyenlő, de az íratlan szabályok szerint ez sajnos nem így van.
Bármennyire sajnálatos, helyes és főképpen jó gyakorlatot csak egy erős filozófiai álláspont kialakítása után lehet megvalósítani. Ha nincs stabil támpont, hogy miért viselkedjek így, vagy úgy, akkor sok ember sokféleképpen viselkedik, és végeláthatatlan viták lesznek arról, hogyan kéne. A jogot, törvényt, mint fogalmat, és filozófiai kategóriát éppen azért találták ki, hogy pontosan és főleg gondosan leírják a normákat, amihez igazodni lehet. Az más kérdés, hogy minden elmélet annyit ér, amennyire megvalósítják. Csak éppen a rossz gyakorlat nem az elméletet, hanem a pocsék kivitelezőt minősíti. Mennyivel más lenne, ha az elméletet kéne újraalkotni.
A villanyszerelő valóban nem a legszerencsésebb példa, de nem is ezért említettem. De éppen ezzel világítod meg, hogy nem érted a diszkrimináció fogalmát.
Az egyenlőség a legfontosabb filozófiai fogalom az emberiség életében. De minden ember egyedi, ezért egy döntési struktúrát kell létrehozni, és a legfontosabb ebben egy jó sorrend felállítása. Első hely a lehetőség egyenlősége. De van második, meg századik szempont is.
Írtam: ha nincs megfelelő szempontod. De ha ápolatlan, önbizalom hiányos ember elvégzi a feladatot, és az ő egyéb állapotából neked nem származik hátrányod, akkor nincs ok, tehet diszkriminálsz. Más a helyzet, ha csapatban dolgozol, és az ápolatlanság, összeférhetetlenség más emberek munkáját hátráltatja. Akkor létezik objektív ok, a te profitod csökkenése. Ez lehet egy huszadik szempont, és ha az első 19-ben két ember azonos, de ebben a másik nyerő számodra, akkor nem diszkriminálsz. Csak ezt meg kell tudni mondani, nem mondvacsinált okra hivatkozni.
Nincsenek olyan íratlan szabályok, amiket említesz. Vannak viszont olyan diszkriminációs intézkedések, amelyeket egyedül nem semlegesíthetsz. Kevés rá a hatalmad, az eszköztárad. Akkor a te "diszkriminációd" nem a te felelősséged. Amit ebből világosan kell látni, hogy diszkriminálsz, de nem önszántadból, hanem kényszerből, ennélfogva nem a te felelősséged. ÉS ez nem mindegy, mert más következik belőle, mert mást kell megoldani, hogy ne így legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!