Kamaszok, ez szerintetek megfelel?

Irodalom házikén egy szentimentális szerelmeslevelet kellett írni. Szerintetek....?

Édes Úrfi!

Tolakodásnak fogja venni tán, vagy bolondnak néz, de már nem számít, tudnia kell, mit érzek:

Sok hónap eltelt már, miután először megláttam, s azóta szünös-szüntelen Ön, drága, csak Ön jár a fejemben. Mind nappal, mind éjjel, ebéd közben, s alváshoz készülődvén, soha, egy percre sem tudom kiverni fejemből azt a csodálatos barna szempárt, amivel először pillantott meg még a nyár kezdetén. Most, hogy itt a tél, a karácsonyi ételek átgondolására megy el minden időm, de még ezekben a rohanós pillanatokban is jut időm arra, hogy gyönyörű sötétszőke hajára gondoljak. A vacsorát sokszor kihagyom, hogy mielőbb álomra hajthassam fejemet, s elrepüljek az álmok oly’ világába, ahol velem van Ön is, s táncolunk, nevetünk és csevejgünk az élet bármely dolgáról, ahol szabadok vagyunk, mint a madarak, és mentesek minden felelősség alól. Ahol csak mi ketten vagyunk, dajka s mi egyéb kísérő nélkül, csak magunk. Sokszor egy kietlen pusztát látok álmomban, majd megjelenik Ön, s rögtön zöld fűvel, illatos virágokkal és élettel telik meg a tér. Néha kísérteties falvakban, erdőkben járok, már-már azt gondolván, hogy itt a vég, a magány, de megjelenik egy úr, aki kihúz ebből a világból, és magával visz a végtelenbe, de én nem félek, hanem rendkívül boldog vagyok, mert a férfiben magát vélem felfedezni. Reggelenként mosollyal az orcámon ébredek, majd talán kicsit elszomorodom, hogy csak álom volt csupán e fenséges élmény, azonban szomorúságom hamar elszáll, mert tudom, hogy rövidesen újra eljön hozzánk látogatóba.

Az Öntől kapott levelek mind egy szálig a díszes dobozomban rejtőznek, s őrzik szerelmem titkát. Ezt a titkot immáron nem csak én és ládikám őrzi, hanem Ön is. S midőn ezeket a sorokat írom, a szerelem tüze majd’ megemészt, ez a heves, grandiózus, égető láng perzsel belülről. Isten tudja csak, volt-e már szerelmes, hogy érezze mindezt, amit én június hó huszonötödik napja óta folyamatosan átélek, napról napra erősödő érzésekkel. Ha nem lehetek Öné, inkább a halálba menekülök. Az életem mit sem ér, ha nem lehetek egyetlen igaz szerelmemmel.

Kérem, mihamarabb válaszoljon levelemre, máskülönben nem élem túl a következő hót, csak Ön tartja bennem a lelket, és erőt ad az élethez. Ha nem hallok Ön felől hamar az elkeseredettség mélyére zuhanok, s onnan is csak szerelme tud visszahozni. Így hát arra kérem, ha elutasító választ ad, azt határozottan írja le, s akkor örökre elköszönök magától. Ha Isten megsegít engem, és nekem adja szerelmét, kedves Úrfi, akkor én leszek a legboldogabb leány a világmindenségben.

Mihamarabbi levelét várom: xy kisasszony Pestről

1773. december hójának 18. napja

Előre is köszönöm mindenkinek! :)