Dzsentriviselkedésnek mi értelme van?

Nem biztos, hogy családi kapcsolatos téma, de nem találtam jobb témakört...bocsi.

Szóval most vettük a suliban a Móricz regényeket (Úri muri, Rokonok) és tanultunk a dzsentrivilágról.

Nagyon hasznos volt, gyakorlatilag mintha fény gyúlt volna az agyamba. Rájöttem végre, hogy mi a bajom a környezetemmel. Nem a saját családommal, hanem az iskolatársakkal és a távolabbi ismerősökkel.

Miközben olvastam a regényeket, olyan ismerős volt minden. Az iskolában mindenki pontosan így viselkedik és viselkedett is mindig.

Olyan nagyzási hóbortban szenved mindenki, miközben még egy színesceruzája is alig van a többségnek. Rengeteg osztálytársam van, aki konkrétan az egész évet ugyanabban a cipőben járja végig (télen, nyáron mindegy mi van), ugyanazt a pulcsit húzza fel minden egyes nap (mert valójában nincs neki másik)...de közben érintőképernyős telefonja van (amit gyaníthatóan lopott valahonnan), meg a család luxusterepjárójáról, az otthoni legújabb laptopról, téli Kanári-szigeteki nyaralásról meg mifenéről hadovál...

Többeknek börtönben van apja, anyja. Van olyan, akinek külföldön ku.rva az anyja, van akinek drogkereskedő az apja. A gyerek meg a legmenőbb csávót, lányt játsza el...de van akinek csak a legközelebbi kiskocsma előtt ül az örege egész nap.

Mindenki tudja az igazságot mindenkiről, mégsem beszélünk róla. Csak akkor szakad ki néha a zsák, amikor nagy összeveszések vannak. Na olyankor hirtelen mindenki a másik fejére tudja olvasni, hogy valójában egy nagy senki és nincs is semmije, ami meg mégis van, azt lopta...

De amikor elmúlik a veszekedés és a harag, akkor újra jön a képmutatás és a színjáték, hogy én vagyok a gazdag királylány, akinek diplomata az apja (véletlenül sem börtönben ül éppen)...

A másik a rokoni szálak. Mivel kisváros vagyunk és a családok elég kuszák itt, ezért simán ki lehet hozni bárkiről, hogy ki kinek az unokatestvére. Vér szerinti vagy csak éppen aktuálisan összeálltak az ősök...

És ez is mindent meghatároz. Hiába utálja egyik a másikát, ha uncsitesó, akkor király az illető...

Miközben szerintem mindenki sokkal boldogabb lenne, ha nem hazudnánk egymás szemébe, ha nem kitalált álomvilágokban élnénk, ha nem a rokonsági fok alapján ítélnénk meg a másikat, hanem az emberi értékei mentén.

Ez csak a mi kis iskolai szubkultúránk lenne? A felnőttek világa más? Vagy ennek sosem lesz vége?